Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Vámosszabadi gyerekek néprajzi versenyen

„ Bennetek élek tovább, szívem veletek dobban” – ez az idézet dr. Timaffy Lászlótól származik, mindenki Laci bácsijától, aki idén lenne 90 éves, és akinek nevét felvette a megyei néprajzi verseny. E nemes megmérettetés immár 12 éves múltra tekint vissza, keretében sok gyerek találkozhatott szűkebb hazánk néphagyományaival. Ez évben a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban gyűltek össze a résztvevők. A megnyitó nem a megszokott módon kezdődött, hanem egy megható névadó ünnepséggel. Horváth Andrea – a Kovács Margit ÁMK tanára, etnográfus és nem utolsósorban a verseny főszervezője – ötlete alapján a vetélkedő ezentúl dr. Timaffy László nevét viseli majd. Megismerkedhettünk Laci bácsi gazdag életútjának főbb állomásaival, filmszalagon őt magát is láthattuk. Perger Gyula, a Xántus János Múzeum igazgatója is megemlékezett tanítómesteréről. Laci bácsit – aki talán onnan fentről figyelt minket – kedvenc szigetközi népdalával is köszöntöttük: „Fújdogál a szél az öreg Duna felől...”. Méltó módon e nagy eseményhez, az idei versenyen a gyerekek kitettek magukért. Az előzetes feladat után – mely riport készítése volt idős emberekkel az állattartásról, a téli ünnepkör állatokkal kapcsolatos népszokásainak feldolgozása, valamint közmondások gyűjtése volt – a megyei fordulóba jutott csapatoknak elméleti kérdésekkel kellett megküzdeniük Laci bácsi Szigetköz című könyvéből felkészülve. Majd a legszínesebb rész, a produkciók következtek. Láthattunk, hall- hattunk lucázást, betlehemest, pünkösdölést, szigetközi népdalokat, népmeséket, néptáncot, népi gyermekjátékokat, mondókákat. Kis iskolánknak nagy öröm, hogy a zsűri több ízben is kiemelte teljesítményünket. Mind az előzetes feladatért, mind a produkciónkért a maximumpontszámot kaptuk.

Kamocsai Antalné, vámosszabadi tagiskola

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júniusi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom