Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Varga Zoltán visszautasította a Fidesz vádjait

Az Önkormányzati Minisztérium kedden délután közleményben utasította vissza azokat a vádakat, amelyeket Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke fogalmazott meg délelőtti sajtótájékoztatóján.
Bánki Erik kijelentette: a magyar sportot meg kell szabadítani Varga Zoltántól, a sportért is felelős önkormányzati miniszter ugyanis megszegte a Nemzeti Sporttanács ülésén adott szavát, hogy a 2009. évi kiinduló főösszeghez képest jövőre nem változik a sporttámogatás nagyságrendje. A költségvetési tervezetben ugyanis az ellenzéki politikus szerint a tavalyi előirányzathoz képest 500 millió forinttal kevesebb, 12 milliárd 351 millió forint szerepel a sport támogatására.

"Ismerősek Bánki Erik bombasztikusnak szánt bejelentései" - olvasható az ÖM állásfoglalásában. "Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke visszatérően személyeskedve támadja a sportminisztereket. Ugyanakkor érthetetlen, honnan vette a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos számokat."

Varga Zoltán leszögezte, hogy a 2010. évi költségvetésben a sportra fordított összeg intézményi előirányzattal (Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet) együtt 15 milliárd 939,6 millió forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliós nagyságrendű pénzhamisítás Szabolcsban

Milliós nagyságrendű pénzhamisítás megalapozott gyanújával három embert vett őrizetbe a mátészalkai… Tovább olvasom