Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Várhatóan korlátlan idejűek lesznek a magyarigazolványok

Várhatóan korlátlan idejűvé változtatja a magyarigazolványok érvényességét a kabinet - értesült kormányközeli forrásból a távirati iroda. Az igazságügyi tárca előterjesztése a szerdai kormányülés napirendjén szerepelhet.
Eddig 870 ezer magyarigazolványt adott ki az állam, ebből heteken belül több mint ötszázezer érvényességi ideje lejár. Csere helyett inkább meghosszabbítaná az érvényességi időt a kormány - tudta meg az MTI.

A javaslat szerint akinél betelt a kedvezményeket igazoló melléklet, pótfüzetet kérhet és megszüntetnék a külön kiadott, úgynevezett járulékos igazolványokat. Utóbbi körbe tartozik a diák- és pedagógusigazolvány, illetve az oktatási kártya.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a magyarigazolvány a kibocsátás után öt évig, gyerekeknél 18 éves korig, 60 év felett pedig korlátlan ideig érvényes.

A magyarigazolványok érvényességének meghosszabbítása tavaly decemberben már felvetődött Gyurcsány Ferenc és határon túli magyar vezetők zárt ajtók mögötti megbeszélésén.

A magyarigazolványokról is rendelkező, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény 2002 január 1-jén, az Orbán-kormány idején lépett életbe, majd 2003-ban a Medgyessy-kormány módosította azt. A határon túli magyarok a törvény által biztosított kedvezményeket és támogatásokat a magyarigazolvány birtokában vehetik igénybe. A külalakjában a magyar útlevélhez hasonló dokumentum utazási kedvezményt, illetve oktatási, kulturális támogatásokat biztosít.

MTI/hirado.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

csornán sincs csoda

Csornán Horváth László helyett az ifjúsági együttes korábbi trénere, Varga Péter lett a… Tovább olvasom