Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Vásári kapuzáró: különdíjas termékek

A XII. Győri Általános Vásáron tizenkét cég termékét, teljesítményét díjazták, közülük mutatunk be távirati rövidséggel négyet.
Palatia Kft.:
A nyomdai cég a 9. évében jár és nemcsak a régióban, országszerte is ismeretségre tett szert ezalatt. Mint Radek József ügyvezető igazgató elmondta, évente harminc-negyven könyvet nyomtatnak, de a könyveknél is nagyobb arányt képviselnek munkájukban a különböző színes kiadványok. Ezek között éppúgy megtalálhatók országos, mint régióbeli kiadványok. A Palatia Kiskúton ízelítőt adott a látogatóknak a nyomdászat őskorában származó eljárásokból, holott a cég természetesen már maga is a legkorszerűbb nyomdatechnikai eljárásokkal dolgozik. A látogatók nagy száma bizonyította, az emberek kíváncsiak arra, honnan indult a honi nyomdászat. A szakmabeliek szerint az iparág teljesítménye ma ugyancsak tiszteletet parancsoló.

Győri Ablakcentrum Kft.: A társaság sorrendben harmadszor kapott díjat Kiskúton, s tavaly a cég hozta haza Budapestről a Construma nagydíját is. Prohászka Rajmund ügyvezető igazgató szerint mindegyik elismerés fontos számukra, de minden vásárdíjnál inkább az építtetők jó véleménye. Ma Magyarországon már kétszáznál több vállalkozás készít műanyag ablakokat, a győri központú céget a legkiválóbbak között tartják számon. A panelházak energiatakarékos nyílászárócseréjében az Ablakcentrum az idén már mintegy kétszáz otthonban végzett korszerűsítési munkát és várhatóan még ugyanennyire kap megbízást. A társaság újdonságai között az ügyvezető arra a másfél évvel ezelőtt az országban elsőként általuk alkalmazott szellőztetőberendezésre hívta fel a figyelmet, amelyik úgymond automatikusan dolgozik, s megakadályozza a lakások penészesedését. Egy év alatt tízszeresére gyarapodott az alkalmazása.

Horker Kft.: A nyúli Horváth Norbert családi vállalkozásából úgymond kinőtt koroncói székhellyel működő Horker Kft. néhány év alatt a régió legjelentősebb élelmiszer-feldolgozó cégei közé került. Termékkínálata, gyártmányainak minősége okán okkal érdemelte ki a társaság a szakminisztérium Agrár Marketing Centrum Kht.-től a minőségi munkát elismerő „ trófeát " . Mint Horváth Norbert ügyvezetőtől megtudtuk, a társaság tavalyi forgalma már elérte a 3,2 milliárd forintot, s az idén az 5 milliárdos teljesítmény sem elképzelhetetlen. Mindez kétszáz-egynéhány állandó és ugyanennyi idényben alkalmazott munkatársnak a teljesítménye.

Wolf Orvosi Műszer Kkt.: A működésének tizedik évfordulóját a közelmúltban ünnepelte a cég, melynek négy egysége található a megyeszékhelyen. Az általa forgalmazott több mint ötezer termék nagy része közvetlenül szolgálja a gyógyulásunkat. A korszerű vérnyomásmérőktől az ideg- és izomstimulátor mellett ma már megtalálhatók a cég üzleteinek polcán a táplálékkiegészítők, gyógynövények és gyógyhatású készítmények. Farkas Szilárd cégvezető úgy nyilatkozott, hogy a Győri Általános Vásáron most harmadszor kiérdemelt díj, Győr város elismerése törekvéseiket díjazza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felvételi

A Liszt Ferenc zeneiskolában (Győr, Liszt Ferenc u. 6.) felvételit tartanak. Az általános iskolák… Tovább olvasom