Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Vasárnap zárul a Drogmentes Magyarországért Maraton

Vasárnap zárul a Drogmentes Magyarországért Maraton, Magyarország legnagyobb drogellenes futása. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a kábítószerek veszélyeire. A csatlakozók 42 nap alatt, 310 település érintésével 2100 kilométert futnak le.
A Drogmentes Magyarországért Maraton aktivistái évente megrendezik a drogellenes futást, idén ez már a hetedik. Hat héttel ezelőtt az első 15 fős csapat indult el és minden településen lehetett hozzájuk csatlakozni - mondta el a Független Hírügynökségnek Braun Mónika, a szervezet elnöke. Az aktivisták és a hozzájuk csatlakozók 42 nap alatt, 2100 km lefutásával és 310 település érintésével hívják fel a figyelmet a drogok veszélyeire.

Az önkéntesek naponta összesen 50 kilométert tesznek meg. A 15 fős csoportokat pedig úgy osztották be, hogy ezalatt mindenki átlagosan 10 kilométert fusson. Így egyszerre általában hárman fognak futni. Van olyan atléta, aki több napot is vállalt. A rendezvény utolsó állomása a Margitsziget. Ide érkeznek be az aktivisták május 25-én, gyereknapon.

A maratonnal módot akarnak adni arra, hogy mindenki elkötelezhesse magát a drogok ellen. Minden megyeszékhelyet és nagyobb városokat érintenek és azt remélik, hogy minél többen csatlakoznak majd.

A rendezvény azonban nemcsak a futásról szól, hanem nagy hangsúlyt fektettek a felvilágosításra is. Minden településen szóróanyagokat osztottak, és bárki letehette az úgynevezett Drogmentes Kapitány esküt. Ennek lényege, hogy a gyerekek drogmentes életet fogadnak, és erről oklevelet is kapnak. A fogadalmat olyan híresség előtt teszik, mint például Gálvölgyi János, Geszti Péter, Janics Natasa, Erdei Zsolt vagy Schmitt Pál.

Az idei év különlegessége, hogy 600 ezer darab drogtotót is elkészítettek, ennek köszönhetően a gyerekek számos információhoz juthattak a kábítószerek, főként a marihuána veszélyeiről. A legjobban kitöltők nyereményeket is kaptak.

Olvasóink írták

  • 3. csirke 2008. június 05. 22:51
    „Véleményem szerint addig amíg nem vagy a csapattal,nem csatlakozol hozzájuk,illetve nem olvasod el a felvilágosító füzeteiket "baba_dyna",addig ne gondold azt hogy ez LRH tanainak a terjesztéséről szól!!!!
    Majd ha teszel egy icipicit is az országért ahol élsz,vagy akár csak a faluért,városért ahol laksz, majd akkor lehet benned egy kicsi lenézés a csapattal szemben!Addig viszont örülj hogy van aki helyetted is tesz valamit!Mert biztos vagyok benne hogy a kisujjadat sem mozdítod azért hogy segíts valakin vagy valakiken...”
  • 2. baba_dyna 2008. május 26. 11:18
    „De legalább a szcientológusok leírhatják a sikerjelentéseikben, hogy ismét egy csomó közéleti szereplőt sikerült összehalászniuk, és kioszthattak számtalan szórólapot, amiben LRH mester félévszázaddal túlhaladott nézetetit ismerhetik meg az emberek.
    http://objektivszcn.blog.hu/2008/04/30/kivalo_cikk_a_szcientologia_drogmaraton_schmitt_pal_ordog_temaban”
  • 1. matriné 2008. május 26. 07:48
    „Valószínű ezen fognak röhögni a drogkereskedők , tejesztő és fogyasztók! No pesze üzlet az üzlet, sőt még a Heti-Hetesbenn is lehet róla röhely!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betörtek a fideszes tatai polgármester házába

Szombat este betörtek Michl József, a Komárom-Esztergom megyei Tata polgármesterének házába -… Tovább olvasom