Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Váslágkezelő javaslat elfogadását követelik az építőiparban

Az építőipari válságkezelésről szóló határozati javaslat elfogadását követeli az építőipar 13 szakmai szervezete az Országgyűléstől - olvasható abban a levélben, amelyet a Magyar Építőanyagipari Szövetség juttatott el több politikushoz hétfőn.
Követelésüket azzal indokolják, hogy szerintük már csak napok kérdése, és a magyar építőipar teljesen megbénul, ami több százezres nagyságrendű munkanélküliséget és százmilliárd forint adókiesést jelent majd.

Az aláíró szervezetek szerint ez egy olyan húzóágazat, amely a válságból való kilábalás kulcsa lehetne, ennek ellenére naponta szűnnek meg vagy kerülnek felszámolásra vállalkozások, és sorra bocsátják el a dolgozókat is.

A kérdéssel foglakozó tervezetet 2009 első heteiben készítette az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ad hoc csoportja, majd az így született javaslatot a szakma, és a politikusok is elfogadták.

Az érintett szervezetek szerint a kialakult kormányválság, a szakmát sújtó különböző politikai és gazdasági nyilatkozatok, bejelentések csak tovább nehezítik az építőipar "zuhanórepülését". Úgy vélik, véget kell vetni a részintézkedéseknek, mert ez nem segít megoldani az általános problémákat sem rövid, sem hosszabb távon. Az építőipar 13 szervezete azt követeli az Országgyűléstől, hogy a minél előbb fogadják el a határozatot.

A Magyar Építőanyagipari Szövetség levelét több politikushoz - köztük Gyurcsány Ferenchez, Orbán Viktorhoz, Fodor Gáborhoz és Dávid Ibolyához is - eljuttatta.

Olvasóink írták

  • 3. apollonius 2009. március 31. 14:35
    „vége a kéréseknek-azzal már semmire sem lehet jutni- a követeléseké a szó......helyesen!! Így tönkrevágni az építőipart...kész szégyen!!! Remélhetőleg a talpraállás sikerül makd!”
  • 2. viccmail 2009. március 31. 09:46
    „És hol nem ?”
  • 1. bo 2009. március 31. 07:18
    „ÉJLEN a főcím!:-)))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tervezhetik a paksi atomerőmű bővítését

Elfogadták a képviselők az Országgyűlésben a paksi atomerőmű bővítésének előkészítéséről szóló… Tovább olvasom