Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Védőnők a nők rákszűréséért

Védőnők is elvégezhetik a méhnyakrákszűréshez szükséges mintavételt idén tavasztól. Ez volt az eredeti terv.
Ez volt az eredeti terv. Ám a mintaprogram és a jogszabályi háttér is késik, pedig ez a változás kell sokak szerint ahhoz, hogy ilyen betegségben több nő ne haljon meg.

Életmentő ellenőrzések címmel január 11-i számunkban írtunk arról, hogy tavasztól védőnők is elvégezhetik a méhnyakrákszűréshez szükséges úgynevezett citológiai mintavételt. Ám a nemzetközi gyakorlattól eltérően nálunk ezt még most is csak szakorvosok tehetik meg.

Képzés: több helyen befejeződött

Pedig egy mintaprogram keretében több helyen az önkéntesen jelentkezett védőnők képzése már befejeződött és más megyékben folytatódik. De csak a felkészítés, mert a jogszabályok még nem engedik, hogy a gyakorlat széles körben megvalósuljon.

Farkas Miklósné megyei vezető védőnő „jónak tartaná". Úgy véli, jóval többen alávetnék magukat az életmentő ellenőrzésnek, ha azt kollégái elvégezhetnék. Addig is igyekeznek a vizsgálatot helybe vinni. Megszervezik, hogy szakorvos menjen ki egy-egy községbe, ahol gyakran az önkormányzat vállalja a szűrés költségeit.

A mintavételt azért érdemes a 25 év feletti nőknek évente elvégeztetniük, mert a méhnyakrák eleinte nem okoz tüneteket. Korai szakaszában gyógyítható, ám megyénkben is 15–20 nő hal meg évente ebben a betegségben, mert a statisztikák szerint a hölgyek mintegy 20 százaléka jár csak rendszeresen szűrésre.
Az is érdekes adat, hogy többségük a költséges magánrendelést választja.

Nem szűrést, mintavételt végez

– Tisztázni kell: a védőnő nem szűrést, hanem mintavételt végezne. Kenetet venne, amit aztán laboratóriumban kell vizsgálni. Ehhez nem kell diploma, ezért sok országban természetes, amit nálunk még csak most terveznek – mondta el dr. Menyhárt Miklós. Korábban arról is szó volt, hogy háziorvosokat vonnak be a mintavételbe, de a bőnyi doktor is egyetért azzal: praktikus ezt a védőnőkre bízni, akiket a körzetükben lakók ismernek és a hölgyek gyakran nemtársukhoz szívesebben fordulnak intim ügyeikkel. Fontos, hogy megtegyék, mert döbbenetes a méhnyakrákban elhunytak hazai aránya, míg például Finnországban nem tudnak ilyen esetet mutatni az orvostanhallgatóknak.

Lobbiérdekek csatája dönt?

– A változtatás főként azokat mozgósítaná, akik egyáltalán nem járnak szűrésre és további vizsgálatokra lehetne küldeni őket. De tisztázni kell, honnan lesz hozzá eszköz, forrás. Meggyőződésem, hogy lobbiérdekek csatája dönt a bevezetéséről, de előbb-utóbb mindenképp megtörténik – szögezte le Menyhárt doktor.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz

a Kolostor-

hegyen

Tűz pusztított Sopronban a hétvégén. Szombaton késő este a Kolostor-hegyen csaptak fel a lángok és… Tovább olvasom