Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Végéhez ért Bajnaiék országjárása

A volt kormányfő megállapodott Mesterházy Attila MSZP-elnökkel arról, hogy jövő héten tárgyalások kezdődhetnek a két párt között.
Utolsó, budapesti állomásához érkezett az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség országjárása. Bajnai Gordon csütörtökön elmondta: megállapodott Mesterházy Attila MSZP-elnökkel arról, hogy jövő héten tárgyalások kezdődhetnek a két párt között.

Az Együtt-PM szövetség politikusai április második felében indultak 80 várost érintő országjárásra, és jelezték: ennek végeztével készek tárgyalni a szocialista párttal a közös programról és jelöltállításról. A rendezvénysorozat szombaton Budapesten egy nagygyűléssel ér véget.

Az Együtt-PM politikusai csütörtökön a város több pontján is felkeresték a párt kitelepüléseit.

Bajnai Gordon Csepelen újságíróknak arról beszélt: a trafikügy fejezi ki legjobb az "Orbán-rezsim" gondolkodásmódját, a kormányoldal ugyanis saját híveit, klientúráját fizeti ki a dohányboltokkal. Példaként hozta, hogy Csepelen négy koncessziót szerzett az egyik tehetségkutató korábbi versenyzője, noha az énekesnek semmilyen kereskedelmi tapasztalata nincs.

Hozzátette: ott, ahol minden kormányzati kérdésről a miniszterelnök dönt, nyilvánvaló, hogy trafikügyben is "a fejétől bűzlik a hal". Megismételte: ha az Együtt-PM hatalomra jut, lehetővé teszik, hogy a bíróságok gyorsított eljárásban szolgáltassanak igazságot a pályázat veszteseinek.

A Hajdú-Bét-ügyet firtató kérdésre azt mondta: a jobboldali sajtó napról napra közismert információkat "melegít fel", szerinte azért, hogy a trafikügyről próbálja elterelni a figyelmet.

Jávor Benedek, a PM társelnöke hazugnak és álságosnak nevezte a rezsicsökkentést, mondván, hogy a legelesettebbeken nem segít. A pártszövetség épület-felújítási programjára hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy a panelházakban élők annak révén akár 30 százalékot spórolhatnának a fűtésszámlájukon.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt 2014 egyik alapítója - aki a rendszerváltás után a Fidesz parlamenti képviselője volt - arról beszélt, hogy a kormány forráselvonással bünteti a fővárost.

A politikusok ezután HÉV-vel a Boráros térre mentek. Itt várta őket Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke is, aki arra kérte Bajnai Gordont, tegyen azért, hogy mielőbb megvalósuljon az ellenzéki összefogás. Azt mondta, villamosjegyet is hozott neki, hogy akár azonnal az MSZP Jókai utcai székházába mehessenek tárgyalni.

Bajnai Gordon ezt elhárította - megjegyezve, úgy tudja, Schmuck egy új párt vezetője, nem az MSZP-é -, de közölte, hogy akár már a jövő héten tárgyalások kezdődhetnek az Együtt-PM és a szocialisták MSZP között. A volt kormányfő később az MTI-nek elmondta: erről megállapodott csütörtökön telefonon Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.

Bajnait a Boráros téren többen megállították, a villamosmegállóban paprikát áruló nők például azt kérték, ha megválasztják, segítsen nekik munkát találni.

A turné folytatásaként az Együtt-PM politikusai a Budapesti Corvinus Egyetemhez mentek, ahol Karácsony Gergely, a PM képviselője azt mondta: szimbolikus, hogy az egyetemen néhány napja a pénzhiány miatt leállították a lifteket. Szerinte a kormány oktatáspolitikája ugyanígy vette el a felemelkedés lehetőségét sok ezer fiataltól az államilag támogatott képzési helyek számának csökkentésével és a tankötelezettségi korhatár leszállításával.

A Fővám téri vásárcsarnok érintése után Bajnaiék a Városház téren zárták csütörtöki programjukat. Jávor Benedek azt mondta: a budapestieknek elegük van a jelenlegi városvezetésből, amely bünteti a hajléktalanokat, átnevezi az utcákat és egységesíteni próbálja a sokszínű kulturális életet.

Azonban - folytatta - a fővárosban sem csak Tarlós István leváltására, hanem korszakváltásra van szükség azért, hogy ne térjen vissza "a nokiás dobozok időszaka", az a 2010 előtti korszak, amikor az önkormányzat a négyes metró beruházásával tönkretette Budapest költségvetését, gyanús körülmények között döntött a Margit híd felújításáról és közlekedési táblákkal próbált ellehetetleníteni demonstrációkat.

Bajnai Gordon az országjárás tapasztalatait úgy összegezte: félelemmel, reménytelenséggel, kilátástalansággal és a kormánnyal szembeni, erősödő dühvel találkoztak. Hozzátette azonban, az emberek a kormányzati propaganda ellenére látják, mi történik az országban, és tudják, hogy 2014-ben a kezükbe vehetik a sorsukat.

Olvasóink írták

  • 2. kipkop 2013. június 13. 18:34
    „Az országjárásnak biztos meg lesz az eredménye, mert várhatóan a választási "pártlistán" minden pártot megelőzve az élre áll a szövetség.”
  • 1. vakanyad 2013. június 13. 16:01
    „Egy a baj ,az út vége nem a Marx tér 13.Már annyit egyeztettek,anyit nyilatkoztak,annyit üzengettek egymásnak hogy ez már röhej.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset és útzár volt a 47-esen

A megyehatárhoz közeli karambol áldozata egy 70 éves csorvási nő, férfi utasát mentőhelikopterrel szállították kórházba. Tovább olvasom