Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Végeztek a gépipari

mérnökasszisztensek

A hétvégén Győrött kapták meg oklevelüket azok a gépipari mérnökasszisztensek, akik a Széchenyi István Egyetem és a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola közös kétéves képzését elvégezték. Ez a negyedik felsőfokú szakképzettséget elért évfolyam.
A győri Jedlikben idén végzett tizenhét mérnökasszisztensből nyolcan szeretnének tovább tanulni. Ha ezt szakirányon teszik, akkor egy évet beszámítanak nekik egyetemi képzésükbe. De akik ezzel a felsőfokú szakképzettséggel akarnak elhelyezkedni, azoknak is jók az esélyeik. Ezt mutatják a tapasztalatok, az eddigiekben ugyanis több mint százötvenen szereztek a győri Széchenyi-egyetem szakmai irányításával mérnökasszisztensi végzettséget. A felsőfokú oktatási intézet másik partnere az esztergomi Géza fejedelemről elnevezett középiskola.
A közös oklevélosztón Győrött a Jedlik felsőfokú szakképzési tagozatának vezetője, Újvári Miklós lapunknak elmondta, hogy az idén jelentkezettek száma alapján is népszerű ez a képzés. Nagy Péter igazgató pedig köszöntőjében saját példája alapján a gyakorlati alapokra építkező tanulásról beszélt, mint a karrier kezdetéről és arról, hogy a gépipar szakterülete gyors fejlődése okán megköveteli művelőitől az állandó továbbképzés igényét.
– Ezzel akartam megalapozni a gépészmérnöki képzést és ragaszkodtam jedlikes tanáraimhoz, tudtam, hogy tőlük még érdemes sok mindent megtanulnom – indokolta a mérnökasszisztensi szak választását az egyik végzős, a pápai Kiss Kornél. Úgy érzi, itt megfelelő gyakorlati alapokat kapott, többek közt forgácsolástechnikából, biztos benne, hogy ezáltal könnyebb lesz a dolga egyetemi tanulmányai során. Véleménye szerint, amikor mérnökként akar majd elhelyezkedni, akkor is előnyt jelenthet a mérnökasszisztensi bizonyítvány megléte.
Kiss Kornél afelől is érdeklődött, hogy jelenlegi végzettségével kapna-e munkát – kiderült: környékünkön és külföldön több helyen is, mintegy száz-százötvenezer forintos nettó fizetésért középvezetői állást.
Elmondta, hogy már az iskolában megkereste osztályát egy munkaadó, rögtön felvételi beszélgetést folytatott több társával.
A Jedlikben végzett soproni Kozák István szintén tovább tanul, őt már egy éve felvették az egyetemre, de halasztott a mérnökasszisztensi képzés miatt. Úgy vélte, fontos elvégeznie, hogy a gimnázium után kellő műszaki alapokat szerezzen mérnöki tanulmányaihoz. Tudja, hogy diplomásként is szüksége lehet a mérnökasszisztensi tudásra, de annál a cégnél, ahol nyári gyakorlatát töltötte, már most elhelyezkedhetne.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Horváth Balázs egykori belügyminiszter

Elhunyt Horváth Balázs, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselője - közölte a politikus… Tovább olvasom