Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Véleménynyilvánító pártszavazás lesz az MSZP-ben

Országos véleménynyilvánító pártszavazás lesz az MSZP-ben március 15-e és 25-e között a baloldali polgárosodás programjáról - jelentette be az MSZP Országos Választmányának elnöke.
Simon Gábor elmondta: négy kérdésben kérik ki a teljes párttagság véleményét, köztük az Új Tulajdonosi Programról. Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök szerint a program részleteit a következő hetekben ismertetik a közvéleménnyel.

A választmány igent mondott a baloldali polgárosodás programjára, és a megerősítő pártszavazás előtt konzultációt kezdeményeznek az ügyben párton belül - mondta Simon Gábor, az MSZP Országos Választmányának szombati ülése után Budapesten. A párttagok véleményét az Új Tulajdonosi Programról, a hátrányos helyzetű térségekben élők foglalkoztatásának segítéséről, a tudás és az iskolák támogatásáról, valamint arról kérik ki, hogy legyen-e meghatározó cél a munkahelyteremtés a kormányzati ciklus második felében. A választmány negyedévként konzultál majd arról, hol tart a program megvalósítása - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök a választmányi ülés után azt mondta: a Tudás, munka, tulajdon program részleteit a következő hetekben fejtik majd ki. Kedden a Magyar Tudományos Akadémián a foglalkoztatás bővítéséről és a vállalkozások támogatásáról beszélnek, valamint ugyanott mondják el az adó- és járulékrendszer, illetve a szociális és munkaügyi rendszer ide kapcsolódó részeinek átalakításával kapcsolatos elképzeléseiket. A kormányfő szerint lezárul most egy szakasz a kormányzásban és az elmúlt fél évtized politikájában. Ezután a 90-es évek nagy ígéretének teljesítése a cél: a gyarapodás, a biztonság és a szabadság feltételeinek megteremtése - fogalmazott. "Ez egy nyitottabb politika, amely a nyílt társadalmi partnerségre épül, de nem gügyög" - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc a népszavazási kampány kapcsán az ellenzékre utalva azt mondta: "úgy látja és úgy hallja, hogy ebben a kampányban hazudnak". A kormányfő szerint sületlenség 300 forintból levezetni a nemzet igazságát, azt hazudni pedig, hogy ezer forint lesz a vizitdíj, nem sületlenség, hanem arcátlanság - fogalmazott. Szerinte azok, akik hazudnak a kampányban, valószínűleg nem biztosak az igazukban.

Az SZDSZ elnöke a héten adóreformalap létrehozását javasolta. Ennek kapcsán a kormányfő azt mondta: munkahelyeket nem lehet csak adócsökkentéssel teremteni, de a liberálisok javaslatával alapvetően egyetért. A költségkontroll ezután is erős marad, és ha lesz plusz bevétel, akkor ezeket várhatóan elkülönítik, és elsősorban adó-, illetve hiánycsökkentésre fordítják. "Az már csak technikai kérdés, hogy ezt alapnak hívják-e" - mondta Gyurcsány Ferenc. A MÁV Cargo privatizációjakor fizetett állítólagos sikerdíjról a miniszterelnök azt mondta: a magyar állam és állami vállalat nem fizetett sikerdíjat, azt viszont nem tudja, hogy külföldi vállalat fizetett-e bárkinek is, és ha igen, kinek. Ha ebben a kérdésben bármilyen gyanú is felmerül, akkor azt meg kell vizsgálni - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc beszélt még arról is, hogy nem érkezett javaslat a kormányhoz gázáremelésről, így nem lesz drágulás áprilisban. A Fidesz szóvivője az MSZP választmányi ülése után úgy reagált, hogy "Gyurcsány Ferencről ma végérvényesen bebizonyosodott, hogy retteg a népszavazástól. Retteg, mert tudja, hogy az elsöprő részvétel elsöprő következményeket von maga után. Gyurcsány Ferencnek inkább arról kellett volna számot adnia, hogy a választmány zárt ülésén beszámolt-e a vizitdíj ezer forintra növeléséről és a tandíj megemeléséről" - írta közleményében Szijjártó Péter.

Olvasóink írták

  • 20. magyaro 2008. február 26. 19:46
    „Mennyi lesz a büntetése, annak aki máshogy szavaz mint a böszme akarja????”
  • 19. Árpi 2008. február 24. 21:30
    „persze, sőt ha az ilyenek mint ti tovább fröcsögnek, és hangukat hallatják, akkor 2010 után is.”
  • 18. Kapuvári 2008. február 24. 21:10
    „A kis optimisták!azt hiszik,hogy március 15. után még hatalmon lesznek?hehehe”
  • 17. Atika2 2008. február 24. 17:13
    „böszme (2008 02.23): "... aki egy kampányban tudatosan hazudik, az (...) nem szolgálhatja saját, nemesnek mondott céljait"
    aki meg egy kicsit is normalis ebben az orszagban, az lathatja, a böszme nem az...”
  • 16. higi 2008. február 24. 17:12
    „Sokan azért nem szavaznak rátok jobbosokra,hogy ne ílyen arogáns,erőszakos emberek kerüljenek hatalomra.Ez tényleg így van,lehet más fajta politikával többre haladnának.”
  • 15. anonym 2008. február 24. 16:09
    „Kapuvári / Atika2
    Pont a te felszólításodra fog elmenni ! Olvasdgasd már el az alpári szövegeid !Ha nem látsz, gyújts villanyt, mert sötét van nálad !
    Isten mentsen az ilyen társaság hatalomra kerülésétől !
    Még a saját pártotokat is lejáratjátok .Sokan azért nem szavaznak rátok jobbosokra, hogy ne ilyen ,arogáns ,erőszakos emberek kerüljenek hatalomra .”
  • 14. Kapuvári 2008. február 24. 09:42
    „Árpi!te vagy az unalmas,és a hozzád hasonló birka emberek!a szádból kiveszik a sajtot,te meg csak lesel nyámnyilán!idióta,hülyegyerekek!IGENIGENIGEN! HAZUGGYURCSÁNY TAKARODJÁL MÁR EL VÉGRE!”
  • 13. maci52 2008. február 24. 08:29
    „Miért? Idáig mi volt a tervük ezeknek a tetves komcsiknak?Elnyomás,munkahely megszüntetés,adóemelés,iskolabezárás.?Az általunk megszavazott,megválasztott,kimagasló fizetések felvétele.Szorul a hurok a nyakuk körül,menekülnének előre.Csatnak,f*sznak tényleg balodalt a helye,meg kétméter mélyen.Ezek beszélnek reformról?Milyen reform az kedves barátaim,amit régi MSZMP-s ill.KISZ vezetők hoznak?Szekeres elvtárs tényleg nagy reformer,még katona sem volt,elintézték jó elvtikéi annak idején,vagy a megyei párttitkáság fontosabb volt? Vagy a véresszájú Lendvai nyanya,akinek a szájából csak a gyalázkodás,szidalmazás hallik?Lehet hogy csinálnak munkahelyet,de maguknak.”
  • 12. Atika2 2008. február 24. 00:01
    „anonym!
    van egy regi mondas: "csatnak, f.sznak BALOLDALT a helye"”
  • 11. Árpi 2008. február 23. 23:57
    „kapuvári, radenko, tomika: valahogy mindig ezek a nickek fröcsögnek minden cikknél. Miért nem a kurucinfón nyalogatjátok egymást? Unalmas már.”
  • 10. anonym 2008. február 23. 22:36
    „homer !
    Javaslom, fogj hozzá olajkútat fúrni a krtedben ,hátha sikered lesz !
    Különben tudod " vazze " rá vagyunk szorulva külföldre .
    Nagyon énekelted ,hogy :báj ,báj Szása...
    Hát most be vagy rezelve ? Vazze szólj ,ha sikerrel járt a fúrásod ! !”
  • 9. homer 2008. február 23. 21:41
    „"Gyurcsány Ferenc beszélt még arról is, hogy nem érkezett javaslat a kormányhoz gázáremelésről, így nem lesz drágulás áprilisban"
    Ki nem javasolta wazze az oroszok vagy a szaudiak????”
  • 8. TOMIKA 2008. február 23. 20:49
    „DIDIT MEG DIDIRE VESZIK,TUDOM JA IGEN IGEN IGEN!”
  • 7. Didi 2008. február 23. 20:45
    „Azt hiszem tomika, 9-én tomikaka leszel! Nagy csalodás lessz. Lehet, hogy kisem hevered.”
  • 6. TOMIKA 2008. február 23. 20:10
    „anonym is komcsi? JA IGEN IGEN IGEN”
  • 5. anonym 2008. február 23. 19:43
    „Helyesen : kommunista "
    MSzP taok vagytok ? Nem ? Akkor szidjátok A MÁSIK OLDALT !
    Ott is lenne mit ,és kit .”
  • 4. Kapuvári 2008. február 23. 18:56
    „Na mégegy cirkuszi előadás!fercsibohóc újra a porondon, a majmok meg szavaznak!”
  • 3. radenko 2008. február 23. 18:05
    „A féleszü komonisták még az anyjuk eladását is megszavaznák csak hatalmon maradhassanak”
  • 2. radenkó 2008. február 23. 17:56
    „Ezek a komonisták nagyon hülyék ha erre szavaznak”
  • 1. TOMIKA 2008. február 23. 17:22
    „MEG VAN AZ EGÉSZ ORSZÁG VÉLEMÉNYE "DÖGLÖTT AKNÁK"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kocsmát is kirabolt a jászberényi gyilkos

Egy kocsmát is kirabolt, mielőtt megölte egy tanya idős tulajdonosnőjét pénteken egy jászberényi… Tovább olvasom