Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Veress László: Egy igaz ember igaz írása

Veress László orvos, címzetes egyetemi tanár Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről című regényéről beszél.
„A legkedvesebb szépirodalmi alkotás számomra ez a Móra-regény. Ez éppúgy egyértelmű, mint ahogyan Giacomo Puccini zenéjét jelölném meg, ha a hozzám legközelebb álló zeneszerzőre irányulna a kérdés. Nyilvánvalóan a lelki alkat és a meg sem határozható időkre visszanyúló emlékek, benyomások határozzák meg, hogy egy irodalmi mű olvasásakor, egy zenemű hallgatásakor, vagy egy festmény színeinek csodálásakor megrezdül egy húr valahol nagyon-nagyon mélyen, s megszólal egy hang: igen, ez így igaz, ez az igaz.

Kisgyermekként – húgommal együtt – szinte faltuk a Móra Ferenc-novellákat. Az a kimondhatatlanul lágy szeretet, ami a Levél keresztlányomnak című írásából árad, gyermeki lelkünkben végtelen bizalmat és ragaszkodást ébresztett írója iránt. A Szeptemberi emlék sorai az emberi sors és emberi lélek olyan rejtelmeibe engednek belelátni, amelyeket azonnal értünk, nagyon is megértünk.

Ezekkel a rövid írásokkal teljesen azonos az a különleges látó- és leíróképesség, amellyel lélekközelbe hozza a regény alakjait, helyszíneit és eseményeit. Valamennyi szereplő figurája, szavai, érzései, tettei valóságosak, hitelesek. Látjuk a búzatáblák ringását, a pipacsok pirosát, halljuk a vasárnapi harangszót – ha akarnánk, sem tudnánk kilépni a varázslatból. Sajnáljuk, ha vége az olvasmánynak. Újra és újra kézbe vesszük, s egyre jobban érezzük: igaz ember igaz írása ez.

Szeretettel ajánlom ezt a csodálatos könyvet mindazok figyelmébe, akik még nem ismerik."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hírcsokor

Király sikere. Az országúti kerékpáros bajnokság Tamásiban és környékén rendezett mezőnyversenyét a… Tovább olvasom