Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Versünnep: április 11.

„Kívánom, derüljön a te lelked is! Fedezd fel a gyógyító költeményt!" – ajánlhatjuk Szabó Lőrinc: Hajnali rigók című versét akár rosszkedv ellen is, gyógyírként. A költészet ünnepe (április 11., József Attila születésnapja) alkalmából a versről kértük vallomást egy magyar szakos tanártól, egy költőtől, egy irodalomtörténésztől és egy színművésztől.

– Mi a vers? Az életem része – vallja Lénárd Judit. Szerencsésnek tartja magát a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Gyakorló Általános Iskolájának magyar szakos tanára, mert a költészettel, e nemes értékkel foglalkozhat akkor is, amikor dolgozik, vagyis tanít. – Mert küldetés is az irodalmi értékekre irányítani a gyerekek figyelmét. Erre minden élményt nyújtó alkalmat, így a költészet napjának iskolai ünnepét ugyanúgy meg kell ragadni, mint az irodalom órák perceit. Mert akit megérint a vers, az gazdaggá lesz. Kedves költőm? Hosszú a sor, mely József Attilával, Nagy Lászlóval, Pilinszky Jánossal kezdődik, de helyet kap ott a fiatal Varró Dani is, akinek verseit szeretik a mai gyerekek.

– Az intenzív életélményről szól a vers. Az önkifejezésnek, a valóság keresésének leginkább ez a műfaj felel meg. Ezért írnak sokan verset – kamaszkorukban. A többi irodalmi forma távolságtartóbb – válaszolgat röviden óvatoskodó-tapogatózó kérdéseinkre Solymosi Bálint költő, író, aki 1977 és 1989 között Szegeden tanult, aztán újságíróskodott. Azt mondja, nem szeret beszélni a versről, idézni is alig-alig tud egy-egy sort, mert számára a vers valami teljességet jelent. Valami beszéd előtti, vagy utáni állapotot. A vers persze nyelvileg pontos és szép. Az igazán jó vers pedig az olvasóban ugyanazt a felfokozott, valóságkereső élményt kelti, mint a költőben – költeménye születésekor. A rádöbbenésélmény a jó vers fokmérője.

– Kosztolányi Dezső egyik esszéjében a kiolvashatatlan könyvekről beszélt – magyarázza Olasz Sándor irodalomtörténész, a Tiszatáj főszerkesztője. – Az „igaz versek"-re gondolt. „Ezekbe jobban beleolvassuk magunkat.

Mennél inkább ismerkedünk velük, annál titokzatosabbak. Már tudjuk őket fejből is, de minden alkalommal, hogy elénk kerülnek, új fényben ragyognak föl. Elolvassuk ezerszer, s legközelebb, ezeregyedszer, az Ezeregyéjszaka tündéri varázsát árasztják." Úgy tűnik, manapság sokan fordítanak hátat e „tündéri varázsnak". Nem tudják, hogy szegényebbekké válnak verset, irodalmat szerető embertársaiknál. Hiszen nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy az irodalom segítségével megszólítsák a megszólíthatatlant. Nem látják, hogy az emberi létezés még sértetlen alaprétegéről már csak a költészet, az irodalom beszél.

Mert – Zalán Tibor sorait idézve – „nincs már tiszta szó, csak show". Ha verset olvasunk, akkor – Márai szavaival – „a világ szerkezetének titkos ketyegését véljük hallani". Legkedvesebb vers? Ady: Krisztus-kereszt az erdőn, Babits: Esti kérdés, Kosztolányi: Hajnali részegség, Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben, József Attila: Talán eltűnök hirtelen… Kormos István: Fehér virág, Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából, Pilinszky: Apokrif, Lászlóffy Aladár: Hallod-e te sötét árnyék, Baka István: Vadszőlő. Ennyi… Aztán jöhetne még száz újabb – ugyanennyi joggal.

– Talán a legnagyobb szabadságok egyike a vers! – lelkesedik Galkó Bence színművész, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. – Megéljük a szellemi és érzelmi szabadságot, mikor verset olvasunk. Miért? A jéghegy miatt. A Hemingway-féle jéghegy-elv szerint szövegként csak a jéghegy csúcsa, egytizede látszik, a többi feltárása a mi dolgunk. A „vers-jéghegynél" még nagyobb rész marad a víz alatt, s a csak sejthető rész megfejtése csodás élmény, komoly szellemi kaland. Kedves költőm? Van, akit két verséért, mást az egész életművéért szeretek.

Soroljam? Az egész József Attila, Pilinszky. Berda József, akit kevesen ismernek. De mondhatom Kosztolányi, Babits, Baka Pista, Vas István nevét is. Karinthyról nem is beszélve! Egyetlen kedves versem nincs.

Minden költeményt szeretek, kivéve a programverseket. Mert a versnek nem lehet dolga a közvetlen politizálás, csakis a közvetett, vagyis az erkölcsi, szellemi útmutatás. Mikor mondtam legutóbb verset? Csütörtökön délután a Betűvetés könyvkiállítás megnyitóján Bartókról – például Juhász Gyulától és Juhász Ferenctől. Legközelebb pedig szeretettel várok mindenkit a Millenniumi kávéház keddi estjére, A hollóra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útlezárások Franciaországban

A jövő héten kezdődő tavaszi szünet előtt az egyetemi elfoglalások folytatása mellett a gazdaság… Tovább olvasom