Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Veszélyes folyamat részei a politikusok elleni támadások?

Ötéves államigazgatási tapasztalattal rendelkezik, többel, mint bizonyos fideszes képviselők, és nem hiszi, hogy fel kellene ülni konspirációs elméleteknek - így reagált a kinevezésével kapcsolatos ellenzéki vádakra a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter kedden a Magyar Televízió "Az Este" című műsorában.
Ficsor Ádám beszélt arról is, hogy a politikusok elleni támadások egy veszélyes folyamat részei, amelyek ellen minden demokratikus erőnek fel kell lépnie.

A 29 éves Ficsor Ádám miniszteri kinevezését nem támogatta múlt héten az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága, ennek ellenére Bajnai Gordon kormányfő nem változtatott döntésén, hétfőn Ficsor Ádám is átvette miniszteri kinevezését az államfőtől. Az ellenzék egyebek mellett azért bírálja, mert az érvelés szerint túl fiatal és tapasztalatlan a nemzetbiztonság területén, valamint azt is felrótták neki, hogy Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke volt. Ficsor Ádám a keddi tévéműsorban azt mondta, hogy van kellő államigazgatási tapasztalata, és reméli: munkája alapján ítélik majd meg.

A miniszter szerint a nemzeti stratégiai vállalatok védelme is nemzeti érdek, és azok ügyében a kormány minden törvényes eszközzel fellép majd. Elmondta azt is, hogy érdemi szerephez juttatná a válságkezelésben a nemzetbiztonsági szolgálatokat.

Ficsor Ádám beszélt a politikusok elleni támadásokról is, amelyek egy részét a Magyarok Nyilai nevű szervezet vállalta magára. Úgy fogalmazott: sokkal többről van szó, mint támadásokról, ez egy veszélyes folyamat, a társadalmi feszültségeknek egy olyan levezetése, amely ellen minden demokratikus erőnek kötelessége tenni. A fellépés ezekben az esetekben elsősorban politikai feladat, ugyanakkor szakmai munkára is szükség van - tette hozzá.

A Kádár-korszak állambiztonsági dokumentumainak megismeréséről Ficsor Ádám azt mondta, hogy nyilvánosságra hozatalukban a lehető legmesszebb kell elmenni. Jelenleg a dokumentumokat tartalmazó mágnesszalagokat archiválják. Ez alatt az idő alatt - várhatóan június végére - végzik majd el azt a szakmai és politikai munkát, amely után kiderülhet, hogy mennyit lehet megismerni az adatokból - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 6. flexsnake 2009. április 22. 17:32
    „Ficsor megfelel a posztra. Még ha ez nem tetszik ott fent sem sokaknak.”
  • 5. cyt 2009. április 22. 14:12
    „"redstar" - a KETTŐS MÉRCE m i n d e n h o l (!!!) Mit szólsz a példáimhoz? Vajon egy miniszteri pozíció - szerinted - nem követelne meg 15-20 év "szakmai tapasztalatot"??? Szerinted is ennyire "jelentéktelen" pozíció egy miniszteri állás? Szerinted hol kezdődik a felelősségteljes kormányzás? Szerinted ebben az országban (!) - vagy csak annak a szoclibes szektorában is - Ficsor volt a pozícióra a legalkalmasabb??? RÖHÖG A VAKBELEM!!! Röhejes az egész kormány és a kiválogatás körüli herce-hurca és mese-mese-mátka is.”
  • 4. comet 2009. április 22. 09:44
    „"Veszélyes folyamat részei a politikusok elleni támadások?" Ennél veszélyesebb csak a politika és maffia összefonódása.
    "A Kádár-korszak állambiztonsági dokumentumainak megismeréséről Ficsor Ádám azt mondta, hogy nyilvánosságra hozatalukban a lehető legmesszebb kell elmenni. Jelenleg a dokumentumokat tartalmazó mágnesszalagokat archiválják."- kecskére lett bízva a káposzta. Az Apró klános Fletó kabinetfőnöke fogja felügyelni a Kádár éra dokumentációjának archíválását. Mi fog abból maradni? Horn Gyula is semmisített meg az aktáiból. Nagyon sürgős lett az archíválás. Ellopták az ország aranykészletét, iparát, mezőgazdaságát, kereskedelmét stb., most fogják ellopni a múlt egy lényeges szeletét. A dokumentációt politikailag független szervnek kéne felügyelni, védeni.
    Hihetetlen hogy egy már megbukott pszichopata mekkora károkat tud még mindig okozni.”
  • 3. 620927 2009. április 22. 08:51
    „Kedves redstar!
    A baloldali politikának mindig kedves fegyvere volt a fenyegettségre való hivatkozás. Ha máshonnan nem, hát a történelemből lehet követni a szisztémát. pompás indok ez olyan intézkedésekre, amik alaposan lekorlátozzák a véleménnyilvánítás lehetőségeit.
    Természetesen egy fizikai támadást én sem tartok megfelelőnek, de ilyen zavaros helyzeteket mindig megpróbálnak bizonyos emberek kihasználni. Nagyon jó lehetőség ez a más véleményen lévők elnyomására.
    Biztos, hogy a Fidesz állhat a háttérben? Miért lenne érdekük? Emlékszünk még Horn Gyula "fejdíszére"? Akkor is ezzel a manőverrel nyertek a szocik. Lehet, hogy most is ez a cél?”
  • 2. redstar 2009. április 22. 08:25
    „Érdekes módon, a Horn kormány idején az utolsó másfél évben voltak a nagy robbantgatások, majd a FIDESZ hatalomrakerülése után abbamaradtak! Most is másfél ,év van a választásokig...:)))))))))))))))))))
    cyt!Nem tudom hány éves vagy, de ha öregebb mint 29, hozzászólásod is igazolja, hogy az értelem nem korfüggő...:))))))))))))))))))))))))))))))))”
  • 1. cyt 2009. április 22. 08:18
    „Közröhej ez az 5 éves tapasztalat. Már elnézést, de egy Egyetem élére mikor neveztek ki rektornak egy 5 éves "tapasztalattal" rendelkező adjunktust? Vagy a Paksi Atomerőmű élére mikor neveztek ki egy 5 éves tapasztalattal rendelkező "szakembert"? KETTŐS MÉRCE - ELVTÁRSAK !!! Kettős a mércétek. Most ez a gyurcsányista talpnyaló kell, mert ő maga, Gyurcsány Ferenc ezt parancsolta meg egyik Bajnai Gordonnak nevezett talpnyalójának. Politikai maffiózás ez, semmi más. Nagyon sajnálatos, hogy az "elvtársak" ennire nyilvánvalóan MÁS MÉRCÉT alkalmaznak a haverjaik futtatásánál, és a politikai ellenfeleik bírálatánál. Mégegyszer írom: KÖZRÖHEJ az, hogy ez a jellemtelen, 29 éves ficsúr kerül egy ország életének szempontjából ilyen fontos közhivatal élére. Ez politikai maffiózás. Ez az államigazgatás megcsúfolása. Ez a magyar nép elleni bűntett.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válságalap a családoknak?

Válságalap létrehozását javasolja a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni… Tovább olvasom