Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház élére

Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház élére - adta hírül a Heti Válasz című lap online kiadása szerdán.

Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az MTI-nek október közepén azt mondta: még nem döntötte el, pályázik-e a posztra. Akkor arról beszélt, hogy foglalkoztatja a kérdés és segítői is vannak, akikkel összeállítanák a pályázatot, de döntése előtt több szempontot is tisztáznia kell még.

A Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában interjú olvasható a direktorral, aki a lapnak most úgy fogalmazott: "nem mondom, hogy feloldódott minden kétely, de úgy döntöttem, megpróbálom, aztán meglátjuk, mi lesz". Arra a felvetésére, amely szerint a Magyar Teátrumi Társaságot is vezető, kormánykörökkel jó kapcsolatot ápoló színházi ember nyilván megnyeri a pályázatot elmondta: nem lát a jövőbe, nem hiszi, hogy lejátszott meccsről lenne szó. Azt azonban elismerte: minden pályáztatás ügyetlenül zajlik, egyszerűbb, tisztább lenne, ha a fenntartó kinevezné a jelöltjét.

A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, Alföldi Róbert is pályázik az intézmény vezetésére, a pályázat határideje csütörtökön jár le.

A pályázatot azért kellett kiírnia a kulturális tárcának, mert a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert öt évre szóló mandátuma a színházi évad végén lejár.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: nem szabad csökkenteni a kohéziós forrásokat

A kohéziós politika nemcsak azoknak az országoknak térül meg, amelyek használják ezeket a… Tovább olvasom