Délmagyar logó

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 16°C | 26°C Még több cikk.

Vígan él a favágó

Tavaly februárban vásároltam az egyik győri barkácsáruházban egy elektromos láncfűrészt. Kevés használat után a gép meghibásodott: a láncot hajtó fogaskereket nem vitte a motor. Reklamációra bevittem az egyik kft.-hez. Javítás után újra reklamáció, és 2006. október 31-én adtak a szervizben egy új gépet. Szinte csak kipróbáltam, de annyira szikrázott, hogy vissza kellett vinnem, bízva most már a szerviz készséges igyekezetében. Ezt jól sejtettem, hiszen új gépet adtak, de kárvallott lettem, hiszen öt perc használat után a láncvivő fogaskerék széttörött. November 17-én ezt is kicserélték egy újra, ez meg azért volt üzemképtelen, mert a lánc nem a géphez való volt. A reklamációs esetek száma itt megszakad, mert az említett dátum óta „se pénz, se posztó”, mondaná, vagy mondja a pórul járt vevő. Közel egy éve vettem a gépet, több mint két hónapja tart az újabb reklamációs javítás, vagy csere. Költhettem idáig, vidéki lévén az utazgatásra, pazarolhattam az időmet, most meg várhatok a „posztóra”, amit nem fölvenni, hanem használni szeretnék, mert fűrészelni mégiscsak jó, ha szól, ha nem szól a rigó.

Név és cím a szerkesztőségben

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön volt már jótékonysági rendezvényen?

Tovább olvasom