Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Virrasztással emlékeznek Pilinszkyre

Szombat éjszakai virrasztásukon versekkel, filmekkel, színházi előadással és a költő eddig ismeretlen fotóinak kiállításával emlékeznek Pilinszky János halálának 25. évfordulójára a tisztelők és barátok.
Újra elő akarjuk venni Pilinszky szellemiségét azzal, hogy műveit kivisszük az Andrássy útra - mondta Dóczy Péter színművész. A Virrasztás Pilinszkyért című program ötletgazdája és főszervezője azt mondta: három helyszínen több programmal tisztelegnek a XX. század egyik legnagyobb magyar költője előtt.

A költő utolsó lakhelyénél, a Hajós utca 1. szám alatti házban az udvarban és az emeleten is programok lesznek. Az Andrássy úti Eckermann kávéházban kiállítás nyílik, az utcán szavalatok hangzanak el, míg a Petőfi Irodalmi Múzeumban filmvetítés, kiállítás és Kocsis Zoltán zongorajátéka is része lesz a közös virrasztásnak.

A szavalóművészként is ismert főszervező külön kiemelte, hogy a több mint félszáz résztvevőt felvonultató emlékvirrasztás már most "több mint siker", amihez nagyban hozzájárult a Hajós utcai ház lakóinak "fantasztikus hozzáállása is". A házban szombaton 20 órától Bach zenéjére és versekre mutatnak be etűdöket, majd nem sokkal később előadják a Pilinszky két darabja, a Gyerekek és katonák, valamint az Így teltek napjaink alapján, Dóczy Péter által összeállított színpadi művet.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban szombaton 19 órától nyílik kiállítás Pilinszky János eddig még ismeretlen - saját készítésű - fotóiból. Egy órával később a költő barátai idézik fel a művész személyiségét és életpályáját.

A meghívottak között szerepel többek között Törőcsik Mari, Maár Gyula, Hafner Zoltán, valamint Kocsis Zoltán zongoraművész is.

Éjszaka a költő "Meditáció" című munkája által inspirált táncelőadást mutatnak be az Európa-hírű táncos, Blaskó Bori közreműködésével. Éjféltájt Szakács Sára Pilinszky-fimjének tartják meg a premierjét.

Az Opera melletti Eckermann kávéház dohányzó részlegében este 19 órától látható a költő önvallomásait felvonultató videóvetítés, amelyet a kávéház teraszán bemutatandó interjúrészletek és filmetűdök egészítenek ki - ismertette Dóczy Péter, aki hozzáfűzte: az este folyamán több művész az Andrássy úton sétálva rögtönöz majd Pilinszky verseket a körúti járókelőknek.

Pilinszky János költő-műfordító 1921-ben született, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar művésze volt, aki 1971-ben József Attila-díjat, 1980-ban pedig Kossuth-díjat kapott. 1981. május 27-én hunyt el Budapesten.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosonmagyaróvári csoport

Újhely Építők–Püski 1–1 (0–1). Gsz.: Tuba, ill. Czafik P. Tovább olvasom