Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Visimpex: Csavar Expressz

Árletörés helyett minőségi szolgáltatásokat nyújtására törekszik a kisalföldi Presztízs-díjas Visimpex-Hungary Kft.

Napjainkban nem elég jó és tartós terméket szállítani. Az átlagból kitűnni csak azzal lehet, ha a termék mellé nyújtott szolgáltatásaival egy cég többet, jobbat, megbízhatóbbat ad, mint a konkurencia. Kosár Dezső, a kisalföldi Presztízs-díjas Visimpex-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint csak ezzel a szemlélettel lehet egy céget tartósan növekedési pályán tartani.

A magyar–cseh vegyes vállalatként nyolc évvel ezelőtt létrehozott Visimpex-Hungary az alapítás utáni első években elsősorban a régióban működő vállalkozásokra összpontosított, később kezdett csak országos terjeszkedésbe. Ennek ellenére a cég vezetése már ekkor nagy jelentőséget tulajdonított a minőségi szolgáltatásoknak – bár munkatársai ekkor még bérelt raktárban dolgoztak, szolgáltatásaik már messze meghaladták a kötőelemszakmában addig tapasztaltakat.

– Fontosnak tartottuk már akkor is a rugalmasságot és a gyorsaságot, s ezt hangsúlyoztuk is. Nemcsak üzleti partnereink, de a nyitott szemmel járó dunántúliak is egyre gyakrabban találkozhattak a vállalat szállító járműveivel és oldalukon a „Csavar Expressz" felirattal – mondta el Kosár Dezső, a Visimpex-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – A Csavar Expressz szlogent nem reklámfogásnak szántuk, bár annak sem volt utolsó. A mai napig komolyan vesszük a jelentését, és igyekszünk expressz gyorsasággal leszállítani a megrendelt kötőelemeket: partnereink megrendeléseit 24 órán belül teljesítjük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindennap délután kettőig fogadunk el megrendelést, az árut pedig az ország legtávolabbi településén is a következő napon kézhez kapja a megrendelő. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon az egyik leggyorsabb és legrugalmasabb logisztikával mi rendelkezünk. Bizonyára akadnak olyan cégek, amelyek alacsonyabb árakat vagy szélesebb termékpalettát ajánlanak, a magyar kötőelempiacon azonban gyorsaságban senki nem veheti fel velünk a versenyt – fejtette ki Kosár Dezső, aki szerint csak azok a beszállítók maradhatnak talpon a piacon, akik képesek teljes körű szolgáltatást nyújtani partnereiknek.

– Ennek megfelelően arra törekszünk, hogy a lehető legpontosabban feltérképezzük vevőink igényeit. A legoptimálisabb fizetési kondíció megtalálása mellett a felhasználóknak arra is szükségük van, hogy a beszállító garanciát vállaljon az alkatrészek – a mi esetünkben a kötőelemek – pontos érkezésére. Ezt a Visimpex szerződésben is vállalja, de ettől függetlenül is kínosan ügyelünk arra, hogy miattunk gyártósor egy percet se álljon, a szerződésben vállaltakat pedig rendre inkább túlteljesítjük – mondta el Kosár Dezső.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személyes terek

A magánszférának éppen leglényegibb vetületével, a személyes térrel foglalkozom jelen dolgozatomban.… Tovább olvasom