Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Visszamenőleg lenne érvényes a hároméves gyes

Visszamenőlegesen állítaná vissza három évre a gyest a kormány a tervek szerint.
Nagy Anna kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján kérdésre közölte: azért 2012-től állítanák vissza három évre a gyes időtartamát, mert azok esetében, akiknek most születik, vagy ebben az évben született gyermeke, éppen akkor jár le az a két év, amelyre a jelenlegi szabályok szerint jogosultak. Az új szabály az elképzelések szerint pedig visszamenőlegesen lenne érvényes, így a kisgyermek hároméves koráig otthon tudna maradni az édesanya, "függetlenül attól, hogy most, ebben a kedvezőtlenebb időszakban született a kisgyermek" - mondta. Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek adott, pénteken megjelent interjújában elmondta: a kormány intézkedései között szerepel majd a gyes három évre való visszaállítása 2012-től.

Olvasóink írták

  • 2. reagens 2010. június 12. 08:21
    „1.:
    Te vastagbéllakó véglény: akikről te makogsz azok a családi pótlékból élnek te agysérült!
    Az meg remélhetőleg át lesz szabva és például iskolalátogatáshoz lesz kötve - ami szerintem zseniális kapcsolás.

    Bukott szocik önérzetes, gőgös szavazói: felállva kéne tapsolnotok Orbánnak és a Fidesz-KDNP- nek, mert annyira lendületesen nekiláttak a maszop 8 évnyi ámokfutása utáni kárelhárításnak!!!!!!
    Ha így haladunk, 2-3 éven belül nem kánaán lesz itt hanem maga a paradicsom!!”
  • 1. marcsi82 2010. június 11. 22:18
    „hogy te micsoda egy seggfej vagy”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy idős nőt

Halálra gázolt egy idős nőt egy tehergépkocsi Budapesten, a XIII. kerületi Lehel úton - közölte… Tovább olvasom