Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Visszautasítja az MSZP kijelentéseit a HM

Hende Csaba honvédelmi miniszter visszautasítja Iváncsik Imre volt honvédelmi államtitkár vádjait - írja a tárca sajtóirodája szerdai közleményében.
Iváncsik Imre és Harangozó Tamás szocialista képviselők szerdai közös sajtótájékoztatóján a volt honvédelmi államtitkár a honvédelmi tárcánál történt felmentések kapcsán azt mondta: megrendültség és szégyen van benne, hogy így lehet bánni tisztességes emberekkel és az új honvédelmi tárcavezető így kezdi a ténykedését.

Az MSZP tisztogatásnak és mészárlásnak értékeli a honvédelmi tárcánál történt felmentéseket, a párt szerint végiggondolatlanul, szakmailag indokolatlanul, igazságtalanul, elhamarkodottan és jóvátehetetlenül "rúgták ki" a katonai vezetőket.

A képviselő álláspontja szerin Hende Csabának a döntések előtt jobban meg kellett volna ismernie a területet. Emlékeztetett arra: korábban gyakorlat volt, hogy ilyen súlyú döntések előtt a miniszter egyeztetést kezdeményezett.

A tárca közleménye viszont úgy fogalmaz, hogy az MSZP-nek nincs erkölcsi alapja arra, hogy indokolatlannak és igazságtalannak nevezze a felmentéseket. Az írás szerint a szocialista országgyűlési képviselőknek arról a felelősségről kellene beszélniük, amely őket és a volt minisztert, Szekeres Imrét terheli amiatt, hogy a honvédség több vezetőjével és főtisztjével szemben, jelenleg is bűncselekmény gyanújával folyik vizsgálat.

A közleményben leszögezik, hogy Hende Csaba keddi sajtótájékoztatóján egyértelművé tette, hogy a személyi változásokról Tömböl László vezérezredes, vezérkari főnök által a Magyar Honvédség jelenlegi állapotáról és helyzetéről készített jelentése után döntött.

Kijelentik azt is, hogy a tárcavezető a vádakkal ellentétben ismeri a területet.

Leszögezik, hogy Hende Csaba az elmúlt húsz esztendőben a minisztériumon belül, vagy éppen országgyűlési képviselőként folyamatosan figyelemmel kísérte a honvédségnél zajló folyamatokat. Hozzáteszik, hogy a miniszter éppen az Ivancsik Imre és Harangozó Tamás, vagyis a Magyar Szocialista Párt által most számon kért "korábbi gyakorlattal" való szakítás jegyében kezdte meg munkáját, "vagyis a honvédelmi és szövetségi kötelezettségeit a legmagasabb szinten végrehajtani képes katonaság - közvélemény előtti - becsületének visszaállítását, felszereltségben és a feladatainak ellátásában pedig a lehetőségek szerinti legjobb körülmények közötti működési feltételeinek megteremtését".

Kitérnek arra is, hogy ezekben az órákban is az árvíz sújtotta területeken mintegy ezer katona és több mint száz technikai eszköz, az életvédelemben és a javak mentésében segíti a lakosságot a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe kapcsolódva. Hozzáteszik, hogy a honvédelmi miniszter elrendelte az I. katasztrófavédelmi fokozatot. Ennek értelmében a többi között készenlétben áll a Bocskai István Lövészdandár és az összes alárendelt egység, valamint a Szolnoki Helikopterbázis.

A közlemény azt írja, hogy akkor kell ezeket a feladatokat megoldani, "amikor különösen nagy értékre elkövetett, vagy éppen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, felbonthatatlan előnytelen szerződéskötések, vagy éppen befolyással való üzérkedés gyanúja miatt jelenleg is vizsgálat folyik nyolc személy - két dandártábornok, három ezredes, egy százados, egy vezérigazgató és egy főosztályvezető- ellen". Szavai szerint helyesebb lenne, ha a szocialista képviselők arról adnának számot, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan juthatott a Magyar Honvédség ebbe a helyzetbe.

A honvédelmi miniszter kedden a Parlamentben, újságíróknak jelentette be: június 5-ével kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének felmentését; Hazuga Károly altábornagy, vezérkarfőnök-helyettest a keddi nappal mentette fel, ahogy Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját is.

Madarász Károly altábornagynak, a Katonai Felderítő Hivatal (KHF) főigazgatójának és Kovácsics Ferenc altábornagynak, a Magyar Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal (MH KBH) főigazgatójának felmentését szintén június 5-i hatállyal kezdeményezi a szakminiszter a kormányfőnél.

Hende Csaba június 1-jei hatállyal felmentette beosztásából Hamar Ferencet és Tarján István dandártábornokot, a KBH főigazgató-helyetteseit.

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2010. június 03. 11:37
    „Fejtől büdösödik a hal, Szekeres(Stern) Imrétől a "honvédség".”
  • 3. achilleus 2010. június 03. 09:18
    „Az MSZP pofátlansága határtalan.”
  • 2. DMagóg 2010. június 03. 08:14
    „A méltatlan módon elbocsátott munkavállalók százezreiért senki sem emelte fel a szavát.”
  • 1. jozko 2010. június 02. 23:16
    „Mire számítottak? Kitüntetésre?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még veszélyes a budai Vár megrepedt támfala

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek a veszély elhárításán a budai Vár Duna felőli egyik sétányánál,… Tovább olvasom