Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Visszavonul a politikából Kupa Mihály

Nem akar részt venni „ebben a vircsaftban", visszavonul a politikából Kupa Mihály. Visszatérése akkor képzelhető el, ha egy morálisan előrehaladó országban szükség lesz a szaktudására.
Kupa Mihály nem indul a Centrum Párt elnöki posztjáért a január 27-i tisztújító kongresszuson, elege van a politikából. A pártelnök csalódottsága érthető, hiszen a négy évvel korábban elért 3,9 százalékos eredmény után 2006-ban a párt az egy százalékot sem érte el, összesen 0,4 százalékot kapott.

Esetleges visszatéréséről a televíziós műsorban elmondta: „Ha kell, majd visszajövök". Ezt később úgy pontosította: ha reális esély lesz egy „morálisan előrehaladó" országra és szükség lesz a szaktudására, akkor képzelhető el a visszatérése.

Kupa öt évig volt az általa alapított Centrum párt elnöke, és ennyi - mint mondta – „éppen elég volt". Azért vonul vissza (azaz azért nem indul újra a pártelnöki tisztért), mert felmérte, milyenek a jelenlegi politikai erőviszonyok, politikai lehetőségek. Arra a következtetésre jutott, hogy egy centrista politikának nincs esélye a mai Magyarországon.

Kupa Mihály 1991 és 1994, valamint 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő volt. 1990 decembere és 1993. február között pénzügyminiszterként tevékenykedett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezményeket is eltöröltek

A már életbe lépett adóváltozások miatt számos, korábban megszokott adókedvezménytől elbúcsúzhatunk.… Tovább olvasom