Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Vita a a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánításáról

Az egyik budapesti kávéházban gyűjtik a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánítását támogató aláírásokat. A Mazsihisz szerint erre még nem érett meg az idő.
Az egyik budapesti kávéházban gyűjtik a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánítását támogató aláírásokat. Ezer érvényes kézjegyet kell két hónap alatt összeszedni. A döntő szót az Országgyűlés mondja majd ki, ám előtte a parlament köteles kikérni az MTA állásfoglalását arról, megfelel-e a zsidóság a kisebbséggé nyilvánítás törvényi feltételeinek.

Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy kellő számú aláírás esetén a parlament elutasítsa a kezdeményezést, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke viszont tartja magát ahhoz a véleményéhez, hogy nem lenne célszerű és bölcs döntés, ha a zsidóság nemzeti kisebbségi státust kapna. Szerinte a Mazsihisz akaratával szemben ez nem történhet meg, és elképzelhető, hogy az általa vezetett szövetség vagy más zsidó szervezet tiltakozó aláírásgyűjtést kezd a kezdeményezés ellen.

Suchman Tamás szocialista képviselő, a Mazsihisz alelnöke szerint lehet, hogy egyszer majd nemzeti kisebbséggé nyilvánítják a zsidóságot, de erre még nem érett meg az idő. A holokauszt túlélői ugyanis úgy érezhetnék, hogy ismét megbélyegzik őket zsidóságuk miatt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás előtt a labdarúgók

Mandátumának lejárta előtti utolsó ülését tartotta a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége, amelyen… Tovább olvasom