Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Vízer László Máriusz marad Sopronban

Vízer László Máriusz marad Sopronban – legalábbis egyelőre. Az üzletember terveiben nem szerepel, hogy elhagyja az FC Sopront, pedig a városban szállongó hírek erről szólnak. A csapat többségi tulajdonosa az önkormányzatnak sem jelezte távozási szándékát.
Miközben az FC Sopron labdarúgói Törökországban, Anatalyában készülnek a bajnokság tavaszi folytatására, addig itthon már hosszú idő óta tartja magát a hír, miszerint Vízer László Máriusz az idény végén kiszáll a soproni fociból. A szurkolók egy része abból következtet a többségi tulajdonos szándékára, hogy a csapatnál néha-néha csúsznak a fizetések, s igazi erősítés sem érkezett a télen. Mintha megtört volna az a lendület, amellyel két évvel ezelőtt szerepet vállalt a soproni profi labdarúgásban. Bárhogy is cselekszik a jövőben az üzletember, nem vitatható, nagyrészt neki köszönhető, hogy 2005-ben sikerült életben tartani a minőségi labdarúgást Sopronban. Ez azonban már a múlt, a szurkolókat jobban izgatja a jelen és a jövő.
– Nem tudom, kik terjesztik, hogy a szezon végén távozok Sopronból – válaszolta érdeklődésünkre Vízer László Máriusz. – Nincs ilyen szándékom.
– A szurkolók talán azért gondolják, hogy mégis megy, mert a játékosok az elmúlt időszakban többször csak késve jutottak hozzá járandóságukhoz.
– Az elmaradást rendeztük, a januári fizetéseket február 15-ig mindenki megkapja. Ha olyan terveim lennének, hogy megyek, akkor nem küldtem volna el a csapatot a törökországi edzőtáborba, ahol megfelelő körülmények között készülhetnek a tavaszi folytatásra.
– Amikor Sopronba érkezett, nagy tervei voltak az utánpótlással is. A nagyszalontaihoz hasonló központ kialakítását tervezte. Erről már lemondott?
– Igen, mert a soproni utánpótlás nevelését az önkormányzat vállalta át.
További kérdésre nem volt lehetőség, mert Vízer László Máriusz – jelezvén, hogy egy tárgyalás közepén kerestük telefonon – nem volt hajlandó folytatni a diskurzust.
Fogadjuk el, hogy marad Sopronban, kérdés azonban, hogy a korábbi viharok (edzőváltások, néhány kulcsjátékos távozása) és a meglehetősen harmatos őszi szereplés után hová jut tavasszal a többségében fiatal játékosokból álló csapat. A válaszra azonban még egy ideig várnunk kell.
Optimistán nyilatkozott az FC Sopron jövőjéről Abdai Géza alpolgármester.
– Szimpatikus megoldásnak tűnik, hogy tehetséges fiatalokból épüljön fel a jövő csapata – mondta az alpolgármester. – Hogy ez így legyen, továbbra is számítunk Vízer László Máriuszra, a csapatot működtető kft. többségi tulajdonosára. Az önkormányzatnak sem jelezte, hogy távozni szeretne, ezért folytatjuk a munkát. A város 2007-es költségvetését ugyan még nem fogadták el a képviselők, de terveink szerint az elmúlt évi szinten támogatjuk a profi csapatot és az utánpótlást. Ez azt jelenti, hogy az FC Sopron 35, az utánpótlást nevelő egyesület pedig 20 millió forintot kap.
Az alpolgármester ismét megerősítette, nem mondtak le a stadion város felőli lelátójának befedéséről, egyelőre keresik a legjobb és leggazdaságosabb konstrukciót, miközben készülnek a tervvariációk. Arra a kérdésre, hogy mikor lehet az elképzelésekből valóság, nem tudott pontos időpontot mondani. (Korábban olyan szándék volt, hogy a kft. a város készfizető kezessége mellett vesz fel hitelt, az önkormányzat pedig megemeli – a törlesztés összegével – a támogatást.) Bízzunk tehát abban, hogy előbb-utóbb lesz lelátó és továbbra is lesz a legmagasabb osztályban szereplő csapat. Ehhez azonban pénz kell. Egy profi csapat működtetése minimum 150 millió forintba kerül. Ennyi pénz azonban csak ahhoz elég, hogy éppen csak ne essen ki a csapat. A továbblépéshez több kell, ezért is fájó, hogy a szponzorok többsége elhagyta a csapatot. Új támogatók felkutatása, bevonása a labdarúgásba ezért elengedhetetlenül szükséges. És szükség lenne jó focira is, mert a szurkolók már többször megérezték a siker ízét, és érzékenyen reagálnak a csapat meglehetősen hullámzó teljesítményére. Pedig egyáltalán nem mindegy – sem a játékosoknak, sem pedig a kft. pénztárosának –, hogy telt ház előtt játszanak, vagy csak néhány száz szurkoló kíváncsi a produkcióra. Egy hajtós, jó csapat mellé könnyebb támogatókat is találni.

A legnagyobb sikerek

2000 júniusában első alkalommal került a Nemzeti Bajnokság legmagasabb osztályába a jelenlegi csapat jogelődje. A bajnokságban 2004-ben az ötödik helyen végzett az együttes, s Tóth Mihály lett a gólkirály, 17 találattal. Egy évvel később – 2005. május 11-én – a Székesfehérváron 6000 néző előtt megrendezett Magyar Kupa döntőjében emlékezetes mérkőzésen 5–1 arányban diadalmaskodott a Sopron a címvédő Ferencváros ellen. De hol vannak már a sikerek? A tavaszi folytatás előtt a 11. helyen áll a csapat, s csupán 20 pontot szerzett, tehát van mit javítaniuk a játékosoknak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat

Az Erzsébet-kórház emlőszűrő centruma (Sopron, Győri út 15.) mammográfiás szűrővizsgálatra várja… Tovább olvasom