Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Vízi turizmus egyelőre turisták nélkül

A Rába folyóval kapcsolatban komoly vízi turizmusról – sajnos – egyelőre nem beszélhetünk. Noha a parti települések kitörési pontnak tekintik az idegenforgalmat, pénz híján még várniuk kell a turistákra.
Sem kikötők, sem kialakított strandok nem várják a fürdőzni, vízi túrázni vágyó közönséget a Rába mentén. A beruházásokra nincs pénz, hivatalos szabad strand sincs például a folyón. Rába menti „bejárásunk” során például egyetlen, pihenésül a folyópartot választó kirándulóval sem találkoztunk, pedig Rábacsécsénytől egészen Szanyig végigmentünk a töltésen. A helybeliek mindezek ellenére is azt mondják: igenis van jövője a térségnek, a vízi turizmusnak.
Novák Gábor néhány évvel ezelőtt, harmincöt esztendős vendéglátós tapasztalattal nyitott éttermet Rábacsécsényben. Az üzletet többek között a Rába közelségére alapozta. A szakember most is azt mondja, nem bánta meg a befektetést.
– A Rába közelsége is ösztönzött arra, hogy ezt a vidéket válasszam. Optimista vagyok és hiszem, hogy jövője van a Rába mentének, hiszen ekkora természeti értéket ki kell használni – mondta a Kisalföldnek Novák Gábor. – Amikor a közelmúltban az „évtized folyójának” nyilvánították, bíztunk benne, hogy elindul valamilyen pozitív változás. Sajnos, nem volt elég erős a marketing és az itt élők nem élhettek a lehetőséggel. Reménykeltő jelek azonban most is vannak. Az eddigi évek alacsony vízállása után végre ismét lehet kajakozni, kenuzni a vízen, bennünket is kerestek már meg túrázók. Nemrégiben egy osztrák úriember járt nálunk és a part menti lehetőségeket mérte fel. Ígérete szerint vízi túrázókkal „tér vissza”.
Novák Gábor szerint az osztrák oldalról érkező szennyezések sem népszerűsítik a folyót. Igaz, hogy a rábaközi szakaszon nem érzékelhető a baj, de a vendégeket mindenképpen riasztja. A másik nagy gondként a szúnyogokat említi a rábacsécsényi vendéglős.
– Az önkormányzatok anyagilag nem bírják az irtást, pedig nagy szükség lenne rá. Alkonyatkor csak több flakon riasztóval lehet a parton megmaradni, pedig a turizmusnak, a zavartalan pihenésnek egyik alapfeltétele lenne a szúnyogmentesítés. A halállomány viszont gyarapodik, az áradások, az öntisztítás hasznos volt, sok az ivadék, úgyhogy ma már a horgászok is megtalálhatják számításukat a Rábán – tette hozzá vendégcsalogatónak Novák Gábor.
Rábacsécsény utáni következő megállónk Árpás. Hajdan kedvelt kikötője volt az arra evezőknek, de ma már a folyó közelében található, egykor szebb napokat megélt csárda kapuján is lakat van. Az önkormányzat próbálja rendezni a területet, nyírják a füvet, sportolásra alkalmas pályát alakítottak ki és padokat, asztalokat helyeztek el a folyó mentén. Többnyire azonban helybeliekkel népesül be a vízpart.
Sobor a következő állomás. A „Rába-ügy” egyik szószólójának, a Rába Szövetség elnökének, Nemes László polgármesternek a faluja. A parton szintén van fürdőzésre, sátorozásra, napozásra alkalmas szakasz.
A szanyi, azaz a várkeszői Rába-part régi, nagy hírű szabad strand volt. Évekkel ezelőtt alig lehetett egy törülközőnyi helyet találni szezonban. Ottjártunkkor még a fű sem volt lekaszálva. Nyomát sem találtuk, hogy bárki is fürödni szeretne a Rábában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi érdekli a táncfesztiválon?

Tovább olvasom