Délmagyar logó

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 14°C | 22°C Még több cikk.

VM: az MSZP semmit nem tett a tanyákon élőkért

A jelenlegi kormány eddig 6 milliárdot fordított a tanyákon élők és gazdálkodók helyzetének javítására - közölte a tárca.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint álságosak Gőgös Zoltánnak, a szocialisták agrárpolitikusának a tanyafejlesztési programmal kapcsolatban megfogalmazott kritikái, mert az MSZP semmit nem tett a tanyákon élőkért - fogalmazott a tárca keddi közleményében.

A minisztérium a szocialista országgyűlési képviselő hétfői nyilatkozatára reagált, amely szerint az MSZP követeli az elmúlt évek tanyafejlesztési programjainak vizsgálatát, mert az ellenzéki párt szerint több támogatás is megkérdőjelezhető.

A tárca közleménye szerint a tanyákon élő emberek semmilyen fejlesztési forráshoz nem jutottak a baloldali kormányok idején, ami 2002 és 2010 között a tanyák ellehetetlenüléséhez vezetett.

Magyarország jelenlegi kormánya azonban 2010 óta hatmilliárd forintot fordított a tanyák, az ott élők és gazdálkodók helyzetének javítására és a nemzeti kabinet továbbra sem hagyja cserben a magyar társadalmát - olvasható a közleményben, amely szerint a tárca a Gőgös Zoltán által nyilvánosságra hozott ügyekben vizsgálatot rendelt el.

Gőgös Zoltán, a szocialisták agrárpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, azután kezdett kutakodni, hogy az idei tanyaprogramban a legtöbb támogatást a budapesti belvárosi önkormányzat kapta a tanyasi termékek piacra jutásának elősegítésére.

Továbbá 58 millió forintot nyert egy olyan Bács-Kiskun megyei piacszövetkezet, amelyet két nappal a pályázati határidő lejárta előtt jegyeztek be, a szövetkezet alapítója pedig eredetileg lézerfizikus.

Ugyanakkor 2011-ben jelentős összegű tanyafejlesztési támogatást kapott a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza baromfivágópont, tésztaüzem és önkormányzati bolt létrehozására, ám az átadott épületek egyike teljesen üresen áll, az udvaron azonban egy trafik található, ami Balogh József polgármester, korábban fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő nevelt fiáé. Hozzátette: a megyében másutt is előfordult, hogy dohánybolt nyílt egy eredetileg piacnak szánt épületben, így összeér a "trafik- és a tanyamutyi".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz több kérdésben is elszámoltatná Bajnait

A párt megdöbbent a kislétai videó-ügyön - mondta Kocsis Máté. Tovább olvasom