Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Völner Pál: a közösségi közlekedésben 2013 a bővülés éve volt

Évértékelőjében kiemelte: a szolgáltatások fejlesztését és a hatékonyabb működést az alapozta meg, hogy folytatódott a közösségi közlekedési cégek szervezeti átalakulása.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára szerint a közösségi közlekedésben 2013 a bővülés éve volt. Évértékelőjében az MTI-nek kiemelte: a szolgáltatások fejlesztését és a hatékonyabb működést az alapozta meg, hogy folytatódott a közösségi közlekedési cégek szervezeti átalakulása.

Elmondta, hogy az átszervezés keretében 2014. január 1-jével megvalósul a MÁV-GÉPÉSZET és a MÁV-TRAKCIÓ integrálása a MÁV-START-ba. A Volánoknál a korábbi 24 cég feladatait 7 regionális társaság fogja ellátni, ezzel hatékonyabb lesz a működés és üzemvitel, ésszerűbb a telephelyi és pályaudvari infrastruktúrák kihasználása. Az átszervezés teljes lezárása 2014 végéig várható az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatásban.

A 2013. év eredményei között említette, hogy az NFM a MÁV-START Zrt.-vel és a GYSEV Zrt.-vel hosszú távú vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéseket kötött, amelyek kiszámíthatóbb, jobban tervezhető kereteket teremtenek az állami megrendelő és a szolgáltatók számára is. Az egy éves előkészítő munka eredményeként létrejött, 2014. január 1-jén hatályba lépő szerződések a korábbi három helyett tíz évre rögzítik többek között a menetrendek összehangolásával kapcsolatos előírásokat, a finanszírozás, és ezen belül a bevételekkel nem fedezett indokolt költségek számításának szabályait.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben jelentős járműfejlesztés valósult meg a vasúttársaságoknál, a GYSEV 50 milliárd forintos korszerűsítési projektje utolsó elemeként összesen négy új FLIRT motorvonatot helyez forgalomba a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon. A vasúttársaság és a MÁV közös közbeszerzés keretében további 48 motorvonatot vásárol meg, és állít forgalomba 2015 őszéig. A hazai FLIRT-flotta így az évtized közepére száznál is több járműből áll majd.

A MÁV-START 2013-ban és 2014-ben mintegy 1 milliárd forintot fordít a minőségi szolgáltatásokat nyújtó vasúti kocsik - két év alatt közel 300 jármű - megújítására.

Az államtitkár szerint a Volán-társaságoknál a következő évtizedben a meglévő 9 ezer darabos helyi és helyközi autóbuszflotta mintegy 90 százalékának cseréjére lenne szükség. Beszámolt arról, hogy 2013 második felében már megindultak az első központilag koordinált járműbeszerzési tenderek, a vásárlások közvetlen fedezetét a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási programja, a hitelek megtérülését pedig a társaságok bevételei biztosíthatják.

Tájékoztatása szerint a Rába-Volvo 61 csuklós autóbuszt szállíthat a Volánbusznak 2014 első negyedétől kezdődően mintegy 16 millió euró (4,8 milliárd forint) értékben. A Volánbusz Zrt. 167 autóbusz beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásában a másik nyertes a 106 szóló kialakítású autóbuszt szállító MAN társaság. A lezárt tender mellett folyamatban van további 79 autóbusz - más Volán-társaságokat is érintő beszerzése - jegyezte meg.

Völner Pál úgy értékelte, hogy a 2013 decemberi menetrendváltással az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítése lépett hatályba. Vasúton a Budapest-Székesfehérvár átfogó korszerűsítés lezárása alapozta meg az utasok százezreit érintő menetrendi fejlesztéseket, a Volánok pedig a regionális és ráhordó szolgáltatások megerősítésével a kívánatos közösségi közlekedési munkamegosztás irányába tettek lépéseket - mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az NFM továbbra sem tervez változást a helyközi személyszállítási közszolgáltatások tarifáiban, a kapcsolódó kedvezményrendszerben. A közösségi közlekedés alaptarifái a kormányváltás óta változatlanok, a legutóbbi átfogó emelés a korábbi ciklusban történt - jegyezte meg.

Völner Pál emlékeztetett arra, hogy a fejlesztési tárca 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vasútvonalon 15 százalékos díjcsökkentést vezetett be 2013. június 1-jétől. Az intézkedés mérsékli a lakossági terheket, és a vasút elsőbbségét erősíti a regionális forgalomban - jelezte. A minisztérium vizsgálja a kedvezményes jegyárak alkalmazásának lehetőségét más vonalakon is - tette hozzá.

A közlekedés elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sikereként értékelte az államtitkár a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés júliusi bevezetését. A díjszedési infrastruktúra a sokéves előkészítés eredményeire alapozva mindössze két és fél hónap alatt épült ki, a rendszer üzembiztosan működik.

Mint mondta, a díjbevételi elvárások teljesülnek, a befolyó összeggel a közúti szektor forrásai jelentősen bővültek. Az NFM ezért 2014-ben sem az e-matrica árát, sem az útdíjak mértékét nem tervezi emelni.

Szólt arról, hogy a fejlesztési tárca és az útdíjfizetési szolgáltató vizsgálja a rendszerben rejlő további lehetőségeket. Decemberben már elindult az utólagos díjfizetési konstrukció, és az idén tavaszra tervezik a rendszerindítás utáni átfogó, mintavételes forgalomszámlálást. Az eredményeket a 2013 tavaszi vizsgálattal összevetve indokolttá válhat a rendszer és a jogszabályi keretek további finomhangolása - mondta Völner Pál.

Az államtitkár a közösségi közlekedésben az idén várható legfontosabb fejleményként a szervezeti átalakítások folytatása mellett az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító elővárosi viszonylat, a Budapest-Esztergom vasútvonal Pilisvörösvár és Északi vasúti híd között is befejeződő felújítását emelte ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisebb gyengüléssel kezdte az évet a forint

December 30-án este az euró árfolyama 296,46 forint volt, szerdán délelőtt tízkor 297,03 forint. Tovább olvasom