Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Vona Gábor a Jobbik miniszterelnök-jelöltje

Vona Gábor pártelnök a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a jövő évi parlamenti választásokon - jelentette be Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Vona Gábor közölte: a párt Morvai Krisztinát, a párt európai uniós képviselőjét kéri fel köztársaságielnök-jelöltnek.

Vona Gábor megjegyezte: minimális céljuk, hogy a választásokon az MSZP-t megelőzzék, mert a szocialisták "nem méltók arra, hogy a magyar emberek érdekeit képviseljék", de alapvetően a kormányzásra készülnek. Akik úgy gondolják, hogy "jól ment az elmúlt húsz évben Magyarország szekere", azok a mostani parlamenti pártokra szavazhatnak, de akik ezzel ellentétesen vélekednek, és radikális változást akarnak, azoknak a parlamenten kívül kell keresniük maguknak képviselőket.

Mint mondta, a 2010-es országgyűlési választásoknak az a tétje, hogy "Magyarország a magyaroké marad-e vagy mások irányítják", és az ország meg tudja-e őrizni természeti kincseit, erőforrásait. Ezzel összefüggésben január 16-án hirdetik meg politikai programjukat, aminek "egyetlen megfelelési kényszere lesz: a magyar emberek érdeke".

A párt miniszterelnök-jelöltje rámutatott, alapvetően három céljuk van: munkahelyek teremtése - ami miatt konfrontálódni kell a multinacionális cégekkel és az Európai Unióval egyebek között az ország élelmiszeriparának fejlesztéséért -, a közbiztonság megszilárdítása, vidéken csendőrség felállításával, és a közösségtudat erősítése, egyebek mellett a kultúra és az oktatás középpontba helyezésével.

Morvai Krisztina közölte: köztársaságielnök-jelöltként három ügyre helyezi a hangsúlyt: a nemzeti önrendelkezésre, ami alatt az "elherdált nemzeti vagyon visszaszerzését és megőrzését" értette; az igazságosság eszméjére, melynek megvalósítása során fel kell számolni azt az állapotot, hogy "egy apró csoport milliárdossá válhatott az állami vagyonból"; és a méltóságra, mert szerinte "az elmúlt 8 évben megfosztották az embereket a politizálás jogától".

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. ava44 2010. január 07. 18:16
    „Mi a fenét akar ez a bukott történelem tanár? Az ország vezetője akar lenni? Nem engedi azt a magyar nép neki.
    zsazsanéne!Te meg pörögsz mint a riglispil. Hol egyik pártot szidod, hol a másikat. A multkor még a fityisz vol az istened.
    Az elmult 20 évünk tényleg förtelem volt, de biztos hogy nem ez a semmi banda fogja rendbe tenni az országot.

    Oszt ennyi.”
  • 45. hun330 2009. december 18. 09:50
    „Walaky: Azért a Morvaival kapcsolatos "becenév" használatod után ne csodálkozz a személyeskedésen. A kérdésedre válaszolva, a tagság bízik Vonában, és Morvaiban. Ha egy estleges hatalomra kerülés után csalódni fogunk bennük, akkor természetesen tenni fogunk azért, hogy ne maradjanak hatalmon. Én azonban ettől nem félek.”
  • 44. hun330 2009. december 18. 09:49
    „Flexsnake: Morvai annyira mszp-s, amennyire te világelnök leszel. :)
    Örülök neki, hogy a te szellemi képességeid kiválóak,remélem ez a jövőben az írásaidban is megmutatkozik majd.
    Addig egy kis olvasni való:
    "A jövőben nem válhat az új erő tagjává olyan ember, aki az MSZP-ben, az SZDSZ-ben és a Munkáspártban valaha, az MDF-ben pedig 2006 után is tagsági viszonnyal rendelkezett (az Alapszabály már korábban is kizárta a tagságát az egykori MSZMP- és KISZ-vezetőknek, a Munkásőrség, az ÁVO és az ÁVH tagjainak, valamint III/III-asoknak)"

    "A Jobbik alapszabálya nem tiltja, hogy egykori MSZMP-tagok belépjenek a pártba, de azt semmiképpen nem mondanám, hogy tárt karokkal várjuk a Jobbikba az egykori párttagokat - modta az Indexnek Novák Előd a Jobbik alelnöke. Korábbi MSZMP-tisztségviselő ugyanakkor nem lehet tagja a Jobbiknak.Az egyszerű MSZMP-tagságot nem mondanám jó ajánlólevélnek, az illető személyét alaposan átvilágítjuk, de ha bizonyít, tud javítani a megítélésén - mondta Novák Előd. Közlése szerint tudnak arról a néhány emberről a Jobbikban, aki korábban párttag volt. Általános szabályokat a leendő képviselőjelölteknél sem fogalmazott meg a Jobbik, így ott sem kizáró ok az, ha valaki húsz évvel ezelőtt vagy korábban tagja volt a pártnak."”
  • 43. Walaky 2009. december 18. 09:17
    „37. Lacas 2009.12.17. 20:56

    Örülnék ha a mondani valód az írások tárgyára utalna és nem ostoba módon személyeskednél.
    Leírtad magad azok közül, kiket válaszra méltónak találok!”
  • 42. flexsnake 2009. december 18. 00:15
    „30. és azzal hoyg mszps :))))) gratulálok. No és a volt kisztag meg a volt mszmp párttag aki most jobbikos? :D
    Hihetetlen hogy bedőltök nekik :D Erre mondják a jobbik támogatottsága a szellemi degeneráltaknál jelentős, de ők meg nem beszámíthatóak így nem is szavazhatnak.”
  • 41. flexsnake 2009. december 18. 00:12
    „:D nevetséges. Jövőre örülnek ha eltudnak szaladni a farkasok elől :D Szánalmas N-ik :D
    Ja én meg kineveztem magam világlnökjelőltnek :D <moderálva>”
  • 40. dodó 2009. december 17. 22:22
    „37. hozzászólás Lacas 2009.12.17. 20:56

    Egyetértek, helyettem (is) szóltál!”
  • 39. apátfalvifaszagyerek 2009. december 17. 21:55
    „Hogy a Jobbik valóban beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, azt nem tudom. Vitathatatlanul igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy "egy esélyt mindenki megérdemel, ha már az SZDSZ is garázdálkodott itt". <moderálva sértő>”
  • 38. Lacas 2009. december 17. 21:00
    „Amugy ez a hir kb. egy órát volt kinn a kezdőoldalon,ott is valahol alul.Na nemsoká majd a Délmagyar is csúszhat a Jobbik előtt ahogy most a liberálisok előtt.Csak ott ezzel nem fog célt érni.<moderálva>”
  • 37. Lacas 2009. december 17. 20:56
    „Walaky 2009.12.17. 17:56
    Ha a hatalmat akarnák vagy beléptek volna a Fideszbe és egész nap seggeket nyalnának a poziciókért,vagy egy újabb liberális pártot alapitottak volna cigánytámogatással,buzipátyolgatással,naponta holokauszt emlékezésekkel stb. hiszen ez a "trendi" és "normális". Vagy nem igy gondolod? Ha egyáltalán gondolkozol is néha. Minek vesződnének gárdával,"magyarkodással",állandó lejárató és ellenkampányban? Hm? Tudom,hogy hihetetlen,hogy valakik tényleg tenni akarnak értünk,hisz a világháború óta gyarmat vagyunk,de azért csak van még ilyen és örülni kéne ennek nem okoskodni”
  • 36. dodó 2009. december 17. 20:50
    „Éljen a Jobbik!
    Sok sikert, Gábor és Krisztina!”
  • 35. nüs 2009. december 17. 19:15
    „Késő van már ne hívjuk az istent,
    késő van már mi basztunk el mindent.
    Késő van már nem látok kiutat,
    késő van már a közöny nem öntudat.

    Nekem ne mondja senki te se magyarázd,
    elbújtunk magunkban mint mindenki más
    Semmink sem volt már csak a tagadás,
    nem volt bölcsebb nálam se Álmos se Tamás.

    Késő van már!
    Késő van már!
    Késő van már!

    Késő van már nem vezetlek téged,
    Késő van már a szégyen eléget.
    Késő van már kiürül a pohár,
    Késő van már az én időm lejár.

    Azt hittük, hogy jobb lesz ha nincs mély fájdalom,
    A bocsánat győzzön ne bűn, ne rágalom.
    Nem lett senki bűnös mindenki áldozat,
    Művirág a síron szar a szőnyeg alatt.

    Késő van már!
    Késő van már!
    Késő van már!

    Semmiben sem bíztunk én sem te benned,
    te sem tettél semmit hát nekem se kellett.
    Kerestük kutattuk miben vagyunk mások,
    s nem, hogy miben egyek, barátok.

    Piac lett a város, a falu meg gyarmat,
    a szomszéd néni kérdi - még mit akarnak,
    Fesztivál az ország mindenki jól mulat,
    körtáncot járnak, a disznók és az nyulak.”
  • 34. Walaky 2009. december 17. 17:56
    „Semmi kifogásom Hisztike (Morvai) Vagy Vona ellen, ha végre rendet tesznek a hazámban!
    Bár attól tartok, hogy ők is csak a hatalmat akarják...”
  • 33. achilleus 2009. december 17. 17:22
    „27. hozzászólás Léni 2009.12.17. 16:17
    Szép volt Léni! Beolvastál nekik!!
    (Megsúgnád, hogy melyik a cápaszájú? Meghogy ki a gazda?? Mostanában nincs időm a PÁRT nyugdíjas munkásőrtagozatának vacsoráira járnom. Tudod ássuk a bunkert a kert végében, mert jön a zorbán ...)”
  • 32. hun330 2009. december 17. 17:00
    „pocokkaa: Örülök,hogy tisztázódott a félreértés. Neked is Áldott Karácsonyt!”
  • 31. pocokkaa 2009. december 17. 16:52
    „25, 28: Mindkettőtöknek Áldott Karácsonyt kívánok!”
  • 30. hun330 2009. december 17. 16:52
    „horvathi: Morvai Krisztina egycsapásra magyar lett azzal, hogy magyarnak született, magyarként szocializálódott, és (ez már csak hab a tortán) magyar érdekeket képvisel.”
  • 29. igaz1017 2009. december 17. 16:44
    „Hajrá Jobbik!ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT MINDANNYIUNKNAK!”
  • 28. hun330 2009. december 17. 16:30
    „Pocokkaa: Nem tudom mennyire ismered a Gárdát és a Jobbikot? Talán ha utána néznél a működésüknek, változna a véleményed. Ha nem, akkor nem, jogodban áll. A Jobbik civilizálatlanságával általában a liberálisok jönnek, azért írtam, amit írtam. Véleményem a liberálisokkal és kommunistákkal kapcsolatban a korábban leírtak miatt negatív. Ha te egyik sem vagy és sértőnek tartod a velük való összemosást, akkor elnézésedet kérem.”
  • 27. Léni 2009. december 17. 16:17
    „Mit mond Vona? A cápaszájút? Mit szól ehhez a gazda?”
46 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a kormány becsapta a kórházakat

A Fidesz szerint azzal, hogy a kórházak az ígért plusz hatmilliárd forintot csak januárban kapják… Tovább olvasom