Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Vona: ha meg akarják szüntetni a Jobbikot, valósítsák meg a programját!

A Fidesz úgy beszél, mint a Jobbik, de úgy tesz, mint az MSZP - mondta a politikus.
Vona Gábor szerint a Jobbikot azzal szüntethetik meg a politikai riválisai, ha megvalósítják a programját. A Jobbik elnöke Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett 9. EMI-táborban szombat délben elemezte a magyarországi politikai helyzetet, és vázolta pártja helyzetét a jövő évi választások előtt.

Vona Gábor úgy vélte, a Fidesz úgy beszél, mint a Jobbik, de úgy tesz, mint az MSZP. Hozzátette, az Orbán-kormány a nemzetpolitika területén a Jobbik programjából inspirálódott, ezért elismerés illeti. Úgy látta ugyanakkor, hogy a Fidesz nemzetpolitikája is elsősorban a szimbolikus dolgokban merül ki.

Hiányolta, hogy a magyar kormány nem vetette fel a nemzetközi színtereken Trianon kérdését és a székelyföldi autonómia ügyét. "Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen" - jelentette ki a Jobbik elnöke, aki hozzátette, ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

Vona Gábor úgy vélte, a Fidesz sem a munkahelyteremtésben, sem a közbiztonság területén, sem az elszámoltatásban nem váltotta be az ígéreteit. Kijelentette: "annyira gyenge a magyar gazdaság, hogy még az infláció is elkerüli". Visszásnak találta ugyanakkor, hogy míg Romániában szabadon viselhető az Új Magyar Gárda egyenruhája, Magyarországon ezért büntetés jár.

A Jobbik elnöke szerint pártjának az a feladata, hogy a választások előtt lebontsa a vele szembeni előítéleteket. Elmondta, előbb a szélsőségespárt-címkétől kell megszabadulniuk, aztán arról kell meggyőzniük a választókat, hogy képesek a kormányzásra, végül pedig azt kell megmagyarázniuk, hogy az esetleges Jobbik-kormányzás esetén Magyarország nem szigetelődik el. Elmondta, a Jobbiknak kiválóak a keleti kapcsolatai.

Vona Gábor kijelentette: fontos céljuknak tekintették, hogy ne engedjék vissza kormányra az MSZP-t. A Jobbik előbb vagy utóbb kormányra kerül Magyarországon - mondta, hozzátéve, hogy a Fidesszel csak akkor lépnének koalícióra, ha maguk írhatnák a kormányprogramot.

Olvasóink írták

  • 3. Írástudatlan 2013. augusztus 11. 10:34
    „Egyszer úgy is hatalomra kerülnek!
    Szebb jövőt!”
  • 2. szodaviz 2013. augusztus 11. 01:42
    „Hajrá Jobbik :)”
  • 1. pachakuti 2013. augusztus 10. 16:02
    „Vona Gábor minden szava igaz!
    Ő nem a "ne azt figyeljék, mit mondok, hanem azt nézzék, mit csinálok" fajta politikus.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frontális ütközés Jánosházánál

Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött, hárman megsérültek. Tovább olvasom