Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Zavartalan a forgalom Ferihegyen

Nincsenek fennakadások Ferihegyen. A forgalomtól függően három, illetve négy utasbiztonsági csatornát üzemeltet a Budapest Airport (BA)- olvasható a BA szóvivőjének szerdai közleményében. Szollár Domokos szerint gyakorlatilag nincsenek sorok, és az utasok pár perc alatt beérnek a tranzit váróba.
Az immár nyolcadik napja tartó sztrájk miatt szerdán egyetlen járatot sem kellett törölni, a gépek 5-10 perces késésekkel szállnak fel. Jelenleg forgalomtól függően három, illetve négy utasbiztonsági csatornát üzemeltetnek. A BA a nap hátralevő részében sem számít törlésekre, a járatok várhatóan tudják tartani menetrendjüket-olvasható a cég szóvivőjének közleményében. Szollár Domokos megismételte, hogy már elég két órával a járat indulása előtt kiérni Ferihegyre.

A szerda reggeli műszakba érkezők több mint 60 százaléka felvette a munkát. Többek között a műszaki irányító központ munkatársai is, akik így fejezik ki, hogy a BA szerda hajnalban, minden dolgozóhoz eljuttatott megállapodás-tervezetének tartalmával egyetértenek- áll a közleményben.

A szerda reggel 10 órakor kezdődött sztrájktárgyalások a délutáni órákban is folytatódnak. Az egyeztetések alapját a BA által kedden átnyújtott megállapodás-tervezet képezi.

Egyelőre még mindig a 2B terminál működik Ferihegyen. Bizonyos, a schengen-i övezetbe közlekedő nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlik. Az 1-es terminált még a múlt héten időlegesen bezárta a BA.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válságkezelésre 260 milliárdot csoportosít át a kormány

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy az európai uniós programokban, illetve azokon belül… Tovább olvasom