Délmagyar logó

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 17°C | 28°C Még több cikk.

Zsarolás állt a rejtélyes borsodi öngyilkosságok mögött

Két rejtélyes öngyilkosság is történt az elmúlt hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kiderült, hogy zsarolók állnak a családi tragédiák mögött.
Hitelt vetettek fel a súlyosan hátrányos helyzetű emberekkel, a pénz azonban erőszakkal elvették tőlük. Amikor a rendőrök lecsaptak az egyik gyanúsítottra, 200 ember támadt rájuk.

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy összehangolt rendőri akciót szerveztek azért, hogy a zsarolókat elfogják. A szerdai, prügyi akció rendben lezajlott, itt egy 39 éves férfit fogtak el, a rendőrök ezután vonultak át Taktaszadára, itt egy 25 éves férfit kerestek. A fiatalembert már elfogták, épp a lakását kutatták át, amikor a környező házakból, utcákból egy 200 fős csapat verődött össze, és megfenyegették a rendőröket. Ők erősítést kértek, perceken belül több tucat egyenruhás érkezett a környező településekről - mondta el a Föggetlen Hírügynökségnek Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy a támadók közül senkit nem állítottak elő, az 50 rendőrt csak szidták, de nem bántották őket.

A nyomozók látókörébe került két férfiről kiderült, hogy súlyosan hátrányos helyzetben lévő, de tehermentes házzal rendelkezőket kerestek a környező településeken. Kapcsolataik révén banki hitelt szereztek az ingatlanok tulajdonosainak, de ezek jelentős részét erőszakkal, illetve fenyegetéssel elvettek a sértettektől. A zsarolók miatt egy ötgyermekes édesapa, és egy nő is öngyilkos lett az elmúlt hetekben.

Mindkét bűnöző ellen élet és testi épség elleni, közvetlen fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoznak, és letartóztatásukat is indítványozták. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás tovább folyik, mert valószínű, hogy több család is áldozatául eshetett a két férfinek.

Olvasóink írták

  • 8. Kolompár Rómeó 2008. április 11. 08:59
    „A híradókban leadott képek alapján a görény kopasz kansvédet egy igen értékes kocsiból rángatták ki.

    Kérdem én: az APEH indít-e vagyonosodási vizsgálatot? Vagy ezek a "vállalkozók" nem kerülnek be a képbe? Csak az a boltos, aki nem adott számlát egy élesztő után?

    Akkora fos ez az ország, hogy elképesztő!”
  • 7. yogi 2008. április 11. 08:25
    „ITt az UK-ban ahol elek nem kell beszolni,szidalmazni a rendort eleg csak beinteni es mar viszik is.Ha valki tamadolag lep fel annak nem kegyelmeznek viszik.ha kell 200-300 rendor is kierkezik egy kisebb csetepatehoz is oket nem lehet uberelni.”
  • 6. pan.cser 2008. április 10. 23:42
    „Nem kell nevén nevezni az embercsoportot, de jellemző viselkedési formák alapján bárki rájuk ismerhet. Megint ......k gondolja mindenki és így is van. Egy kissé elhülyült Európa, mert nem kell ahhoz előítélet, hogy a származást megnevezzük. Szerintem az általánosítás akkor is megtöténik, ha nincs konkrét megnevezés. Sőt a baj tetéződik azzal, sok emberben ez valamiféle indokolatlan pozítiv megkülönböztetésnek tűnik a titkolódzás bizonyos származású bűnözők irányába. Ez nem jó senkinek!”
  • 5. realista 2008. április 10. 20:36
    „Cigányozni nem kéne,de a rendőrök a hatósági intézkedés akadályozása,fenyegető magatartás miatt a hangadókat -inkább többet,mint kevesebbet- be kellett volna gyűjteni és bíróság elé állítani rendzavarásért!”
  • 4. á-kos 2008. április 10. 20:04
    „Ilyen semmirevaló igazságszolgáltatás mellet ezen nem is kell csodálkozni.Jaj,elfelejtettem:A büntetés nagysága nem csokkenti az elkövetések számát.No majd ha néhány királyunkat felkeltenék a sírból,ők majd nem pszichológiáznának,csak rendet csinálnának ebben az országban !”
  • 3. péter g. 2008. április 10. 20:00
    „Kuruc.info : Azért az érdekes, hogy a 200 emberről kussolnak, mi lesz velük, egyáltalán: indítanak-e ellenük eljárást. Nyilván nem. Majd jönnek a faj- & jogvédők, hogy egyenként bizonyítsuk be, hogy személy szerint ki volt ott... Meg hogy ez egy egyedi probléma, és nem lehet általánosítani az egész cigányságra. Ezt a fegyvert nyugodtan el lehetne sütni visszafelé is, amikor 200 magyar lincseli a putrisort... Bizonyítsák be, melyik magyar volt ott a faluból. Bár akkor nem csak 50 rendőr, hanem egy századnyi kommandós teremne ott egyből, és egész nap járőröznének (lásd Olaszliszka). Bár ez is egy megoldás: legalább lennének rendőrök a faluban, igaz, hogy a cigókat védeni, de legalább ott lennének...
    Ami pedig az általunk már annyiszor tárgyalt interezést (cigány uzsorázást) illeti, a kapcsolódó BOON-os cikk szívbemarkoló ("uzsorahitelei voltak az áldozat családjának, ezért a közelmúltban milliós nagyságrendű tartozást halmoztak fel, ezért hitelt vettek fel, mert a családot többször megfenyegették a tartozások miatt"). Igen, a merciben, luxus-BMW-ben dőzsölő, villákban lakó cigány uzsorások oly sok embert kergettek már halálba - fehéreket is...”
  • 2. Kapuvári 2008. április 10. 17:58
    „Géppuska sortüzet nekik!mocskos,ingyenélő,büdös cigányok dögöljetek meg!”
  • 1. dodó 2008. április 10. 17:44
    „Cigánybűnözés nics! Csak úgy látszik!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tomcat kikérte magának a fasiszta minősítést

Kisebb incidens zavarta meg csütörtökön Szanyi Tibor (MSZP) sajtótájékoztatóját. A Tomcat néven… Tovább olvasom