Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Zsarolókat fogtak el Nógrád megyében

Elfogtak a pásztói rendőrök három embert, akik zsaroltak egy bujáki nőt, a neki kölcsönadott 50 ezer forint helyett fenyegetéssel 500 ezer forintot akartak visszakapni - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.
Kiss Andrea ismertette: a 33 éves bujáki nőt élete és testi épsége elleni fenyegetésekkel már áprilistól próbálták rákényszeríteni arra, hogy az általa korábban kölcsönkapott 50 ezer forint helyett 500 ezer forint készpénzt adjon nekik vissza. A sértett időközben 25 ezer forintot fizetett ki a Jobbágyiban élő zsarolóknak, egy 43 éves nőnek és 39 éves élettársának, de a tartozás összege nem csökkent, a fenyegetések pedig folytatódtak - tette hozzá.

A bujáki háznál pénteken késő este megint megjelent a jobbágyi nő élettársa az édesanyjával, akiket ekkor már a helyszínen értek tetten a pásztói kapitányság bűnügyi nyomozói - mondta a sajtóügyeletes.

Ezután a lakásán elfogták a 39 éves férfit is. Mindhármuk ellen eljárást indítottak, a férfit őrizetbe is vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - közölte a sajtóügyeletes.

Olvasóink írták

  • 2. dodó 2010. június 21. 15:45
    „Hát mán á bánkárszákmábú izs kirekestenek minkeket?”
  • 1. KolompárRómeó 2010. június 21. 14:45
    „Hát válámibű nékünk is integrálódni köll!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bedrogozva vezetett egy férfi

Kábítószer hatása alatt vezette gépkocsiját egy szekszárdi férfi vasárnap éjszaka a 63-as úton -… Tovább olvasom