Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Zsarolta diáktársát egy fiú

Zsarolás miatt előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak a rendőrök egy fiatalkorú fiút, aki egy iskolatársától többször is pénzt követelt és a fenyegetés hatására kapott is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön - tájékoztatott a rendőrség csütörtökön.
Több alkalommal zsarolta az emődi fiú egy iskolatársát, de a gyermekkorú sértett csak a legutóbbi alkalommal szólt szüleinek az esetekről - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tavaly szeptemberben a 15 éves elkövető veréssel fenyegette meg 11 éves iskolatársát. Azt mondta, hogy ha nem ad neki ötezer forintot, akkor "összetöri, mint egy fogpiszkálót". A sértett hallomásból úgy tudta, hogy idősebb iskolatársa már úgy megvert egy másik fiút, hogy azt kórházba kellett szállítani, ezért másnap a családi kasszából kivette a követelt összeget és odaadta, ám az incidensről nem szólt senkinek.

Az idén január 12-én újra lejátszódtak az akkori események, a zsaroló azonban már nyolcezer forintot követelt, a teljesítés nyomatékaként ezúttal meg is ütötte a félelemben tartott gyermekkorút. A fiú átadta a kért összeget, ám már jelezte szüleinek, hogy fenyegetés hatására kénytelen volt újfent pénzt kivenni a családi közösből.

A megyei rendőr-főkapitányság zsarolás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a fiatalkorú fiúval szemben.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. január 14. 17:58
    „Mer kirekestetet a 10eneggy éves felsőss penig én fő ákártám zárkódznyi, mán 3madikkos vaggyokk!”
  • 2. igazságkereső 2010. január 14. 17:34
    „Jól el kell verni ezt a gyereket, hogy menjen el a kedve az ilyen cselekményektől!”
  • 1. KolompárRómeó 2010. január 14. 14:51
    „Kellett az integrálódáshoz az a pénz. Gondolom, a 15 éves purdé harmadik osztályba jár (általánosba), mert amíg bent terrorizál, addig jár utána az emelt szintű családi pótlék, mivel szerencsétlen hátrányos helyzetű.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: miért költ 144 milliót az MNB új honlapjára?

A fideszes Koszorús László írásbeli kérdésben kért választ Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank… Tovább olvasom