Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Zsiga Marcell ügyét a Fidesz etikai bizottsága vizsgálja

Miskolc - Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő költségtérítési ügyével sajtóinformációk szerint a párt etikai bizottsága is foglalkozik.
A képviselő, Miskolc alpolgármestere az MTI megkeresésére szombaton mindössze annyit közölt, hogy a Fidesz várhatóan hétfőn tájékoztatja ügyében a sajtót.

Zsiga Marcellről a Blikk írta meg, hogy hónapokig két helyről, az Országgyűléstől és a miskolci polgármesteri hivatalától is felvett költségtérítést, törvénytelenül. Ennek kapcsán Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombaton sajtótájékoztatón szólította fel a miskolci alpolgármestert, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról. Állítása szerint Zsiga Marcell több százezer forintot vett fel jogtalanul, amit be is beismert, ezért le kellene mondania, mert "nincs már hitele". Az MSZP szóvivője sajtóhírek alapján azt is állította, hogy Zsiga Marcell nemcsak "a saját zsebét tömte", hanem rokonainak is "zsíros" állást szerzett az önkormányzat cégeinél.

Krakkó Ákos, a Fidesz frakció sajtófőnöke az RTL Klub híradójának azt mondta: a képviselő ügyét a Fidesz országos vezetése hamarosan megvizsgálja, hogy tisztán lásson a képviselőcsoport, összehívják az etikai bizottságot, és meghallgatják Zsiga Marcellt. Hozzátette: a képviselő nagyot hibázott, amikor duplán vette fel a költségtérítést, és azt az utolsó fillérig vissza kell fizetnie.

A miskolci alpolgármester a BorsodOnline-nak nyilatkozva szombaton egyebek mellett azt mondta: édesapját és testvérét szakmai alapon választották a városi pozíciókra, nem pedig azért, mert ő gyakorolt volna nyomást valakire.

Olvasóink írták

  • 8. történész 2011. március 06. 18:49
    „A bíróság vizsgálja uraim nem a mutyi tutyi haverság..a szocikat ,eg más ellenzéket is a bíróság vizsgál ..nem elkenve.
    Torgyán rokon lány is annak idején a rátermettségével került a MALÉV-hez..meg dávidka is pótolhatatlan tudású... rokonok..svihákok.Lecsukják a szocikat,hogy az üres helyekre saját rokonokat tegyenek..ez etika ez egy l-----”
  • 7. Agyalapi 2011. március 06. 14:25
    „Nahát! Ezt nem tételeztem fel fideszes politikusról! Szerintem akárcsak Szíjártó, ő sem vette észre, hogy több pénz került a bukszájába az indokoltnál. Bezzeg a szocik, azok tudatosan rabolták ki az országot.”
  • 6. achilleus 2011. március 06. 11:48
    „5. deszkás 2011.03.06. 11:45
    Ha Seres Mária népszavazási kezdeményezését nem játsszák ki a pártok (nagy egyetértésben), Alkotmánybírósági megtámogatással, akkor ez a "jóember" sem került volna bajba, mert a számlák első példányát csak egy helyre tudta volna beadni. Így üt vissza a sunyiság.”
  • 5. deszkás 2011. március 06. 11:45
    „ACHILLEUS! Egyetértek, a cim ugyanaz csak lightosabb.”
  • 4. achilleus 2011. március 06. 11:01
    „Gondolom az októberi megválasztása után kezdődött a párhuzamos költségtérítés-felvétel, ez olyan 5 hónap. Ha a visszaélés beigazolódik, akkor a pénzt azonnal vissza kell fizetni, mind a több százezer forintot, ahogyan Török Zsolt megbecsülte a kár értékét. Török Zsoltnak és a pártjának pedig meg kell köszönni, hogy erre felhívta a figyelmet. Hasonlóképpen nem ártott volna, ha még időben figyelmeztetik például Szabó Zoltánt az önkormányzati telefon veszélyeire, így nem jött volna össze 6 millás telefonszámla, esetleg elődjét Nyakó urat, hogy utazhatna együtt a feleségével olykor, amikor a választókerületének legtávolabbi pontjáról (nem ott lakott) ingázgatnak naponta 2x a főváros és Miskolc között, akkor sem ment volna el 36 milliónyi útiköltség a fentiek teljes parlamenti ciklusaira kiterjedő időtartamra, legfeljebb "néhány százezer" a leleplezésig tartó 5 hónap alatt. http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/20081210/nyako_istvan_es_felesege_4_ev_36_millio_forint_koltsegterites/
    Reméljük, MOST történik intézkedés. Nyakó, Szabó, Nyakóné persze nem mondott le, és be sem ismert semmit.”
  • 3. deszkás 2011. március 06. 10:02
    „Alkalom szüli a ....t. Amiről beszéltek ők aztán nem.Kormánypárti vélemény? FRAKK?”
  • 2. szatyi 2011. március 06. 09:34
    „Nem kell csodálkozni. Ezekre a lehetőségekre vártak nyolc évig!”
  • 1. queenmargareth 2011. március 05. 22:05
    „azta milyen cigányos ez a név is.........., na az ilyen mocskosságokat, mint betömni a családtagokat zsíros állásba szüntetném meg. tegye ezt magánvállalkozásnál, ne az államén.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisorsolták az ötös lottó nyerőszámait

Kisorsolták az ötös lottó eheti nyerőszámait. Ellenőrizze a szelvényét, hátha ezen a héten önnek kedvezett a szerencse! Tovább olvasom