Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Zuschlag-ügy: befejeződött a nyomozás érdemi része

Befejeződött a nyomozás érdemi része a hétvégén a Zuschlag-ügyben. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség már nem tervez érdemi lépéseket, csak az iratismertetések vannak hátra.
Ez a sok gyanúsított miatt elhúzódhat, mert minden gyanúsított jogi képviselőjének lehetőséget kell biztosítani, hogy megismerje a nyomozásban keletkezett iratokat. Közben 16-ra emelkedett a gyanúsítottak száma, pénteken ugyanis újabb embert gyanúsítottak meg csaláshoz nyújtott segítség miatt bűnsegédlettel.

Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy az ismert csalási ügyben pénteken újabb embert gyanúsítottak meg bűnsegédlettel. Az illető nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, de vallomás sem tett. Vele együtt 16-ra nőtt az ügy gyanúsítottjainak száma. A nyomozás érdemi része ezzel befejeződött, az ügyészség már nem tervez más nyomozati lépést.

Fontos tudni, hogy a nyomozás hivatalosan az iratismertetésekkel ér véget, ezek most még nem, de hamarosan elkezdődnek - tette hozzá Szabó Ferenc. Mivel sok a gyanúsított, az iratismertetések elhúzódhatnak, akár túl is léphetik a március 19-ét, ami a nyomozásra kiszabott határidő. A gyanúsítottak jogi képviselőinek azonban joguk van a nyomozás végén megismerni az elkészült - jelentős mennyiségű - iratot. Ha ekkor valamelyik ügyvéd előáll valamilyen jól megalapozott, érdemi indítvánnyal, az esetleg jelentheti a nyomozás hivatalos végének csúszását.

A Zuschlag-ügy egy, a számviteli fegyelem megsértése miatt indított vizsgálattal kezdődött még 2005 elején. 2007 nyarára országos méretű lett az alapítványok és egyesületek ügye, amelyek az állami pályázatokon elnyert pénzek felhasználásával nem tudtak elszámolni. Az elcsalt pénz körülbelül 60-75 millió forint.

Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezetője és kiskunhalasi képviselő volt. 2007 szeptember közepén egy kihallgatás után vették őrizetbe, miután különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A nyomozók eddig kilenc olyan alapítványt találtak, amelyek nem tudtak megfelelően elszámolni a pályázati pénzekkel. A pályázatok elbírálása kapcsán már több vezető politikust is kihallgattak.

Zuschlag János egy március elején lezajlott kihallgatáson a korábban elismert politikai felelőssége mellett a büntetőjogi felelősségét is elismerte az ügyészségen. Ügyvédje, Kovács M. János, a Független Hírügynökségnek akkor elmondta, hogy védence azt mondta, hogy a pénzt nem magáncélra, hanem a Fiatal Baloldal különböző rendezvényeire költötték. Zuschlag János volt szocialista politikust bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják.

A pénteken kihallgatott férfival együtt az ügynek most 16 gyanúsítottja van. Közülük ketten, Zuschlag János és Katus Ferenc van előzetes letartóztatásban. Katus volt korábban az MSZP kiskunhalasi szervezetének irodavezetője. Sokáig előzetesben volt Lados István is, aki Zuschlag János titkára volt, és most a volt országgyűlési képviselő csalási ügyének egyik gyanúsítottja. A férfi tavaly hónapokig szökésben volt, szeptember végén azonban önként jelentkezett a nyomozóknál. Ő is előzetesbe került, de 2008 január végén a bíróság elegendőnek találta esetében a házi őrizetet.

Olvasóink írták

  • 1. matriné 2008. március 11. 08:58
    „Resszkesetek többi hasonszőrüek? Vagy talán nincs több belőlük?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályainfó: programsorozat a felnőttképzésről

A felnőttképzési lehetőségekkel, illetve az erre szakosodott tájékoztató szolgálatokkal ismerteti… Tovább olvasom