Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Zuschlag ma vallomást tehet

Kecskemét - Valószínűleg vallomást tesz szerdán Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Emellett várhatóan az is kiderül, hogy szükség lesz-e a perben vezető politikusok - köztük Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor - későbbi meghallgatására.
A vallomással kapcsolatos információkat a volt szocialista politikus ügyvédje meg is erősítette. Kovács M. Gábor a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy védence várhatóan részletesen reagál majd Lados István - a per másodrendű terheltjének - korábbi kijelentéseire, és a bíróság kérdéseire is válaszolni kíván. Az ügyvéd arról ugyanakkor nem tudott egyértelműen nyilatkozni, hogy Zuschlag János az ügyben megnevezett politikusokról, kormánytagokról is beszélni fog-e. Zuschlag János az előzetes letartóztatásban töltött elmúlt másfél évben nem tett még érdemi vallomást.

Az is kiderülhet a szerdán, hogy a jövőben szükség lesz-e politikusok meghallgatására. A tavalyi utolsó tárgyalási napon az ötödrendű vádlott azt kérte ugyanis, hogy tanúként hallgassák meg Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Dávid Ibolya és Fodor Gábor pártelnököket, valamint Deutsch Tamást, Jánosi Györgyöt és Göncz Kingát, hogy tisztán látható legyen a pártok illetve civil szervezetek finanszírozási gyakorlata. Krausz Csaba védője azt is indítványozta: a bíróság kérjen adatokat az Állami Számvevőszéktől, hogy kiderüljön, a pártok ifjúsági szervezetei milyen forrásokból gazdálkodtak korábban.

A Zuschlag-ügy egy, a számviteli fegyelem megsértése miatt indított vizsgálattal kezdődött, még 2005 elején. 2007 nyarára kiderült, hogy a Zuschlag Jánoshoz kapcsolódó alapítványok és egyesületek nem tudtak elszámolni azokkal az összegekkel, amelyeket állami pályázatokon nyertek. A bűncselekménnyel 72 milliós kárt okoztak, bár ennek jelentős része "megkerült": ötvenmillió forintot maga Zuschlag János fizetett be korábban.

Olvasóink írták

  • 3. achilleus 2009. február 11. 11:29
    „A többi pártvezér sem kerül sorra, de Gyurcsány kizárásának indoklása különösen figyelemre méltó:
    "A bíró kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenctől nem várható olyan tanúskodás, amely előrevinné az ügyet."
    Más sem - teszem hozzá. ;-)”
  • 2. ultra 2009. február 11. 11:02
    „Nem mondott semmit, valószínű, hogy rászóltak fentről, hogy "NEM KELLENE JÁNOS, MERT A CSALÁD..."”
  • 1. LukSzusz 2009. február 11. 07:55
    „Úgy is hazudik,nem mer ez a hazugláda,tolvaj vallani a felettesei ellen.Életfogytiglant neki,bevonul mint Józsi,ha kiszabadul Rózsi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zuschlag ma vallomást tehet

Kecskemét - Valószínűleg vallomást tesz szerdán Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Tovább olvasom