Pljeszkavicás ebéd a Mojóban
2011.10.19. 09:42:52
Csemperaktárként funkcionált az a süllyesztett, de nem pincehelyiség Szegeden a Batthyány és az Alföldi utca sarkán, amelyben húsz évvel ezelőtt egy zentai fiatalember hozzáfogott az azóta legendássá vált Mojo Club Étterem kialakításához.
Az első olyan hely volt Szegeden, ahol retro bútorzattal, díszítéssel alakították ki a meglehetősen eklektikus környeztet, és ahol azóta is blues- és dzsesszzene duruzsol a hangfalakból. A falon régi képek, hangszerek, avítt rádiók, két asztal nincs egyforma, hol régi fotelbe süllyedhet a vendég, hol meg fonott szék nyomja a fenekét. A zűrzavar nagyon egyben van. Eleinte a mini pódiumon koncerteket is rendezetek, ám a szomszédok tiltakozása miatt ezek elmaradtak. Egyetemisták és oktatók kedvenc helye az Ady téri épület szomszédságában. Mindenesetre ha valaki tíz év után betér a Mojóba, elégedetten azt mondhatja: na, itt minden a régi.
Nyitás óta vajdasági, szerb kötődésű üzletvezetők, személyzet vitte a boltot, így nem hiányozhatnak az étlapról a szerb, balkáni ételek: csevap, pljeszkavica, gyros. Ottjártunkkor, délidőben még két asztalnál ültek. A pincérnő udvarias, kedves, pillanatok alatt megvan a kontaktus. Kérdi, ajánljon esetleg, vagy inkább mi böngésszük át az étlapot - utóbbit választottuk. Na, lássuk, mit takar az étteremről elkeresztelt leves. Majorannás raguleves húsgombóccal, tetején lepény szerű tésztakalappal, ez a Mojo-leves. Persze ennél jóval több. Guszta, öblös, bögreszerű tálban teszik elénk. Kellemesen savanykás, bőségesen zöldségezték gombával, borsóval, répával, egyébbel. Hőmérséklete megfelelő. A gombócok mellett húsfalatok is kerültek az levesbe, ízlett. Nem kevésbé a cipós vargányakrémleves. Ropogós tésztaedényben tálalták, a süveget leemelve kellemesen gőzölgött az étel. Be vele!
![]() |
Gourmand-pljeszkavicával is próbálkozunk. A tányéron jól mutat az elfelezett lepény között elhelyezett salátakeverék. A lapos húspogácsákra erőspaprikás masszát kentek, rá pedig fetasajtot helyeztek. Harmonizáltak az ízek, az étel csípőssége megizzasztja az éhes vendéget. Mire az utolsó falatot is lenyeli, igencsak jóllakik. Aki először jár a Mojóban, az perceket, akár negyedórákat tölthet azzal, hogy felfedezze, mi mindent rejtenek a falak, a dekorációk, miközben kellemes zenét hallgathat. Egyrészt nem először jártunk ott, másrészt a pincérnő pillanatok alatt hozza a számlát, 5470 forint szerepel rajta. Az ételek mellet egy ásványvizet és egy pohár rostos üdítőt fogyasztottunk. Kellemes érzésekkel távozunk.
Az étterem értékelése
Konyha: tartsák meg a szakácsot, 9 pont (értékelés 1-10-ig)
Minden egyéb (miliő, kiszolgálás, hangulat) bár utánozzák, a Mojo hangulata egyedi, 9 pont
6 hozzászólás

