Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 22. kedd - Júlia, Rita

Még több

MarketingLabor

Made in Szeged

2009.09.25. 13:53:14

Emlékszem, óvodás korunkban, a hazai matchbox mánia csúcspontján, az számított elfogadható, versenyképes kocsinak, melynek alumíniumötvözet hasán a „Made in England" felírat volt olvasható.

Én még abban a korban nőttem fel, mikor a hongkongi modellekkel csak elvétve találkozhattunk a játékboltok polcain. Még nem tudtunk folyékonyan olvasni, de ezt a pár szót el tudtuk olvasni és le is tudtuk fordítani magyarra. Még azt is értettük, hogy a következő szöveg a "by Lesney", azt jelenti, hogy az adott, zanzásított autócsodát a Lesney Products & Co Ltd. nevű cég gyártotta Angliában. Ez épp elég információ volt.

Néhány hónappal ezelőtt néhány szegedi szakember arra az elhatározásra jutott, hogy véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy az igényes, kortárs, szegedi reklámkultúra csak búvópatakként létezik a magyar ugaron, s a gyomos terület nagykutyái úgy gondolják, hogy ők már hátsó lábuk lendítése után megjelölték vadászterületüket, ahova más már be sem somfordálhat.

A szegedi „reklám" műhelyeknek össze kell fogniuk, és egymás vállára állva kell a dudvából felállniuk, mert másképp nem fogják észrevenni őket azok a cégek, akiknek még e válságosnak kikiáltott időszakban is van pénzük a megfelelő, sőt professzionális marketingkommunikációra. Mert Városunkban igenis van számos olyan társaság, akik a magyar nagyágyúkat, vagy az elkényeztetett „bennfenteseket" is lepipálják.

A mag egyetértése a témában már a kezdetek kezdetén megvolt, s a csatlakozó társaságok is lassan kezdték elhagyni rosszul beidegződött reflexeiket, hogy ez egy újfajta együttműködés lesz a stúdiók között, s nem egymás ügyfeleinek elorozása a cél. Ez az együttműködés a középkori céhek működéséhez hasonlatos. Megjegyzem, a Válságból talán ez a félezer éves - divatos szóval élve - benchmarking technológia húzhatná ki a kisebb cégeket, vagy vértezhetné fel jobban őket a multik csalárdságai ellen.

Első lépésben elkészült a céh honlapja (http://www.madeinszeged.hu/), amire igazán büszkék lehetünk. Ajánlom minden szegedi reklámszakember számára, és ajánlom minden szegedi és nem szegedi cégnek, aki jó szakembereket keres portékái népszerűsítéséhez! Vegyék észre a szegedi vállalkozások és városi cégek, hogy megbízható, kreatív csapatokat nem csak Pesten, vagy egy intergalaktikusnak kikiáltott cégnél lehet találni, hanem itt helyben is. Ahhoz, hogy a szegedi cégek túléljék ezt a kritikus gazdasági időszakot, a helyi reklámszakmára kell támaszkodniuk. Vannak olyan jók, mint a „nagyok", viszont itt vannak kétsaroknyira, és a rendelkezésre álló büdzsét hatékonyabban tudják elkölteni.

Remélem hamarosan a Made in Szeged felirat elismert védjegy lehet és tekintélyt parancsoló a magyar reklámszakmában!

Rózsa Péter

 

 

3 hozzászólás

Kommentek

Hozzászólok a bloghoz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

3. hozzászólás Marketingkapitány 2009.10.02. 23:42:22

Bájos ez az egyetemi klub hangulat ezzel a szegedi reklámélettel kapcsolatban.
Csak nem értem, mi végre ez a fenekedés?
Mert azt ugye a laborban is tudják, hogy a reklám önmagában csak bokréta a kalapon, akkor lehet megitélni a jóságát, ha valami területen versenyhelyzet van. Nem igaz?
Itten Szegeden miféle versenyhelyzetet lát valaki?
Minden valamire való méretű cégből 1 db van. És passzé.
Esetleg a szervezők azt vízionálják, hogy nem sokára megannyi menyasszonyi ruha kölcsönző és használtruha bolt fog ádáz marketingcsatákat folytatni? Vagy az önkormányzat valamelyik kiemelten közhasznú szervezete fog harcbalépni a még kiemeltebben közhasznúság reményében? Amúgy ezügyben érdekelne Ujjlenyomat úrék álláspontja is, elnézve páratlanul gazdag kiemelt ügyféllistájukat...:)

Vagy. Az így szemre írígylésre méltóan worldwide feelinget sugalló szolgáltató (ugye, a véleményvezér, mi?), aki mindenkinél előbb láthatja híres nyugati TV társaságok prospektusait, vajon mit hozna ki mondjuk a VTV… Tovább olvasom »

2. hozzászólás etkarozi 2009.10.02. 08:22:22

Végre eszébe jutott valakinek, hogy hogy öntudatára ébredjen, ébressze a hülye magyart.
És ne csak "nyugatra" nyaljunk, és imádjuk a "nyugati" márkákat, mert az olyan menő!
Mert igenis jók vagyunk, a világ számos országában vannak elismert tudósaink, szakembereink, nem beszélve arról, hogy ennyi szemetet nem akartak megetetni velünk, amikor magunknak gyártottunk (és külföldre is).
Én a magam részéről itt próbálom elkölteni busás közalkalmazotti béremet, magyar termékekre.
Ha valaha is meglátom a "Made in Szeged" feliratot, biztos vevőre talál bennem.
Ami a helyi termelést illeti, mindenki sajnálja a nagy gyárakat (konzerv, textil, stb.) de előre kell nézni, és pl. egy kisiparos is adhat ki jót a kezéből, csak nem kell megfojtani.
Felejtsük már el, hogy minden multi és giga méretű legyen!
HAJRÁ SZEGED! HAJRÁ MAGYAR!

1. hozzászólás sevenof9 2009.09.26. 23:18:19

eloszor is valamit termelni kellene szegeden. amire buszkek lehetunk es a publicitasa nem elegseges. azutan pedig - a regi jo magyar mondasnak megfeleloen - legalabb szegeden kellene ervenyesulni hagyni a "jo bornak nem kell ceger" jo kis kozmondast. miutan mar egymast tapossak a szegediek,johet a pr. szerintem erre lehet meg par evszazadot varni,ugyhogy mehetnek a szegedi reklamosok nyugdijba.

ahogy nezem, a vilagt is hal istennek a pr-sok picsanrugasat szervezgeti - ha mar csak ennyit tanulunk a valsagbol,megerte...



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...