Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 22. kedd - Júlia, Rita

Még több

Menő manók

Menő manók

Mit vegyek fel?

2010.10.18. 13:09:48

No ez az a kérdés, amit a gyerek úgy értelmez: mi az amit ma nem veszek fel? Pedig fiú. Ki gondolná, hogy apró testében ekkora hiúság lakozik?

Már kezdek azon gondolkodni, hogy naponta bő negyed órával hamarabb kellene a gyereket felkelteni. Így talán se a bölcsibe, se a munkahelyemre nem úgy esnék be, mint aki most ébredt fel, vagy mint akit ezer horror-hős üldöz.  

Elérkeztünk ugyanis ahozz az időszakról, amiről eddig azt hittem, csak a kislányokat érinti: öltözködési vitát rendezünk minden reggel. A gyerek azért küzd, hogy a dínós pulcsiban mehessen bölcsibe, én pedig próbálom elmagyarázni neki, hogy nem lehet: tegnap is ebben voltál, fürdés után is ezt vetted vissza és ebben is aludtál. Szégyen, nem szégyen: időnként fizikai erőfölényemet is bevetem, hogy a lakásban rohangáló, üvöltő gyerekről lehámozzam a már említett ruhát.

Gondoltam taktikát váltok és majd ő választhatja ki, mit vegyen fel - ha-ha. Magam sem értem hogy gondolhattam, hogy a maga alig 3 évével majd azt mondja: ezt vagy azt szeretném felvenni. E próbálkozással csak annyit sikerült elérnem, hogy az összes - mosott és vasalt - ruha a szőnyegen landolt. Persze végül egyik sem volt jó...Így most kb. 5 ruhát váltogatunk. Már várom, hogy a bölcsődei gondozó nénink félrehívjon és megkérdezze: ennyire rosszul állunk anyagilag, hogy nincs a gyereknek másik ruhája?

15 hozzászólás

Kommentek

Hozzászólok a bloghoz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 15 hozzászólás
15. hozzászólás jq 2010.10.26. 08:33:49

Mi nagyrészt rokonoktól ismerősöktől "örököltük" a ruhákat, csak a legszükségesebbeket vettük újonnan, ezért adva volt a repertoár. Azt, hogy egy adott napon mit veszünk fel, az időjárás döntötte el, és az, hogy éppen melyik ruha volt tiszta, melyik volt mosásban és melyik száradt. Nyilván voltak és vannak kedvesebb darabok, de emiatt sosem volt cirkusz, és ezt nem tartom igénytelenségnek. Az igénytelenség a koszosság, ápolatlanság és persze a szellemi igénytelenség.

14. hozzászólás Emmeline 2010.10.21. 14:38:14

sevenof9
"en lattam mar olyan ovodast,aki nem ette le magat. ismet anyuka csodje"

És NEVELTÉL is már? Egyébként, ha jól olvasom, a szóban forgó csemete még nincs 3 éves, januárban lesz. mire jövő szeptemberben oviba megy, addigra bőven megtanulhat szépen,tisztán enni.

jq. 13.
Lányok lehetnek igényesek az öltözködésükre, a fiúk nem? Vagy hogy is van ez?

Az enyém 4,5 éves fiú, és ha olyan kedve van, válogat. Mondjuk eleve kb 2 éves kora óta ritkán veszek nélküle ruhát, így elvétve fordul elő, hogy olyasmit választok reggel, ami neki nem tetszik :)
És hogy miért teszek így - mert világ életemben rühelltem, hogy anyám a saját ízlését próbálta rám erőltetni öltözködésben és csak ritkán választhattam pl. azt a cipőt, amelyiket valóban szerettem volna, és azóta is, ha vesz nekem valamit, csak hébe-hóba fordul elő, hogy azt hordjam is. Ez persze nem tántorítja el több évtized után sem - ilyenek az anyák :)

13. hozzászólás jq 2010.10.21. 07:46:42

Nálunk 3 éves korban egyik gyereknek se voltak ilyen igényei. Lehet, hogy ha lányok lettek volna, akkor igen, de azon nem is csodálkoztam volna.

12. hozzászólás henriette.m 2010.10.20. 16:38:23

1. hozzászólás jq 2010.10.20. 15:42:35

Már miért ne kérdezném meg a kisfiamat, hogy mit szeretne felvenni??? Ö is egy ember, joga van a döntéshez! Ugyanúgy a magán szférához is! Legalábbis nálunk minden családtagnak joga van hozzá, mert mindenkit komolyan veszünk és egyenlöen kezelünk! Ha van kedvenc pólója, vagy nadrágja, amit nagyon szivesen hord, az még nem probléma!

11. hozzászólás jq 2010.10.20. 15:42:35

Nem kell megkérdezni, mit akar felvenni, és akkor nincs ilyen probléma...

10. hozzászólás antikos 2010.10.20. 15:18:15

Fiúknak a rózsaszín és a lila a trendi, mert így jó buzis.
A lányoknál az abszolút laposcipő a beszart nadrággal. Csak azért, hogy a fiúk tuti buzik legyenek és nincs szaporulat... Ennyi

9. hozzászólás muci 2010.10.20. 12:45:12

Flexsnake! Szerinted szép ilyet mondani/írni egy anyukának? És ha a tiédnek mondanák?
Alapvetően élesek a meglátásaid, de néha tényleg nem gondolkozol...

8. hozzászólás flexsnake 2010.10.19. 23:33:05

Mit vegyek fel? -egy zacskót a fejedre.

7. hozzászólás sevenof9 2010.10.19. 20:25:49

tok egyszeru: a koszos ruha megy a szennyesbe, a koszt maga takaritsa fel,segitsen a mosogepbe pakolasnal es a szekrenybe pakolasnal, tanulja meg,hogy melyik cselekedete mekkora felelosseggel jar.
en lattam mar olyan ovodast,aki nem ette le magat. ismet anyuka csodje.

6. hozzászólás macs 2010.10.19. 18:26:39

sevenof9,
szerinted?
Próbáltál már egy ekkora gyerekre olyan ruhát ráhúzni, amit nem akar felvenni? Egyébként mi a módszered? Jól elvered? Aztán félelmében felveszi, amit rá akarsz adni? És ettől kezdve jó gyereked van?
Mesélj, kérlek!


15 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...