Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Sörfesztivállal kezdődött a szegedi borfesztivál

Szeged - A huszadik Szegedi Borfesztiválra ott tartunk, hogy szakmai evidencia lett: Szegeden értenek legjobban a borhoz. Borkultúrában a város nem az elsők között van, hanem az első, s ebben egyetért a teljes magyar borász szakma. Kis és nagy pincék törik magukat, hogy bekerüljenek a szegedi piacra és ebben nagyon nagy szerepe volt a borfesztiváloknak. A 20 esztendővel ezelőtti világra jövetelnél ott volt Dlusztus Imre – a borszakíróval a kezdeteket elevenítettük fel.
A jó dolgokhoz jellemzően kell egy jó ötlet, valahogy így kezdődött 20 esztendővel ezelőtt a Szegedi Borfesztivál is. – Akkoriban a szabadtéri játékokat leszámítva nem volt igazán tömegeket vonzó rendezvénye Szegednek, üres csöndes város élte meg a rendszerváltást – mondja Dlusztus Imre, aki akkor a Délmagyarország főszerkesztőjeként és a kiadóvállalat ügyvezető igazgatójaként álmodta meg a borfesztivált. – Az első kérdés mindjárt az volt, mehet-e egy zajos rendezvény a belvárosba, de egy újságnak, amely felelős a környezetéért, vállalnia kellett a konfliktusokkal is járó úttörést – folytatta.

Arra már kevesen emlékeznek, hogy sörfesztivállal kezdődött a borfesztivál – de igazából minden a focival kezdődött. Amikor a Szegedi Dózsa elnökeként egy bevételt hozó rendezvényt akart szervezni a Hunyadi térre a főszerkesztő. Ahogy Csonka Gábor, akkori vásárigazgató ezt megtudta, felajánlotta, hogy legyen a sörfesztivál a Mars téren. Zajos siker lett – több értelemben is –, Puskás László volt a vendéglátásért felelős projektgazda, amit akkor persze még nem pontosan így hívtak.

Dlusztus Imre
Dlusztus Imre

– Három nagyon sikeres, üzletileg rendben lévő Mars téri sörfesztivál után úgy gondoltam, a sörhöz csak jó idő és szomjúság kell, a borhoz azonban kulturáltságra is szükség van, lépjünk előrébb – emlékszik vissza a kezdetekre Dlusztus Imre. És ma ott tartunk – teszi hozzá –, hogy szakmai evidencia, Szegeden értenek legjobban a borhoz. Borkultúrában a város nem az elsők között van, hanem az első, s ebben egyetért a teljes magyar borász szakma. Kis és nagy pincék törik magukat, hogy bekerüljenek a szegedi piacra és ebben nagyon nagy szerepe volt a borfesztiváloknak.

Az első, még Mars téri borfesztivál hatalmas bukás volt anyagilag, még jobbára környékbeli borászokkal, bár volt nemzetközi, például portói stand is. – A borra nem rezonált a polgárság – állapította meg Dlusztus Imre, majd az akkor éppen éledező Hági étterembe költözött a következő évi, a jellemzően a Délmagyarország születésnapjához igazított rendezvény. Hullott a nyárfa szösze a kerthelyiségben üldögélők borába, de több látogatóval és kevesebb mínusszal zárt a második borfesztivál.

Borrégiók

Dlusztus Imre számos borászati szakkönyv szerzője fél úton jár a hat magyar borrégiót bemutató sorozatában. Három kötet már elkészült, elsőként a Duna, másodikként az Eger, harmadikként a Pannon borrégióról szóló útikönyv jelent meg. Most készül az Észak-Pannon régiót bemutató könyv, majd jön a Balaton és végül a Tokaj-hegyalja. A Duna borrégiót bemutató kötet volt az első, korábban nem jelent meg ilyen átfogó ismertetés az alföldi borászatokról. A szerző nem véletlenül elnöke a Duna Borrégió Borút Egyesületnek. 
Az látszott, hogy ez a helyszín sem az igazi, a főszervező ekkor megkereste Szalay István polgármestert, akivel kis szerencséje is volt, a város első embere ugyanis a Soproni borvidéken, Hegykőn született. Ezért, vagy másért, mindenesetre számára evidencia volt, hogy beengedje a Széchenyi térre a borfesztivált. Ötven stand, zsúfolt rendezvény, óriási siker volt az első Széchenyi téren rendezett borfesztivál – az időjárásra, a látogatottságra és az üzleti eredményre sem lehetett panasz. Itt volt a „villányi nagy ötös" is, Gere Attila, Gere Tamás, Bock József, Tiffán Ede és Polgár Zoltán.

Volt egy fogadás a városházán – emlékszik vissza Dlusztus Imre –, Tiffán Ede félrevont, gratulált a rendezéshez, de hozzátette, ha egy franciaországi hasonló eseményre a konkurens borvidéket is meghívják, akkor a helyi szőlősgazdák felgyújtják a városházát. Vagyis, szól az üzenet, fel kell karolni az alföldi bort. Nos, ez azóta sikerült, a villányiak szerint talán már túlságosan is.

A médiatámogatással tényleg nem volt probléma, akkoriban nem csak az ásotthalmi Somodi Sándorról írt bőven a Délmagyarország, de Csongrádról és a soltvadkerti Frittmannról is. Maga a borfesztivál is sok szállal kötődött a laphoz, volt, hogy a Széchenyi téri megnyitóról egyenesen átsétált a nagyérdemű a Tisza Szállóba, a Délmagyarország születésnapját ünnepelni.

Egyre nőtt, erősödött a rendezvény, kezdetben a tér középső sétányának úttestén voltak a standok, ám ez hamar szűknek bizonyult, így a bódék felköltöztek a járdára. Később a fősétány után a mellékágakat is lefoglalta a rendezvény, legutóbb pedig már a Klauzál teret is meghódította. Nőtt az egyre inkább népünnepély jelleget öltő rendezvény hossza is, a kezdeti 3 napból öt lett, majd egy pünkösdös 11 napos hosszúsági rekord után beállt 10 napra.


Mára Magyarországon méretében és látogatottságában is a legnagyobb borfesztivál a szegedi. Úgy lettünk a borfesztivál városa, hogy bortermelésben azért nem számítunk az élmezőnybe. Ezzel együtt Mátyás királynak több mint hetven szegedi polgár fizetett a borkereskedelem után adót – a Szerémségi borvidék nagy része ugyanis szegedi tulajdonban volt. A történetírás egy békés kimenetelű polgárháborút is őriz az emlékezetben – tudjuk meg Dlusztus Imrétől –, a zentaiak vámmal akarták megállítani a szegedi bort. Mi nem hagytuk, kisebb zsoldos sereget béreltünk, amely körbezárta Zentát és a katonák meggyőzték az ottaniakat, hogy maradjon minden a régiben. – Azóta viszont egészen kitűnő pálinka terem arrafelé és a békesség is tartós – tudjuk meg.

Visszatérve a borfesztiválra, 2001-ben kicsit más fordulatot vett a szervezés, amikor Dlusztus Imre távozott a Délmagyarországtól, messzebb került a fesztivál szervezőitől is. Mindez nem tartott igazán hosszú ideig, mert Botka László polgármestersége alatt, 2003-ban tanácsadóként visszakerült. – Jó volt együtt dolgozni a Városkép akkori vezetőjével, Szélpál Gáborral és kitűnő a munkakapcsolatom Licsicsányi Ilonával is. És mindenképpen dicséret illeti Vas Zsoltot, aki a borfesztivál állandóságát jelenti a Városkép Kft.-nél – mondja Dlusztus Imre.


A rozéról
Jön fel nagyon ez a bor, amelynek először 1999-ben kellett saját kategóriát adni a régi Sajtóház klubjában rendezett borversenyeken. Ma a piac 40 százaléka rozé, a borászoknak egy kicsit talán már sok is, de a kereslet diktál. – Öröm nézni, amikor a fiatalok egy két üveg könnyű, friss és illatos rozé mellett beszélgetnek, és nem csak a borfesztiválokon, a hétköznapokban is – mondja Dlusztus Imre. És ez az a bor – folytatja –, amelyiknél nem istenkáromlás a csavarzár, mi több ez a jellemzőbb. 3000 forinthoz közelítő palack árú italt is zárnak már ilyen módon egészen elsőrangú pincészetek, nincs ezzel semmi probléma, a rozé inkább a mának, mint a holnapnak köszön.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílt a borfesztivál: könnyű fehérek és testes vörösök

Péntek este megnyílt a jubileumi, XX. Szegedi Borfesztivál a Széchenyi téren. Már a megnyitó előtt sokan kiültek a platánok alá. Tovább olvasom