Szeged - delmagyar.hu

Szerette a farkasréti szemeteskocsi hatalmas muraközijeit, később azt a vak lovat, amellyel nagyváradi családja a front elől, minden mozdítható vagyonával együtt egész Münchenig menekült. Apja hadifogságban volt, ők közben egy gazdánál laktak, és a szállás fejében tizenévesen neki is dolgoznia kellett a vak lóval.

Nem a pártvezér beszél

Évtizedekkel később, amikor meghívták Münchenbe, rábeszélte a vendéglátóit, vigyék el ugyanahhoz a parasztcsaládhoz. Minden ugyanolyan volt, mint akkor: az istálló szemöldökfája fölötti sötét folt is – meséli az Elillanó évek című portréfilmen, balatonedericsi házának kertjében ülve 76 évesen Csurka István. A film bemutatóját a hódmezővásárhelyi Mozaik Kamarateremben tartották a napokban, eljött a főszereplő, és megtelt a nézőtér. Ám Puszt Tibor rendező és Kurucz Sándor operatőr 78 perces alkotása meglepte azokat, akik politikusi portréra számítottak. Csurka indulat nélkül beszéli el eddigi életét, minden fontosabb élményt elemez, miközben az egész filmet sajátos, a tragédia árnyékában is élő humor világosítja, amelyet olvasói, drámáinak nézői jobban ismernek, mint párthívei. Első novelláskötetéről dicsérő kritikát írt a Szabad Nép, és ő igazán nagyon örült, amikor a méltatást olvasta – a gyűjtőfogházban, sorsára várva. Csurka azt mondja, az 56-os forradalom első napjaiban nem lehetett tudni, ki honnan, miért és kire lő. Aztán letisztultak a viszonyok, és azt nemrég észrevette, hogy nemzedékének egyik fő kapcsolatteremtő szempontja maradt – olykor tudat alatt –, hogy a másik ember hogyan viszonyul a forradalomhoz. Beszél kedvenc saját filmjéről, az Amerikai cigarettáról, amely megmutatja, milyen volt a Kádár-korban az igazi, városi szegénység. Döglött aknák című drámáját nemrég bemutatták, de szerinte a többi mondanivalója se távoli.

Írói karrier a politika árnyékában. Fotó: DM/DV

Kultúrbugrisok között

Az például, amelyikben a börtönből szabadult markecoló minden képesítés nélkül alkoholelvonót nyit egy bányavárosban, kizsebeli az embereket, s aztán állami szintre emeli a markecolást, egészen jól megélne a mai színpadon... Két barátot említ: Fakan Balázs dramaturgot és az Auswitzból hazatért Gáli József írót, akikkel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt együtt. A portréfilmből kiderül, milyen szükségszerű események és véletlenek vezettek odáig, hogy az elismert íróból, akinek drámáit országszerte játszották, szilenciumra ítélt ellenzéki lett. Utóbb nézve azért is volt érdekes időszak, ami ekkor következett, mert tetteinek, írásainak következményei kiszámíthatatlanok voltak; olykor nem is azok sértődtek meg, akikről gondolta, hogy meg fognak, és csodálkozott azokon, akik megbántódtak. Nem bizonytalanodott el: mondta, amit jónak gondolt. „Úgy látszik, ez volt a sorsom, hogy utáljanak a bolsevikok. Szó se róla: én is utáltam őket" – mondta. Az 1985-ös monori találkozón még író volt, de az ország állapotáról olvasott fel tanulmányt.

– Mit írnék bele ma egy ilyen dolgozatba? Sok tekintetben ugyanarról szólna – felelte a vetítés után kérdésünkre Csurka. – Akkor azt fejtegettem, hogy a magyar kultúrát nekünk magunknak kell építenünk, és az ember belső megváltoztatása nélkül, pusztán a kritikával nem jutunk semmire. A szeretet történelemváltoztató erejét próbáltam kifejteni, és megállapítottam, kik és mik akadályozzák a magyar kultúra kibontakozását, milyen embertípus vezeti az országot: a kultúrbugris. Akkor nem kellett elmagyarázni, ez mit jelent.

Annak idején úgy jelentkezett dramaturgnak, hogy addig nemigen látott kőszínházi előadást, csak műkedvelőt – ma megint csak a televízióban néz meg egy-egy színházi felvételt, és barátainak bemutatójára megy el. Viszolyog attól a színháztól, amely a látványt és a perverzitást tartja fontosnak, ezzel a helyzettel szerinte kezdeni kell valamit. Azzal nincs gond, hogy – mint minden korszakban – most is van, Wass Albert személyében olyan szerző, aki a közéleti szereplők körében népszerű, és szobrokat állítanak neki. Szerinte az erdélyi író jó néhány írásával rászolgált erre, azon pedig kár vitatkozni, hogy az erdélyi irodalomban ki volt a legnagyobb, mert Tamási Áron is örök érték.

A jövőbelátás élménye

A vetítés utáni beszélgetésen szembetűnő volt, hogy Győri Béla mindenképp szerette volna előhívni Csurkából azt a lelkesítő érdességet, amely a nagygyűlések hangulatát idézné. Utalt a MIÉP-től a Jobbikhoz távozó politikusok jellemére. Az elnök mosolyogva hárított: „mi most itt vagyunk. Azt meg ki tudja, róluk készül-e valaha portréfilm." – Igen, erről nem is érdemes többet mondani: bejutottak a parlamentbe, de nem dolgoznak, csak propagandát folytatnak bent és kint. Értéktelen társaságnak tartom őket. El fognak tűnni – ez a véleménye. A MIÉP nemcsak Vásárhelyen, másutt is a Fideszt támogatja a választáson, pénz nélkül, de jó szándékkal, és abban a hitben, hogy ami most zajlik, igazi rendszerváltás, legalábbis sikeresebb lesz, mint a húsz évvel ezelőtti.

Csurka azt mondja, hogy az életben mindent komolyan kell venni. Ő fogadni is komoly meggyőződésből szokott a lóversenyen. Ebben, ha sikerül, nem a nyeremény a fontos, hanem a jövőbelátás néhány pillanatig tartó élménye. Fiatalkorában ismerősei galoppkirálynak nevezték – ma minden vasárnap délután ez a programja, közelről ismeri Overdose-t is.

– Egy ilyen hosszú kihagyás, amire a súlyos betegség miatt kényszerült, egy versenyló életében akár a véget is jelentheti. Egyelőre nem is derült ki, hogy átvészelte-e azt az időszakot. Ez most nem a régi Overdose, de egyáltalán nincs kizárva, hogy még feltámad.