Munkatársunktól - 2012.04.18. 19:12
A kicsi az ágyban halt meg, miközben három másik testvére körülötte játszott, a szülei pedig a kocsmában ittak - írta a
manna.ro.
A házaspár elmondta, tegnap reggel maguk is felfedezték, hogy a legkisebb gyermekük a hétből meghalt az ágyban. Értesítették a mentőket, majd bevallásuk szerint elindultak értesíteni a családi orvosukat. Útközben viszont kiszáradt a torkuk, és betértek a kocsmába legurítani egy pohárkával. A fájdalom enyhítésére, indokolta a házaspár.
Időközben a mentősök is kiértek a helyszínre, és megtalálták a kicsit a mocskos ágyban. Testvérei mellette játszottak. A házaspár ittas állapotban néhány óra eltelte után tért haza. "Én nem vagyok hibás... Hányt a kislány az elmúlt napokban, de nem tűnt betegnek", szabadkozott a kicsi anyja. Az orvosok elmondták, a babán nem fedeztek fel nyomot, mely arra utalt volna, fizikailag bántalmazták, de minden bizonnyal éhezett, és attól halt meg.
A szomszédok, amikor tudomást szereztek a tragédiáról, elmondták, a szülők egyáltalán nem viselik gondját gyermekeiknek, csak a segélyért vállalták őket, mely az egyetlen jövedelmük. A kislány a harmadik gyermek, aki meghalt a családban. A gyermekvédelem vizsgálatot indított az ügyben.