– 140 ezer példányban kelt el első regénye, az Állítsátok meg Terézanyut! Mégis hét évet kellett várni a következőre. Miért?– Idő kellett, hogy megértsem, helyrerakjam, mivel jár az életemben egy ekkora siker. Át kellett gondolnom, akarom-e folytatni egyáltalán: írjak-e, és ha igen, Terézanyut vagy mást? Nagyon magasra került a léc, és egyébként is szorongok az elvárásoktól. Mindenki azt várta, ismételjem meg a sikert, de a sikert meg is kell tanulni kezelni. Konkrét jogi, közgazdasági feladatokkal jár, mintha egy nagy értékű ingatlanom lenne, amit menedzselnem kell. Ez nem megy egyik percről a másikra, különösen, ha az ember ír, és azért ír, mert érzékeny lelkű és szociálisan érzékeny – nem ideális az üzletember szerepre.
– Az olvasók viszont nem felejtették el: a Nesze Neked Terézanyu!-ból az első két hétben tízezer példányt adtak el. Mivel magyarázza Terézanyu sikerének a titkát?– Iszonyú jó érzés és nagy biztatás ez az érdeklődés, hálás vagyok érte. Gyakran kapok olyan visszajelzést, hogy a könyveimet olvasni felszabadító. Nehéz felvállalni és megfogalmazni esendőségünket, sebezhetőségünket. Ha mint egy görbe tükörben ráismerünk ezekre a főhős, Kéki Kata csetlés-botlásaiban, és jót nevethetünk rajtuk, az mindenképpen felszabadítóan hat. Nagyon széles az olvasók skálája életkorban, a tizenévesektől a hatvanasokig. Tipikus női alaphelyzeteket írok le, de a hang, a megfogalmazás közel áll az élő beszédhez. Mondják: olyan, mintha ott ülnél, és mesélnél. A Nesze Neked Terézanyu! komoly témákat is boncolgat: mit jelent felelősséget vállalni, elköteleződni, gyereket szülni. Humorral elmondva fel tudjuk ismerni a saját fájdalmunkat, ám tudunk távolságot tartani tőle.
 |
| Rácz Zsuzsa nem jó kislány... |
– A két Terézanyut szingliregénynek mondják, ám az írónő időközben megtalálta a párját, és 2010-et egy kétéves kislány édesanyjaként köszönti. Úgy látja, a gyerekvállalás is tabutémának számít ma Magyarországon?– Nagyon nehéz beszélni a döntés felelősségéről és az azzal járó félelemről. A nő nyakába akarják varrni a felelősséget: majd ő úgy érzi, itt az ideje szülni, ez az ő szerepe, a kötelessége. Kérdőre vonják azokat, akik a megfelelő korban vannak: mikor jön már a baba? A lehető legritkább esetben tudnak tapintatosan kérdezni arról, ami legbensőbb magánügy. Ebben nekem is volt részem.
– Mindkét regényben sok az önéletrajzi elem. Ön is félt?– Minden, ami a második regényben le van írva, a saját félelmeimnek egy töredéke. Most viszont abszolút családanya, jobban mondva kismama vagyok, egyszer erről az időszakról is fogok írni.
– A pici mellett fejezte be a Nesze Neked Terézanyut. Nem volt nehéz összeegyeztetni az alkotást és a gyereknevelést?– Nagyon fáradtak vagyunk, utólag nézve nem vágnék bele még egyszer. Nagyon fegyelmezettnek kellett lennem, nehéz volt, de legalább itthon tudtam írni.
– Érezte-e hátrányát íróként, hogy nő?– Akárcsak a társadalmunk, úgy a magyar irodalmi élet is férfiközpontú. Azért is sokat zrikáltak, hogy szórakoztató irodalmat írok, amit egyáltalán nem értettem. Mintha mindenkinek egyfélét, magas irodalmat kellene írnia! A férfiak zöme nehezen viseli, ha egy nő sikeres. Én gyakran éreztem, hogy addig tartanak kedves írónőnek, amíg mosolygok és bólogatok. De én nem vagyok jó kislány, és a könyveim talán azért is működnek, mert a főhősnőm, Kéki Kata mentalitása is ilyen.