Szeged - delmagyar.hu

– Elindult a pere a TV2-vel: milyen kimenetelre számít? Ön szerint a politika szólt bele az elbocsátásába, a csatorna szerint ön rágalmaz.

– Azt gondolom, amit a TV2 leírt a keresetben, az tarthatatlan. Szerintem ők vissza fognak lépni. Nem mindenkinek az ügyét vállalja el a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – engem ők védenek, mert az a meggyőződésük, hogy amit a televíziós csatorna szeretne elérni, az a vélemény szabadságát, azaz egy fontos szabadságjogot sért. Én egyetlen cikkben sem állítottam, hogy engem politikai okokból távolítottak el, a TV2 vádja mégis az, hogy én sajtóhadjáratot indítottam ellenük. Valóban volt egy szűk körű társaság Pécsett, ahol a média és a politika viszonyát elemeztem, és természetesen szóba került a kirúgásom. Azt nem részleteztem, mi miatt rúgtak ki, de miután az elbocsátásom után a Helyi Téma nevű lap megjelent a televíziónál mint szponzor, valamint a HírTV-től érkezett tanácsadó a csatornához, szépen összeállt a kép – a hallgatóságnak és a helybeli újságírónak a fejében, amit én nem bánok. Ami viszont a keresetben áll, hogy én mindenütt arról nyilatkoztam, hogy politikai okból távolítottak el, hazugság.

– Ön kereste meg a TASZ-t, vagy fordítva történt?

– Ismerőseim vannak a társaságban, így könnyű volt.

Vágó István: A kvíz önmagában multidiszciplináris műfaj, tematikájában a lehető legszélesebb.

– Az utóbbi hónapokban két könyve is megjelent: mindegyik leleplező jellegű, az egyik a kvízmesteri kulisszatitkokról, a másik az áltudományok ellen szól. A leleplező szemléletbe mennyire játszik bele az a hatalmas tudásanyag, amellyel a kvízmesteri pálya során kapcsolatba került?

– Szerintem fordítva működik a dolog. A kvíz önmagában multidiszciplináris műfaj, tematikájában a lehető legszélesebb. Ebben van társadalomtudomány, természettudomány, popkultúra, sport, satöbbi. Én inkább azt mondom, azért maradhattam meg hosszú ideig a kvíz mellett, mert engem sok minden érdekel. Méghozzá indulatosan érdekel.

– A Szkeptikus Társaság 2006 óta működik, de már előtte is küzdött az áltudományok ellen. Hogyan kezdődött annak idején ez a szkeptikus „történet"?

– Az első lökést talán az adta, hogy a nyolcvanas évek első felében egy élő tévéműsorba behívtam egy asztrológust. Akkoriban az asztrológiáról, horoszkópokról nem sokat tudtunk, engem az érdekelt, miért megy valaki asztrológusnak. És akkor engem „tetemre hívtak" a tudományos újságírók, micsoda dolog az, hogy én itt ezoterikus elveknek adok helyet, ilyen témákat boncolgatok, mert ez „nagyon káros az emberek szellemi fejlődése szempontjából". Nagyon rosszulesett, hogy megvádoltak ezzel, de a lelkem mélyén azért egyetértettem velük. Elkezdtem hasonló témájú műsorokat készíteni – a Kalendárium című tudományos-ismeretterjesztő műsornak például a Magyar Televízióban Juhász Árpád volt a főnöke, én az egyik műsorvezetője, és ott rendszeresen beszélgettünk hasonló tévhitekről. Szerepe volt a Déri János-féle Nulladik típusú találkozásoknak is, mert abban nagyon hiányoltam a másik fél megszólalását.

– A Szkeptikus Társaság felvilágosító munkájának látják foganatját?

– Szívesen mondok példát a közelmúltból. Valaki meglepte a bulvársajtót azzal, hogy David Beckham térdét egy „orgonizáló készülékkel" gyógyították, amelyről a feladó azt állította, hogy valamilyen biorezonanciás elven működő szerkezet. A Gazdasági Versenyhivatalnak írtunk egy beadványt, amely ennek alapján betiltotta a készüléket, mert kiderült, hogy az előnyeiről leírt minden szó hazugság. Tavaly ilyenkor volt egy homeopátia elleni emlékezetes megmozdulásunk, azóta az emberek többsége szerintem legalábbis elgondolkodott azon, miért és mennyi pénzt húznak ki a zsebükből. Más részről talán az a legfontosabb, hogy ha valamelyik sajtótermék értesül egy „csodáról", egy saját maguk által is ezoterikusnak minősített eseményről, akkor mi is eszébe jutunk. A fellépésünkig abszolút nyakló nélkül árasztották el a butaságokkal a különböző médiumokat, de most már odáig eljutottunk, hogy ha egy újságíró hall egy különös dologról, akkor megkérdez minket. Már hallatszik a mi hangunk is: a józan racionalitásé.

– Saját fejlesztésű kvízműsora indul a Story4 csatornán. Mennyi időbe telik kidolgozni egy saját, vadonatúj játékot?

– Most nagyon intenzíven folyik a munka, már egy külföldi céget is bevontunk, amely az arculatot segít formába önteni. A napokban tartottunk egy elég nagy kérdésírói értekezletet: milyen típusú kérdéseket várok, szerintem mi a jó kérdés, mi a nem jó kérdés. A számítógépes programozásra is fel kell készülni, a fő teher most már a programozókon van. Nagyon nagy viták vannak magáról a díszletről, és hogy az egésznek milyen legyen a látványa. Mert ma már ez is fontos.

– A műsorkészítés apropóján volt „összegzés", áttekintette az eddigi pályáját? Szűrt le tanulságokat?

– Persze, minden új műsor így készül. A bevált elemeket az ember valamilyen más formában visszacsempészi – és nem is titkolom, hogy ennek a műsornak bizonyos elemei már más műsoraimban fellelhetők voltak. Harmincöt év tapasztalatából többé kevésbé sejthető, mi az, ami sikeres lesz, mi az, ami nem.

– Önt kvízmesterként tisztelték a nézők. Nyíltan vallja ateistának magát, és nyíltan vállalja a politikai nézeteit is: nem tartott attól soha, hogy emiatt a nézők egy jó része elfordul?

– Felmerült, de az én esetemben nem opció, hogy mindezt azért tartsam titokban, hogy többen szeressenek.

– Felelősséget érez, hogy kimondja, amit helyesnek vagy veszélyesnek tart?

– Nem csak a felelősségről van szó. Nekem jobban esik kimondani, mint lenyelni. Tisztában vagyok vele, hogy az ateizmus nem egy hívószó a mai, klerikalizálódó világunkban, hogy a liberális gondolat a Kárpát-medencében ma nem túl népszerű. Attól én még magamat nem fogom meghamisítani vagy megtagadni.

– Igaz, hogy a pályája kezdetén szeretett volna politikai elemző műsorokat készíteni? Erről már letett?

– Igen, a hetvenes években gondoltam rá, de akkor még nem lehetett érdemben belpolitikával foglalkozni. Mára azt hiszem, letettem róla.

– Az utóbbi években a show vette át a konkrét tudás, a műveltség helyét a kvíz jellegű műsorokban is. Ön szerint divat még egyáltalán a tudás?

– Mintha azt látnám, hogy egyre jobban jön vissza. Az elmúlt években egyáltalán nem volt tudás alapú vetélkedő. Most ismét megjelentek. Elég sok műveltségi kérdés elhangzik abban a vetélkedőben is, ahol a játékosok leesnek a díszlet alá. Tudnék említeni más játékokat is, a közszolgálati csatornán és egyéb helyeken is, ahová mintha lopakodna vissza a tudás tekintélye. Ebben a folyamatban én szeretnék egy nagyon erős lépést tenni. Ráadásul meg is tehetem egy kis tévécsatornán, mert ott nem az a cél, hogy a nézők 40–50 százaléka ezt nézze. Ám én azt gondolom, még mindig tömegesen vannak, akiknek erre a típusú vetélkedőre van igényük.

– Ön kimondottan szeret vitázni: mi a véleménye a mai magyar vitakultúráról?

– Nem fogom meglepni: tragikus. Nagy internetes életet élek, és attól vagyok a legjobban elkeseredve, amikor érvekre csak személyes sértéseket, dühöt és indulatot kapok. Ott tartunk, hogy nagyon sokan nem is foglalkoznak az érvekkel. Ez a civil vitakultúrára igaz. A politikus vitakultúrára pedig nem találok szavakat. Vannak körülöttünk, mellettünk, fölöttünk olyan politikusok, akik tudják, hogy hazudnak, és szemrebbenés nélkül mondják mégis. Máshol azonnal rájuk szállnak az újságírók, és a következő napokban cáfolatok ezrei jelennek meg. Ma én sajnos alig látom azokat a fórumokat, ahol ezek a kritikák meg tudnának jelenni, és ahol mégis, azok sorsa a kivéreztetés. A politikai szólamok gátlás nélküli átvétele nem is a Kádár-, hanem a Rákosi-korszakra volt jellemző.