A vezetőségben a jelek szerint nem mindenki lelkesedik a kapcsolat felmelegítésének a gondolatától. Ambros Martín támogatottsága tehát nem egységes, a léc pedig magasan van,
Fiatalok fejlesztésén dolgozik Győrben a szegedi származású Hegyesi Zsolt videóelemzőként, míg Sárváron barátjával futsalcsapatot indított a sport ismert alakjaival.
Főleg a meccs első félideje alapján jogos volt a Győr győzelme a Szeged-Csanád GA ellen a labdarúgó NB II. 18. fordulójában, ám több fegyelmezettséggel és odafigyeléssel elkerülhető lett volna a súlyos, 4–0-s vereség.
tudósítás a Szent Gellért Fórumból2020.11.25. 17:53
A labdarúgó NB II. 18 fordulójában november 25-én a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban a Győr együttesét fogadta zárt kapuk mögött.
Remekül kezdte a Győr elleni, igen fontos idegenbeli mérkőzését a St. Mihály: előbb Török Lilla önmagának teremtette meg a lehetőséget, és fejezte be remekül az akciót, majd az első félóra végén egy bepasszolt labdát juttatott Borok kapujába.