Csongrád és környéke

2014.09.11. 21:59

Kedvezmény Csongrád-kártyával

Csongrád - Csongrád-kártyát bocsát ki az önkormányzat – döntött augusztus végi ülésén a képviselő-testület.

Munkatársunktól

Arról már korábban határoztak, hogy nyitnak egy úgynevezett szociális boltot, amelynek a működéséről a Piroskavárosi Szociális és Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft. gondoskodik majd. A cél, hogy a rászorulók kedvező áron jussanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez, háztartási és vegyi árukhoz, illetve, hogy lehetőség szerint olyan magyar árut kínáljanak, amely közvetlenül a termelőktől származik. A Csongrád-kártya azért kell, mert az érintettek annak felmutatásával árengedményt kaphatnak.

A városban 518 olyan család él, amely rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, a kártya használatára is ők lesznek jogosultak. A szociális boltban – ahol természetesen mások is bármit megvehetnek – a kedvezmény mértéke havonta a levásárolt érték 10 százaléka, de a vásárolható érték havonta a 20 ezer forintot nem haladhatja meg. Információink szerint az üzlet a Dózsa György téren, a posta mellett ma délben nyílik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!