Csongrád és környéke

2016.12.16. 10:02

Visszadobták a labdát Forgónak

Egyetlen polgármester válaszolt a megyei közgyűlés felhívására, és javasolt témát a képviselőknek 2017-re. Forgó Henrik szerint arról kellene tárgyalni, miért vándorolnak el a fiatalok, és hogyan lehetne ezt a folyamatot megállítani.

Bakos András

Mit javasol, miről tárgyaljon 2017-ben a megyei közgyűlés? A megye polgármestereihez küldött kérdésre egy településvezető reagált, a csanyteleki [namelink name="Forgó Henrik"]. Kéri, tárgyalja meg a közgyűlés, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a falvakból kevesebben vándoroljanak el; hasonlítsa össze a városi és falusi emberek esélyeit; elemezze, hogyan függ össze egy településen a népesség csökkenése az ellátottsággal, és ahol többet tudtak költeni infrastrukturális beruházásokra, hogyan változott a népességszám. Tárgyalja meg, hogyan lehetne csökkenteni az egyenlőtlenséget a különböző településkategóriák között.


A közgyűlés pénteki ülésén [namelink name="Szabó Zoltán Ferenc"] (Jobbik), az ügyrendi bizottság elnöke olvasta föl a polgármester levelét. [namelink name="Gémes László"] (Fidesz) azt mondta, ezek a témák nemcsak nálunk, egész Európában időszerűek, és tényleg tárgyalhat róluk a közgyűlés, ha megfelelően előkészülnek rá. Szabó szerint ehhez az szükséges, hogy előterjesztés készüljön, amely adatokkal mutatja be a valóságot. Mindegyik téma külön tanulmányt érne. Úgy döntöttek, olyan értelemben visszadobják a labdát Csanytelekre, hogy ha megfelelő előterjesztés készül, szívesen napirendre tűzik ezeket a témákat.


– Csanytelekről vannak adataink, be tudom mutatni, minket hogyan érintettek ezek a jelenségek, a mi településünk viszonylatában el tudnám készíteni az előterjesztést – mondta lapunknak Forgó Henrik. – Azt is be tudom mutatni, hogy ugyanezeket a problémákat és várható következményeiket mikor, kiknek, hányszor jeleztem eddig. Ezek a fölvetések nyilván nem csak bennem fogalmazódnak meg, de sajnos egyre kevesebben szólalnak meg, érdektelenségből vagy fásultságból. Pedig ahhoz, hogy ezeket a problémákat megyei vagy tágabb összefüggéseiben is lássuk, és a valós kérdéseinkre valós válaszokat kapjunk, kellene még néhány hozzám hasonló őrült. Kicsit már én is belefáradtam, hátrébb léptem. Nem is számítottam arra, hogy a javaslatom szóba kerül – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!