
Csongrád - Minden külföldi, aki csak menedékjogot kér hazánkban, a 20 éves békéscsabai befogadóállomáson kezdi pályafutását – 15 napra. A legtöbb menedékkérőt a délszláv háború alatt kellett ellátni, most az afgán lakók vannak túlsúlyban. Előfordult, hogy egy egész bosnyák falu táborozott Csongrádon.

Bokros - Átállt a termálvizes fűtésre a bokrosi Mars állateledelgyár. A 30 milliós befektetés 2 év alatt térül meg. A Csongrád megyében fúrt 186 termálkút hatodát semmire sem használják.
Csongrád - Ünnepélyesen átadták tegnap Csongrádon a felújított Gróf Széchenyi István-iskolát. A piroskavárosi tagintézmény korszerűsítése a tanév végére fejeződik be.

Csongrád - Zörög a kanál a tányérban, a kutyák pedig legszívesebben világgá szaladnának, amikor Csongrád fölött elzúgnak a Gripen vadászrepülők. Egyik olvasónk szerint ez reggel, délben és este is előfordul. Az önkormányzat levelez a légierővel, de hiába: a repülési útvonalon nem lehet a helyi igények alapján változtatni.
Koncz Józsefet nevezte ki a csongrádi városi kapitányság vezetőjévé Lukács János Csongrád megyei rendőrfőkapitány - közölte a főkapitányság szóvivője szerdán, a helyi kapitányságon tartott állománygyűlés után.

Csongrád - Koncz József Csongrád új, kinevezett rendőrkapitánya. A 39 éves százados a bűnmegelőzés terén végzett munkájáért múlt héten miniszteri dicséretben részesült.
Csongrád - Másodszorra már megszavazta Csongrád idei költségvetését a jobboldali többségű önkormányzat. A csütörtöki rendkívüli ülésen arról is döntés született, hogy meghirdetik eladásra a tavaly 130 milliós veszteséget produkáló hulladékgazdálkodási cég 36 százalékos üzletrészét.

Csongrád - Csongrádról térne vissza a politika vérkeringésébe Torgyán József. Az Orbán-kormány agrárminisztere a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben indul áprilisban az országgyűlési választásokon. Torgyán a zöldség- és gyümölcstermesztés európai központjává tenné a térséget.
Csongrád - A művelődési központnál kezdődött, és a Szent Rókus-templomnál fejeződik be a csongrádi városközpont rehabilitációja. A több mint egymilliárdos beruházás tavasszal vesz lendületet.
Csongrád - Nem fogadta el pénteki ülésén a város idei költségvetését a csongrádi testület, Koncz József rendőrkapitánnyá történő kinevezését viszont egyhangúlag támogatták.

Csongrád - Egymás után ütköztek össze, kötöttek ki az árokban a járművek a péntek reggeli sűrű ködben a 451-es főúton. Egy német kamionos elgázolt egy forgalomirányító rendőrnőt is, aki a baleset helyszínén dolgozott – a tömeges karambolban hárman súlyosan sérültek.

Csongrád - Másfél millió forintot nyert a Szerencsejáték Zrt. televíziós játékán Szabó Karolyné. A csongrádi asszony a családra és házfelújításra fordítja a pénzt, valamennyit pedig félretesz belőle.

Csongrád - Frekvenciát keres Csongrád rádiója, mert az eddigi műsorszolgáltató, a kecskeméti Gong Rádió a veszteségek miatt nem ragaszkodik a helyi stúdióban készülő napi 4 órás műsorhoz. Úgy tudjuk, a városvezetés a Rádió Szentes felé kacsingat.

Csongrád - Négyen sérültek meg a 451-es számú főúton abban a balesetben, amely szerda reggel történt Csongrád határában. Az egyik gépkocsi vezetője a lefagyott szélvédőt törölgette vezetés közben.
Csongrád - Áruba bocsátja hulladékkezeléssel foglalkozó cégét a csongrádi önkormányzat. A víz és kommunális kft. 36 százalékos üzletrészét 220 millióért adnák tovább.

Csongrád - Nyárra újra kinyitná a 2008-ban bezárt Erzsébet Szállót a csongrádi önkormányzat – a városvezetés szerint főszezonban kevés a szálláshely. A helyi szállásadók viszont úgy látják, alig jön vendég a városba: a Hotel Tisza például visszaadta engedélyét.
Csongrád - Többfelé hívják az országban a csongrádi polgárőrök rendszámfelismerő berendezését és kezelőit. Tavaly dolgoztak Siófokon, most pedig hamarosan Győrött ellenőrzik a forgalmat. Több rendőrkapitányság is szeretne ilyen készüléket, de nincs rá pénzük.A csongrádi polgárőröknek van.

Felgyő - Nem fizették ki 265 ezres számlatartozásukat, ezért a Démász úgy döntött: kikapcsolja a villanyt a felgyői Csúros családnál, ahol két beteg gyermeket nevelnek. A szolgáltató annyi engedményt ad, hogy amíg hideg marad az idő, nem intézkedik.

Csongrád - Bár megígérték, öt éve nem helyezték át a csongrádi Alsóváros egyetlen telefonfülkéjét, amely zavarja az ott lakót, mivel körülötte rendszeresen hangoskodnak a fiatalok.

Csongrád - Nevelt fia és annak barátja bántalmazta azt a 73 éves asszonyt, akit január 21-én holtak találtak csongrádi házában. A verés után az ágyneműtartóba tették az idős, magatehetetlen nőt.

Csongrád - Nevelt fia és annak barátja bántalmazta azt a 73 éves csongrádi asszonyt, akit január 21-én holtak találtak Attila utcai házában. A verés után az ágyneműtartóba tették az idős nőt, majd a szomszédot arra kérték, hívjon mentőt, de ők már későn érkeztek

