Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

200 000 000-ból épül kerékpárút Felgyőre

Felgyő, Csongrád - Ezen a héten megkezdődik a Csongrád és Felgyő közötti kerékpárút építése. A kivitelező Duna Aszfalt–Hódút konzorcium 189 millió forintért végzi el a munkát, a 6554 méter hosszú aszfaltcsíkot április végéig kell átadniuk.
Mától vehetik át a 4519-es út menti munkaterületet a Csongrád és Felgyő közötti kerékpárút építői. A beruházáshoz ez év elején pályázaton nyert 180 millió forint támogatást a kistérség, a szükséges önrészt, mintegy 20 millió forintot a két érintett önkormányzat fele-fele arányban fedezi. A kivitelezői munkákat a Duna Aszfalt–Hódút konzorcium nyerte el, mégpedig 189 milliós ajánlatával. A napokban aláírt szerződés szerint április végéig kell befejezni a 6554 méter hosszú és 2,6 méter széles bicikliút kiépítését.

Bedő Tamás csongrádi polgármestertől megtudtuk, a projekt teljes költsége 202 millió forint, ebbe beletartoznak a műszaki ellenőrzéssel kapcsolatos és egyéb kiadások is. Az önkormányzati önrészt Csongrádon a pályázati alapból, Felgyőn pedig ingatlanértékesítésből fedezik, de van esély arra, hogy kisebb terhet jelentsen ez a fejlesztés, ugyanis mindkét település pályázik az Önkormányzati Minisztérium önerőalapjára.

Az elmúlt évtizedben tíz halálos biciklisbaleset történt a Csongrád és Felgyő közötti útszakaszon, ezért egyre sürgetőbbé vált a kerékpárút építése. Fotó: Tésik Attila
Az elmúlt évtizedben tíz halálos biciklisbaleset történt a Csongrád és Felgyő közötti útszakaszon, ezért egyre sürgetőbbé vált a kerékpárút építése. Fotó: Tésik Attila

Ábel István felgyői polgármester érdeklődésünkre elmondta, nyolc éve készülnek erre a beruházásra. Az elmúlt évtizedben tíz halálos kerékpáros-baleset történt a Csongrád és Felgyő közötti útszakaszon, ezért egyre sürgetőbbé vált az útépítés. A két településvezető egyetértett abban, hogy örömük akkor lesz teljes, ha Csanytelekig fog érni a kerékpárút, mert igazán csak akkor szűnik meg a balesetveszély a 4519-es úton. A tervek már elkészültek erre a szakaszra is, de a megvalósításra – a pályázati lehetőségek függvényében – néhány évet még várni kell. A kivitelezők szerint nem jár majd forgalomkorlátozással az építkezés.

Olvasóink írták

  • 10. magasan a lovon 2008. szeptember 09. 22:29
    „Pártfejeseknek legalább Audi dukál, az adófizető menjen biciklivel.”
  • 9. mamus 2008. szeptember 02. 09:57
    „A kerékpárút tényleg jó dolog, sőt szükséges is, csak az a gond, hogy ezt majd választási kampányban használják majd fel. egyébként több helyre kellene kerékpárút, mert például a szentesi úton is életveszély közlekedni. (a tanyavilágba nem a gáton vezet az út). A bokrosi útról már ne is beszéljünk.”
  • 8. Kuci 2008. szeptember 01. 16:14
    „Speciál kerül amibe kerül , de legelább több embert nem gázolnak halálra ezen az útszakaszon !! Az más kérdés , hogy a kivitelezés mennyibe kerül . Mindenki úgy csinál mintha nem lenne hozzá szokva az ilyen nagy számokhoz , s a hozzá tartozó dolgokhoz , sajnos ez van . Mikor meg szavazni kellene mindenki otthon marad . Ezt föztük , s eszük már azok is akik nem ezt szavazták .!! S ettöl Felgyő ugyan annyira lessz még , de legalább BIZTONSÁGOSAN lehet majd kerékpáral közlekedni . / Néha tényleg van a dolgoknak jó oldalai is , csak sokba kerül /”
  • 7. mamus 2008. szeptember 01. 15:35
    „Emberek, hát nem látjátok..... végre lehet mivel villogni. Megvan a következő választási kampányba egy teljes A/4-es oldal tervezete. Ezt is megcsináltuk!!!

    Egyébként teljesen egyetértek szemlélődővel. A megépítés egy dolog. A fenntartás megint egy másik dolog.”
  • 6. motherboard 2008. szeptember 01. 14:45
    „Teljesen egyetértek veled "zolika1"!Borzalmasak a város útjai,igaz a Széchenyi út nem a városé,hanem KPM.út de borzalmas rajta közlekedni ha beakarok kanyarodni pl: a Klauzál utcába olyan mint a hullámvasut,szószerint megdobja az autót az uttest széle.Sajnos a város tulajdonát képező utak is ilyenek.”
  • 5. Anonym 2008. szeptember 01. 13:07
    „Kedves szemlélődő! A pályázatok az önkormányzat fenntartása mind mind sok pénzbe kerül.De a kibicnek semmisem drága! Kerül,amibe kerül elv alapján sok mindenbe beleugranak a városatyák,anyák.Láttál már olyan önkormányzatot,hogy rosszul gazdálkodtak ,uram bocsá sáfárkodtak a közpénzzel és anyagilag is felelősségre vonták őket?!Ha elbaltázták,legfeljebb érdemei elismerése mellett nyugállományba,vagy "rosszabb" munkahelyre vonul.Ha valamilyen dologban nem látnak tisztán,akkor jön a külső "szag" szakértő sok millióért,és majd ad tanácsot.Hát milyet.Olyat!Őt sem fogják soha felelősségre vonni,mert hát mások helyett irta a vélemyént és már többszörösébe is került,amit meg akarunk csináltatni.Ha nem jól látom cáfoljanak.”
  • 4. zolika1 2008. szeptember 01. 08:02
    „én megértem,hogy bicikliutat csinálnak,de mért olyan helyen,ahol napi kb 1 ember kerékpározik be Csongrádra??? jobb ötletbe is belefoghatott volna a városvezetése.... pl: kátyúzások ...mert csak a bökényben,ráfordulva az sztk-ra,ott szabályos gödör van..és az utak sem autóutnak néznek ki,hanem rally pályának...”
  • 3. szemlelodo 2008. szeptember 01. 06:09
    „Bocsánat!
    Még egy gondolat vegyük már észre,hogy az EU-s pályázatok és a nyerőautomata között nagy a hasonlóság,mert a pénzek ugyanoda folynak vissza,-sok-sok szervezeten,igazgatóságon keresztül.”
  • 2. szemlelodo 2008. szeptember 01. 05:44
    „Én sok mindent nem értek, műszaki szakember sem vagyok, ha jól számolok a kerékpárút épités méterenként 28.837 Ft-ba kerül.
    A pályázatokkal is van alapvető gondom, az önkormányzatok pénzügyi helyzete alapvetően nehéz. A sikeres pályázatokból épülő beruházásokat megépülésük után működtetni kell,de miből. A rendszerváltás óta a költségvetést készítők tudják,hogy ismeretlen fogalom a dogi kiadásokra biztosított un.automatizmus. Szerény közgazdasági ismereteim alapján állítom,hogy a pályázati rendszer is hozzájárul az önkormányzatok ellehetetlenüléséhez. Jelen példánál maradva,ki és milyen forrásból fogja folyamatosan rendben tartani a külterületen felépülő kerékpár utakat,télen fogják ezt takarítani? Ha nem akkor használhatatlan.
    Ettől eltérő pld. a számítógépek pályázaton nyerése,ennek és hasonló dolgoknak az üzemeltetése is a nyertes nyakába kerül.
    Többlet áramfogyasztás,ehhez kapcsolódóan többlet nyomtatás,papir esetleg kényszerből nyomtató is kell,ha már ennyi gép van azt hadrendbe/hálózatba kell kötni/ plusz kiadás.
    Ha már ennyi gép van ahhoz egy informatikusra is szükség van.
    Én mint egyszerű állampolgár igy látom,mert a nagy háztartás sem különbözik a személyes háztartástól. Ha nyerek 1 gépkocsit rossz anyagi helyzetben ha üzemeltetni akarom tovább rontja pénzügyi helyzetemet,ekkor jön be a hitelfelvétel,ami ha a magánéletben nem vigyáz adósságspirálba megy át. Így működik ez az önkormányzatoknál is, nem véletlen, hogy az utóbbi időben 26 kistelepülés lehetetlenült el.
    Ismétlem én vigyáznék a pályázatokkal, mert maga az alacsony önerő is egy meggondolatlanságra csábító eszköz.
    Azt hiszem egyébként,meg már úgy is mindegy,innen már nincs kilábalás,mert az ország jelenlegi hitelállománya lényegesen meghaladja a rendszerváltozás előtti értéket.”
  • 1. Magas labda 2008. szeptember 01. 01:48
    „Hát ezt a cikket sokan fogják kommentálni szerintem! Biztos, hogy ez volt a csongrádi térség legnagyobb problémája?! Biztos erre kell hamarabb 200 000 000 forintot költeni, mint másra? Örülök a biciklisek örömének, de sokan....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádi ötletparádé a szemétszállításról

Csongrád - Ötletparádévá fajult a szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelettervezet megvitatása a csongrádi képviselő-testület tegnapi ülésén. Tovább olvasom