Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

4 millióval tartoznak a csongrádi konyhának

Csongrád - Hiába tartoznak a szülők a menza árával, a gyerekeket nem büntetik azzal, hogy nem kapnak ebédet, inkább a kintlévőséget kellene valahogy behajtani.
Erről a csongrádi testületi ülésen volt szó, amikor a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézkedések voltak terítéken. A gyerekekre a városellátó főz, utoljára tavaly év végén összesítették az adatokat, a teljes tartozás akkor több mint 4 millió forint volt. Ennek majdnem a felét a Galli kintlévősége teszi ki, ezt követi a Sághy közel 400, a bokrosi, a Széchenyi és a piroskavárosi több mint 3-300, majd a Batsányi 140 ezerrel.

Fábián György képviselő megjegyezte: tudomása szerint a Galli helyzete nem a befizetések elmaradása, hanem egy betegség miatt alakult így, nem tudtak gondoskodni egy munkatárs helyettesítéséről, de május végéig rendezi az összeget az iskola. – A beszedés módján is változtatni kellene, megnehezíti a szülők dolgát, hogy kevés az alkalom a fizetésre – vélte.

Somogyi Árpád képviselő szerint az is segítené a fizetési morált, ha átutalással is lehetne rendezni a díjakat, de olyan javaslat is elhangzott: jó volna, ha utalvánnyal is lehetne fizetni. Havasi Jánosné azt mondta, tudomása szerint nem is a legszegényebbek tartoznak sok pénzzel. Minden intézményben meg kell vizsgálni, mi lehet a gond, közösen lehet megoldást találni, tette hozzá Bedő Tamás polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ókori romhoz hasonlítják a félbehagyott Tescót

Csongrádi Stonehenge. Ez a legújabb csúfneve a város szélén álló félbemaradt építménynek, amely eredetileg Tesco Áruháznak épült, és 2010-ben nyílt volna meg. Tovább olvasom