Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

7 százalékos kurtítás vár idén Csongrádra

Csongrád - Saját és helyettese illetményén túl a képviselők tiszteletdíját is 7 százalékkal csökkentené Kőrösi Tibor, Csongrád polgármestere. A város 2011-es költségvetéséről holnap döntenek.
A legutóbbi csongrádi testületi ülésen a jobboldali többség leszavazta azt a szocialisták áltat tett javaslatot, hogy az előző ciklus számítása szerint kapják meg, vagyis mérsékeljék tiszteletdíjukat. Holnap újra napirendre kerül a kérdés, de ezúttal a polgármester indítványáról szavaznak majd a városházán, aki saját és helyettese illetményén túl a városatyák és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíját is 7 százalékkal csökkentené márciustól. Ha a képviselők elfogadják az előterjesztést, Kőrösi Tibor városvezetői járandósága a törvényi minimum közelébe süllyed.

Ezzel a döntéssel a városvezetés jó példával járhat a csongrádiak előtt, a település ugyanis nehéz anyagi helyzetben van. A költségvetési rendelettervezet szerint a 2011-es büdzsé főösszege 4,743 milliárd forint, a működési hiány meghaladja a 632 milliót. Az elfogadott költségvetési koncepcióban azt tűzték ki célként, hogy a hiányszám az 50 millióhoz közelítsen. A számok közötti eltérésről a polgármester lapunknak elmondta: a 476 milliós likvid hitelállomány – amely az önkormányzat fizetőképességét volt hivatott biztosítani – és a kifizetetlen számlák 92 milliós tétele is ebbe a halmazba került, a tényleges működési hiány pedig 64 millió forint. Utóbbi összeget az év során tovább szeretnék csökkenteni, ezért folytatódnak az intézményi egyeztetések. Kőrösi Tibor hozzátette, noha átlagosan 7 százalékos megvonás jellemzi az elfogadásra váró büdzsét, a megszorítás nem fűnyíróelvszerűen történt. Az oktatásnál például csak 4 százalék volt ez az arány.

Az önkormányzat idén 300 milliós pályázati alapot hoz létre a későbbi fejlesztések finanszírozásához. Az anyag szerint ősztől nem indulna új csoport a Dohány utcai óvodában, amit 2012 nyarán végleg bezárnának. A helyi civilszervezetek támogatására összesen 7,2 milliót szánnak, ebből 1,5 milliót a polgárőr egyesület kaphat. Ahogy ígérték, a sportegyesületek támogatását is felezték: 12,4 millió osztható szét a klubok között. A média sem maradt ki a körből: a testületi üléseket közvetítő Csongrád Tv a tavalyi 14 helyett 8,5 milliós támogatásra számíthat 2011-ben.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. azénéletem 2011. február 27. 07:46
    „42. ginke 2011.02.27. 00:25
    A személyeskedő, alázkodó hozzászólásokkal kapcsolatban teljesen igaza van. Nekem sem tetszik. Meg kellene találni a konfliktus rendezésésének a megfelelő helyét, formáját. Csúnya csörte volt!! Ismerem a történetet, van véleményem, de nem tartozik ide!!”
  • 42. ginke 2011. február 27. 00:25
    „Szeretném én is hangsúlyozni, hogy egy-egy intézkedés, döntés, soha sem csupán a polgármester személyétől, hanem az egész önkormányzati testülettől függ. A testület összetételét illetően aligha történt valami változás az elmúlt évtizedekben. Gyakran ez jelenti az alapvető problémát az egyes döntéseknél. Nem hiszem, hogy a megoldás a vádaskodás és az előző ciklus hibáinak hangoztatása lenne.
    Az előző hozzászólásokra reagálva: nem hiszem, hogy ezen a fórumon teret kellene engedni a személyes konfliktusoknak. A diákokra mindig is jellemző volt az egyes tanárok karikírozása, velük kapcsolatos pletykák kitalálása és valótlan dolgok állítása. Egy józan belátással bíró ember ezeknek nem tulajdonít jelentőséget. Továbbá, ha jóra gondolok, az illető személytől a lehető legtávolabb áll a diákok bántalmazása és az elhangzott vádak bármelyike.Kevés olyan embert ismerek, aki akkora alázattal, odaadással, és szeretettel végezte a munkáját, mint ő. Ezt igazolja az őt övező szeretet, a diákok körében. Megtalálta a közös hangot az ifjúsággal, s rengeteg embernek segített az iskolán kívüli kérdésekben is. Persze mindig akadnak diákok, akik saját hanyagságukért, hibáikért tanárukat hibáztatják, s ilyenkor rosszindulatú pletykák indulnak útjukra.”
  • 41. agyhalott 2011. február 26. 22:49
    „Pedig lehetnénk pártharcosok klubja is :D”
  • 40. deszka 2011. február 26. 13:03
    „Lassan nyugdíjas pedagógusok fórumává alakulunk!!!”
  • 39. Néma 2011. február 26. 11:41
    „Előzőeket olvasva teszem fel a kérdést:Mit akarunk mi a városvezetéstől ,amikor itt csak arra képesek egyesek ,hogy minél nagyobbat rúgni a másikba?DÖBBENET!!!!!!”
  • 38. köröstorok 2011. február 26. 11:16
    „real2011!
    Hozzászólásod tökéletesen kimeríti a becsületsértés fogalmát. Valótlanságot állítasz több kérdésben is. Valami tévúton járhatsz. Valaki ellen nagy rosszindulat fűt. Ez már annyira személyes irányban halad, hogy itt kiszállok, mert ennek a lapnak nem ez a célja.
    A Polgármester úr tanult, okos ember. Ha el tudja fogadni a kritikát, ha a kommentek építő gondolatokat ébresztenek benne, ha képes lesz az útvesztőkben iránytűt találni, akkor tevékenysége hasznos lehet még.
    Méltatlan lenne kicsinyes vádaskodásoddal foglalkoznom. Tovább sem olvasásodra, sem válaszra nem méltatlak.
    Vége!”
  • 37. agyhalott 2011. február 23. 00:36
    „"Csongrádon az eddigi polgármester, Bedő Tamás két cikluson át kisebbségben vezette a várost - most ellenzéki képviselőként nézi, ahogy utódja, Kőrösi Tibor (Fidesz-KDNP) kényelmes többségben vezetheti."
    A képviselő-testület tagjai A 2010. október 03. napján tartott választás alapján:
    Dr. Kőrősi Tibor (polgármester), Bartókné Vincze Zsuzsanna, Bedő Tamás, Dr. Bodor Csaba, Gyovai Gáspár, Gyovai Zsolt, Havasi Jánosné, Dr. Héjja István, Máté Attila, Murányi László, Nagypál Sándor, Dr. Pap Gabriella.

    2006-tól ők voltak az elődök:
    Dr. Héjja István; Pozsár Tibor; Ternai László György; Gyovai Gáspár; Dr. Pap Gabriella; Szebeni István; Fábián György; Havasi Jánosné; Kaczibáné Molnár Katalin; Dr. Somogyi Árpád Ifj.; Szegedi Györgyné; Murányi László; Hegedűs Péter; Kiss Péter; Dr. Kurucz Ferenc; Dr. Tarr Ágnes; Nagypál Sándor;

    Közülük 6 fő volt mszp-s, 6 fideszes, 4 kdnp-s (összefogás cs.), 1 pedig jobb Csongrádért .
    Csak azért, hogy egyértelmű legyen: kik is örökölték kiknek az eddigi eredményeit, ami azt a rengeteg meglepetést okozta az új vezetésnek és kiknek az előző döntései okozzák a leküzdhetetlen nehézséget napjainkban a városnak ;)
    http://www.valasztas.hu/onkval2006/hu/10/10_0.html”
  • 36. agyhalott 2011. február 22. 19:47
    „"akinek saját elképzelése, véleménye, akarata van, és nem fél tenni azért, hogy meg is valósuljon."
    Ugye ezt nem az aktuális polgira vonatkoztatod? Ő a közvetlen alattttvalói szerint (csokos dolgozók) Magyar Anna zsinóron rángatott bábja.
    És ha már akkora sztár: mi történt a 3 csongrádi középiskolával a vezetése alatt?”
  • 35. Norbi56 2011. február 22. 13:01
    „Alapvetés

    Le kívánom szögezni - mielőtt bárki érzéketlenséggel vádolna-, hogy a költségvetés , egy intézmény, egy település, egy ország költségvetése mögött emberek, emberi sorsok vannak.
    Nagyon nehéz az egyes emberek sorsát befolyásoló döntéseket hozni, de mérlegelni kell a rövidtávú előnyök és a hosszabb távra mutató következmények esetleg hátrányok között, és a döntéseknek e mérlegelés alapján kell megszületni. Könnyen előfordulhat , hogy a rövidtávon, az egyes embert érintő humánus döntés, hosszabb távon sokkal több embernek okoz sérelmet és kárt , válik antihumánussá .

    Amikor azt mondom, hogy a költségvetés egyensúlya csak úgy állítható helyre , vagy úgy tartható fent, ha az önkormányzat a bevételeit növeli, illetve a kiadásait csökkenti, akkor egy egyszerűen értelmezhető dolgot állítok. Aki egy kicsit is járatos ebben a kérdésben az tudja, hogy a bevétel növelés az kívülről korlátos.
    Magyarán a külső tényezők nagyban meghatározottak, determináltak. Ezek a nagyobb egység, az állam költségvetés lehetőségei az állam által az önkormányzatok számára visszajuttatott források nagysága, kötött és szabad normatívák, illetve az állam által jogszabályokkal korlátozott bevételi lehetőségek, adók, vagyon értékesítés szabályai, díjak stb...
    Éppen ilyen külső tényező , és korlát az adott terület, régió, ország, gazdasági környezete, természeti és kulturális adottságai. Ezekre rendkívül kicsi hatásfokkal tud egy önkormányzat rövidtávon befolyást gyakorolni.
    Tehát, ha a külső tényezők adottak, akkor azt kell megvizsgálni, hogy belül milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére.

    Nézzük milyen lehetőségei vannak.
    Először is egy rendkívül pontos helyzetelemzést kell készítenie, fel kell mérni a rendelkezésre álló erőforrásokat, ismernie kell az irányítása alá tartozó igényeket. E kettőt kell egyensúlyba hoznia. Még rövid távbon sem engedheti meg magának egy szervezet vezetése, hogy a lehetőségek és az igények közötti egyensúlyt negatív irányba felborítsa , a költségvetésben hiányt halmozzon fel, mert ez a hiányt csak a későbbi szolgáltatás csökkentésével, adó, és díjnöveléssel tudja egyensúlyba hozni. ( Természetesen pozitív irányba megengedett az eltérés, ennek az lehet a pozitív hozadéka, hogy egy később jelentkező igény kielégítéséhez megteremtse a forrásokat, megtakarítás formájában, fejlesztések saját ereje, esetleg teljesen saját forrásból megvalósuló beruházások)
    (Nem ártana a város szellemi erőforrásait is felmérni, ismerni azoknak a körét akik érdemben hozzá tudnak szólni( szakértőként bizonyos kérdésekhez), és ezt a szakértelmet a város javára kamatoztatni .)
    Itt kell felhívnom a figyelmet arra, hogy olyan beruházásokat, amelyekkel szemben nincs a lakosság részéről költségalapú díjfizetési kötelezettség, vagy egy jövőbeni adóbevétel növekedés, nem szabad hitelből megvalósítani. Tehát hibás az az állítás, hogy fejlesztéseket szabad hitelből finanszírozni. Még a pályázatokhoz szükséges saját erőt sem!

    Egy önkormányzat esetében az alapadatoknak a település demográfiai adatainak kell lenni!
    Nagyon jól ismertek a születésszámok, a halálozási adatok, az életfa, a nemi és korösszetétel, szociális helyzet, amelyet szociális térkép elkészítésével és folyamatos karbantartásával kell biztosítani.

    A demográfiai adatok ismeretében jól tervezhető az az intézmény hálózat amely a lakosság ellátást hivatott biztosítani. 3, 6, 14 évre lehet tervezni az önkormányzat(térség) gyermekintézmény szükségletét( bölcsőde, óvoda , iskola), a felnőtt lakosság igényeihez igazított kulturális, egészség megőrző (, könyvtár, uszoda, közfürdő) intézmények nagyságát.
    A szociális térkép alapján jól meghatározhatóak, az időgondozás, vagy a csökkent munkaképességűek, hendikeppel élők gondozását, ellátását biztosító intézmények , ezek élőmunka és pénzügyi forrás igénye.
    Piaci alapon működtethető intézmények ( mozi, szálloda, vendéglátó helyek, ipari park) fenntartásával az önkormányzatoknak nem szabad foglakozni. ( esetleg, mint tulajdonos társ részt vehet a létrehozásukban, de a lehető legrövidebb időn belül ki kell vonulni belőle, az ellenőrzés jogát biztosító tulajdoni hányad megtartásával)
    Az szükséges (méretarányos) intézmény struktúra ismeretében, az azt működtető személyzet(dajka, óvónő, pedagógus, könyvtáros, közművelődés szervező, technikai személyzet) létszáma is évekre előre pontosan meghatározható, és az igényekhez igazítható és folyamatosan az igényekhez igazítandó!
    Éppen így tervezhetőek a településüzemeltetési költségek. (közterületek, közparkok, infrastruktúra(utak, csatornák, egyéb közművek)) szükséges mennyisége és fenntartásának költsége. Ezek persze az előbbiekkel ellentétben rugalmatlan tényezők, tehát ezek létrehozását is rendkívül alaposan és még hosszú távra kell megtervezni.

    Azt is tudom, hogy a települések zöménél, az önkormányzatoknál kevés kivételtől eltekintve a település tervezés nem mérnöki módon, hanem spontán (ötleteléssel) történt, az éppen lehetséges eszközöket, lehetőségeket (pályázati forrásokat) igyekeztek a települések megragadni, nem mérlegelték, hogy hosszabb távon képesek e az adott fejlesztéshez kapcsolódó működési forrásokat biztosítani. Ennek következménye az önkormányzatok eladósodása, fizetésképtelenné válása, a drágán megvalósított létesítmények , intézmények bezárása, a társadalmi méretű pazarlás.
    Éppen ilyen módón folyik a vagyongazdálkodás, sok helyen a vagyon felélése. Az önkormányzatok bemutatják a vagyonnövekményt, csak azt nem teszik hozzá, hogy az önkormányzat forgalomképtelen(törzsvagyona nőtt) utak, középületek,, közműhálózatok stb. miközben a forgalomképes vagyon elfogyott. Ez bizonyos értelemben magyarázható vagyonkonverzióként, de a valóság általában az, hogy a vagyonértékesítésből származó bevételeket az önkormányzatok pillanatnyi működési kiadásaik finanszírozására használták(élték) fel, a vagyonnövekmény pedig , hitelekből, pályázati forrásokból jött létre, amelynek a működési terheivel csak később szembesülnek. Az önkormányzatok elkótyavetyélték lakásvagyonukat, így nem tudnak megfelelni alapvető szociális feladatuknak se. Amikor az 90´ évek elején az egyébként megítélésem szerint hibás kárpótlási rendszerből és privatizációból számukra juttatott kárpótlási jegy, és üzletrészvagyon szintén elfolyt a kezeik között zömében ezt is a működés finanszírozására használták fel.

    Megítélésem szerint városunk, Csongrád esetében is mind a város működtetése, mind a fejlesztések terén ezekkel a problémákkal és jelenségekkel állunk szemben.

    Egyrészt nem volt az elmúlt húsz évben alapos és hosszú távú tervezés, a döntések ad hoch módon születtek, a képviselő testületekben ,,ötletelés" folyt, megfontolt mérleglelés helyett. A képviselő testületek nem nézetek szembe a nyilvánvaló tényekkel !
    A 80´-as években elért méretnagyság (lakosságszám, gazdasági teljesítmény) az elmúlt húsz évben jelentősen csökken 22 lakosról ezerről 17 ezerre( életvitel szerűen 15 ezerre), gazdasági teljesítmény reálértékét tekintve a visszaesés még a lakosságszám csökkenésnél is jelentősebb. Az önkormányzat nem igazította a lakosságszám csökkenéshez az intézményhálózatát, felesleges és látszatberuházásokra fordította a vagyona egy jelentős részét és ennek következtében egy fenntarthatatlan pályára lökte a várost.
    Ezzel egy időben az önkormányzati rendszer létrehozásával az önkormányzatok pénzügyi finanszírozása és a beruházások, fejlesztések finanszírozása megváltozott. Az önkormányzat olyan jogosítványokhoz jutott amelynek alkalmazásához nem volt, és megítélésem szerint ma sincs felkészülve.
    Illúziókat táplál a jövőbeni lehetőségeit illetően, és még most sem találta meg azokat a lehetőségeket amelyek legalább a város további lakosságszám csökkenését megakadályoznák. Sajnálatos, hogy ez a lakosságszám csökkenés minőségi romlást is eredményez, hiszen a legtehetségesebb, bocsánat a kifejezésért ( szaporodóképes) korosztálya (20-30 év közötti ) hagyja el a várost, sok esetben az országot.
    Az az irány amelyet kitűzött megának ,, az idegenforgalom, turizmus a kitörési pont" hibás! Az csak kiegészítő tevékenység lehet, a mellé a mezőgazdasági, mezőgazdasági feldolgozó és ipari tevékenység mellé amely megerősítése, fejlesztése, az infrastruktúra biztosítása, vonzó gazdasági környezet kialakítása feladat lehet , feladat kell legyen !
    Mindezt úgy, hogy közben megteremtse a költségvetés egyensúlyát, amely több mint fájdalmas lesz az elkövetkező években.
    Naiv az a várakozás, hogy itt néhány héten, hónapon belül megjelennek olyan beruházások, munkáltatók, amelyek több száz, esetleg ezer munkahelyet teremtenek, és az önkormányzat bevételeit is olyan mértékben megnövelik, hogy attól az egyensúly helyreáll.
    Csak egy drasztikus, életmentő operáció mentheti meg a várost, a városunkat , de sajnos még sok-sok hasonló helyzetben lévő települést , országszerte !
    Ha a városvezetése nem lesz képes összefogni a városban rendelkezésre álló szellemi és anyagi potenciált és azt a város javára hasznosítani, folyamatosan a külső segítségben fog reménykedni , akkor hosszabb távon sem fog sikerülni a várost helyes irányba kormányozni, marad a vegetáció, a leépülés és a bukás !
    2011 február 22.
    Nemeskéri-Orbán István”
  • 34. mágnásmiska 2011. február 22. 09:21
    „Summa summárum: ha a polgármester - vagy bárki, aki új vezető egy szervezetben - a korábbi elvtársak zsebébe rakná a pénzt semmi baj nem lenne, mert há micsinyájjunk, gazdasági válság van, ő se tud csodát tenni ugye stb.
    Ha az új vezető, jobban támaszkodna a populáris demagógiára: így a zemberek, úgy a zemberek, nézzük a zembereket, úgy csináld hogy szeressenek stb. akkor természetesen semmi baj nem lenne, hiszen olyan aranyos az új vezető.

    Az igazság pedig az, hogy bárki, bárhol mást csinál, mint amit mondanak neki, vagy amit egy hangos kisebbség akar, abba belebukhat, és a szájkaratés hozzászólóknak soha sem lehet jó.
    Úgy tapasztaltam, hogy Csongrádon az hivatalból üldözendő, akinek saját elképzelése, véleménye, akarata van, és nem fél tenni azért, hogy meg is valósuljon.
    Nem lehet egy szervezetet, várost, vagy akár csak egy 3 főből álló csoportot sem kihúzni a bajból, ha senki nem vállal semmiért felelősséget, és nem akarja viselni a következményeket.

    Tartok tőle, hogy a polgármester úr előbb-utóbb a következő választás elé kényszerül: vagy beáll a sorba, teszi a régi elvtársak zsebébe a régi összeget; használja a csongrádi demagógiát, hogy így a zemberek, na meg főleg a szeretet - vagy tudomásul veszi, hogy esetleg kihúzza a várost a kátyúból, vagy legalább is helyes irányba taszítja, de belebukik.

    Na itt kezdődik a vezetői jellem: a belső választásnál, a tragikus kórus ellenére.

    Egyébként Bedő miért mondott le?”
  • 33. real2011 2011. február 21. 22:31
    „köröstoroknak:
    ,,Kedves" Szamanta!
    Írományodból kiderül ki vagy, hiszen úton -útfélen hangoztatod, hogy téged tönkretettek. Erről vagy hírhedt.
    Te vagy az, akit mindig mindenkor éppen valaki tönkretett.
    Te vagy az, akinek a Szamanta nevet a diákok-oly találóan- adták.
    Te vagy az, aki annyira, de annyira szeretett volna nyugdíjba menni, de mikor eljött a lehetőség, inkább egy fiatalabb kollega kirúgását tartottad volna helyénvalónak. Valószínű csupán humánumból..
    Te vagy az, aki azért kapott fegyelmit, mert gyereket rugdosott meg az iskolájában!!!!
    És lehetne még sorolni...
    Igaza van Norbi56-nak! Teljesen igaza abban, hogy be kellene zárni pár önkormányzati fenntartású intézményt és akkor szépen alakulnának a költségvetési számok! De hány tanár, tisztviselő kerülne utcára? 100-200? Nem tudom. A polgármesterünk próbálja menteni a menthetőt,bizony látja a számok mögött az embert, és én bízom benne, hogy járható út ez is . Drukkolok. Te Szamanta meg felemészted magad a saját magad okozta szerencsétlenségedbe.
    Más: Mikor valaki szándékosan valótlant állít e fórumon, nem lehetne jogi úton felelősségre vonni? Aztán az ezért kapott kártérítést fel lehetne ajánlani jótékony célra. Vagy akár a fúvósoknak,néptáncosoknak..Mert megérdemlik!”
  • 32. Norbi56 2011. február 21. 11:10
    „30. Swain 2011.02.21. 09:26>>>>>>
    36. Norbi56 2011.02.20. 22:28
    Bedő Tamás sajnos nagyon rossz gazdaságpolitikát folytatott, aminek a következményeivel most kell megküzdeni.Az, hogy ő volt annak a képviselő testületnek a egyik legfelkészültebb tagja az nem Őt dicséri, hanem a többieket minősíti - negatívan.
    Az, hogy további kontraszelekcióval annak is a gyengébbje, felkészületlenebbje, alkalmatlanabbja maradt meg a régiek közül - a városra nézve szomorú, és szomorú következményekkel fog járni!
    Tény, hogy a kétmilliárd adósság ezen belül is a működésben keletkezett egy milliárd halmozott hiány Bedő Tamás vezetése alatt halmozódott fel. Az is tény hogy ezt a jobboldal könnyedén megakadályozhatta volna, ha szakmailag, politikailag és emberileg felkészültebbek, alkalmasabbak. Nem voltak azok! Törvényszerű gazdasági tényekkel nem néztek szembe, vagy csak nem vállaltak népszerűtlen döntéseket. Jó néhányuknak még az olvasás is gondot jelent, jelentett, szakmai szöveg értelmezése nem is várható tőlük.Elég a testületi ülésekbe belepillantani.
    Az, hogy B.T . lemondott tehermentesíti a jelenlegi képviselő testületet, de a működését nem teszi szakszerűbbé. Havasiné mellett van még néhány ember akinek semmi keresni valója egy város (a város ) vezetésében, egyszerűen alkalmatlanság okán.Szörnyű, hogy lángos sütéshez is kell szakképesítés, de egy város vezetését lehet alapvető készségek és képességek nélkül is művelni.
    Magam el sem foglaltam volna a képviselő testületben azt a helyet az Ő helyében. De sok ember már csak ilyen. Nem néz szembe döntéseinek súlyával, következményeivel. Nincs önkritikája, de ebben nincs egyedül !
    Nem irígylem a Kőrösi polgármester urat, mert ez a képviselő testület inkább akadályozza a munkáját mint segíti !”
  • 31. deszka 2011. február 21. 10:10
    „Helyesen:A jobb oldali többségű testület és Bedő Tamás polgármester hozta ebbe a helyzetbe a várost!
    Most a polgármester más,de a testület ugyanaz.Várjuk az eredményeket.”
  • 30. Swain 2011. február 21. 09:26
    „az eddigi hozzászólások alapján Csongrád eddig egy sikeres, virágzó kisváros volt, amit most a szörnyű polgármester és a borzasztó testület tönkretesz - komolyan, ti hol éltetek eddig??? Bedő nyolc év alatt a tönk szélére tette a várost, de Kőrösit szidja mindenki pár hónap munka után, ez igen :/”
  • 29. hank 2011. február 20. 21:05
    „24, agyhalott:
    Amikor pedig tényekkel elmondta ezt a volt polgármester, akkor Kőrösi csak a következő hozzászólónak adta meg a szót (holott ő mindig azonnal reagál a dolgokra).

    Az az igazság, hogy ez a döntés az _egész_ jobboldalt lejáratta és ők azt hiszik, hogy mi minden benyelünk.
    Vissza lehet nézni az alakuló ülésen és az előző testületi ülésen is. Mindkettő alkalommal javasolták a kisebb illetményt és a Kőrösi személyesen indokolta azzal,hogy kevesebb ember több feladat egy emberre.
    Most pedig "hatalmas megtakarításnak" nevezi.
    A megtakarítás az lett volna, mint ahogy fentebb a fő-fő kitalálta, hogy kevesebb testületi tag végzi ugyyanazt a tevékenységet.

    Ez kb. ugyanaz a néphülyítés, mint a magán-nyugdíjpénztárak felszámolása.
    A választók kaptak 2 lehetőséget: vagy lesz állami nyugdíja, vagy lehet, hogy lesz magánnyugdíja, de államptól egy fityinget sem kap. (És aki utána olvasott, az tudja, hogy Orbán még azt is kiköti a pénztáraknak, hogy mennyit fordíthatnak működési költségre a mostani helyett. Nyilván ha valaki marad is a pénztárban, az a pénztár előbb-utóbb tönkre mehet. Persze a hülye adózó ettől még fizet nyugdíjjárulékot az államnak, és ebből semmit sem fog látni.
    Az alkotmánybírák meg húzzák az időt, holott ez egy elég fontos döntés lenne, mielőtt elköltik a pénzt.
    Egyéni szánszámlát nem vezetnek, leghamarabb csak 2012 első negyedévében jöhet össze.

    Akkora népbutítás folyik itt!

    Bedő ötlete jó volt. Novemberben nézzék meg, hogy szükséges-e még a 7%-os csökkentés. Ha idehoznak 5 multit és több százmillió iparűzési jön és fejlődik a város, akkor igenis kapják vissza a 7%-ot és akár kapjanak még 7-et. Nem sajnálom tőlük.
    Ha nem változik a helyzet, akkor marad minden ugyanúgy. Ez csak egy lehetőség. Ennyi.

    Hank”
  • 28. hank 2011. február 20. 20:43
    „27. köröstorok: LIKE! (...)”
  • 27. köröstorok 2011. február 19. 12:02
    „Kedves Tibor!
    Én is volt kollégád voltam. Én balga nagyon szorgalmaztam előmeneteled, nagyon jól ismerlek. Óriásit csalódtam benned. Az első baj az volt, amikor mindenkinek tudtad fejből a fizetését - a tiédhez viszonyítva természetesen-, és olyan arroganciával léptél fel - megfelelő utóddal-, hogy nem hittem a fülemnek.
    Sok embert tönkre tettél, köztük engem is. Ismételten kérlek. Olvasd el Móricz Zsigmond Rokonok című regényét, és alaposan tanulmányozd a főhős, K. István történetét. Tanulságos. Ezt a felhasználó nevet azért választottam, hogy szembesülj néha magaddal. Próbálj a hatalomtól az ember, humánum felé távolodni, abban nem lehet csalódni. Ne csak a költségvetés merev számait nézd, hanem a mögötte reszkető emberen próbálj segíteni. És tevékenységed ne politikai karriernek, ne a megye szalutáló katonájának, ne igazságosztó hóhérnak, hanem EMBERI feladatnak tekintsd. Majd akkor leszel polgármester, majd akkor fognak rád jó lélekkel visszaemlékezni. És csak úgy van értelme.
    Volt barátod, nyugdíjas tanár kollégád”
  • 26. keletaru 2011. február 18. 19:42
    „<moderálva> opááááá én úgy emlékszem annó pont e miatt kapták bagóért meg az MHSZ épületét , hogy ne kérjenek támogatást a TELEPÜLÉSTŐŐŐŐŐŐŐŐ . Ez igen . Szerintem a TV helyet többet ér gyermekeink egészsége , mint azt ámításra költenénk !! Szerintem egy két ovasónak Fooooorrr a VÉRE mikor olvassa e bölcs döntésre fordított összegeket !!! Üdv Kuci”
  • 25. agyhalott 2011. február 18. 15:03
    „8. lapszemle 2011.02.17. 21:16
    #Egy kis türelem Hölgyeim, Uraim Gy. F. Úr ... a következő választáskor 2/3-os arányban szavazzanak csapatára.
    Volt már 2/3-os többségük, mégsem viselkedtek így. A hatalomhoz arrogancia helyett intelligencia sem ártana...

    #Majd Ő rendbe teszi az Ország és az Önkormányzatok helyzetét!
    Úgy, mint Lázár János? Pont az a baj, hogy így csinálták: mérhetetlen hitelből.
    Mert a fidesz eddig mit is tett rendbe? Azon kívül, hogy a szája jár, és folyamatosan úgy viselkedik, mintha még mindig ellenzékben lenne? Rágalmaz, másokra mutogat, mindent és mindenkit támad, aki nem hódolt be neki, mondva csinált eljárásokat (is) indít, de fogalma sincs arról, hogy mit kezdjen a hatalommal. Megvédték a nyugdíjamat, köszönöm. Pont olyan ötletszerűek a döntései, mint az említett GY.F. úr kormányának. Sőt...

    Hónapok óta járhatatlan a Hársfa utca (harckocsik támadása ellen?), az iskolákban fagyoskodnak, a tanárok ingyen túlóráznak, nincs pénz krétára, ... a jelenlegi vezetés folyamatosan azon síránkozik, hogy alig lehet valamit szétverni a városban az új építmények közül, mert 5 évig nem lehet változtatni rajtuk a pályázatok feltételei miatt, ... csak hogy a mostanában itt olvasható dolgokat említsem. Építeni, valamin javítani nem kellene?

    A 2/3 meg minek a 2/3-a? A 10 millió magyaré? A választásra jogosultaké? Azoké, akik elmentek szavazni? Egyik sem. Egy sima (nem jelentéktelen) többséget torzít el a választási rendszerünk ilyen aránytalanra.

    Megsértődni, vagdalkózni, meg másokat kioktatni nem nehéz, értelmes döntéseket hozni már annál inkább...
    Ha bemegyek a boltba, és azt mondom, hogy 2/3, nem fogadják el fizetségként. Talán a fidesznek is le lehetne szokni erről,, mint minden problémát megoldó varázsszóról.”
  • 24. agyhalott 2011. február 18. 14:31
    „"A legutóbbi csongrádi testületi ülésen a jobboldali többség leszavazta azt a szocialisták áltat tett javaslatot, hogy az előző ciklus számítása szerint kapják meg, vagyis mérsékeljék tiszteletdíjukat. Holnap újra napirendre kerül a kérdés, de ezúttal a polgármester indítványáról szavaznak majd "

    Teljesen egyértelműen látszik: nem az számít, hogy mi hangzik el, hanem hogy kinek a szájából.
    Győzzön az értelem :(
    de nem vagyunk egyedül:
    http://index.hu/belfold/2011/02/18/dragabb_lett_a_ketharmadara_csokkentett_letszamu_onkormanyzat/”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan loptak kerékpárt - mindenről az alkohol tehet...

Két kerékpárt loptak el a hétvégén Csongrádon. Mindkét elkövető azt mondta a rendőröknek: az alkohol tehet mindenről, ők nem sok mindenre emlékeznek. Tovább olvasom