
Nyitásra kész Csongrádon a Körös-toroki üdülőterület, és a homokpad is kidugta orrát a Tiszából. A kempingbe folyamatosan érkeznek a vendégek, szúnyog pedig egyelőre kevés van. A vérszívóirtásra hárommillió forintot tettek félre.

Elbontják Csongrádon a Rigó Sándor utcai putrikat. A környéken élők örülnek az önkormányzat drasztikus beavatkozásának. A megüresedett telkeket várhatóan a szomszédos Bihari János utcai ingatlantulajdonosok kapják meg, az alsóvárosban ugyanis még mindig gondot jelentenek a zsebkendőnyi porták.

Ismeretlen tettesek 804 szőlőtőkét fűrészeltek el Nagypál Sándor csongrádi képviselő földjén. Az elkövetők nem vittek el semmit: az egymilliós károkozással csupán a rongálás volt a céljuk. A városatya biztos benne, hogy képviselői munkáját érintő bosszúról van szó.

A Csongrád körüli tanyákon élő idősek közül sokan egyre gyakrabban szorulnának segítségre, mégsem akarják otthagyni házukat, nem akarnak beköltözni a városba, rokonaikhoz. Így a családsegítők és szociális munkások járnak hozzájuk. A felderítők a „polgárőrök", akik minden panaszt, észrevételt továbbítanak a megfelelő helyre.
A több mint 18 ezer lakosú Csongrádon a becslések szerint minden tizedik ember kap valamilyen szociális segélyt. Berkes István, jegyző elmondta: a költségvetésben erre a feladatra mindig volt annyi pénz, amiből a jogos igényeket ki tudták elégíteni.

Fapavilonra cserélné a csongrádi Fő utca sarkán leállított büfékocsiját Márta Katalin, de az évek óta kürtőskalácsot áruló vállalkozónak nem ad szabad utat a hivatal. Az elöljáróság álláspontja szerint közterületen nem helyezhető el építmény. Egyes képviselők szerint a hatósági felfogással van baj.

Komoly és kockázatos vállalkozásnak nevezte a kisgazda érzelmű választók újraegyesítését Orbán Viktor, aki a nemrégiben alakult Kisgazda Polgári Szövetség országos nagygyűlésének vendége volt szombaton Csongrádon. A Fidesz elnöke beszédében a vidéki közszolgáltatások fejlesztését sürgette.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is beszédet mond ma a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kisgazda Polgári Szövetség 10 órakor kezdődő országos nagygyűlésén, amelynek a csongrádi Sághy Mihály Szakközépiskola sportcsarnoka ad otthont.

Új ügyvezetővel vág neki az idei strandszezonnak a csongrádi Idegenforgalmi Kft., amely a városi fürdő mellett az Erzsébet Szállót és a belvárosi vendégházakat működteti. Koór György feladata, hogy minimalizálja a cég veszteségeit, és szerinte ez nem lehetetlen feladat.
Április elseje óta a csongrádi szállodák is nyögik a tévédíjat, az évközi pluszköltség kigazdálkodása pedig nehézkes, hiszen alig akad vendég a Tisza-parti városban. A település legnagyobb hoteljében idén tíz százalék alatt maradt a szobák kihasználtsága, de az önkormányzati tulajdonban lévő Erzsébet Szállóban sem jobb a helyzet.
Sikerült elfogni azt az eddig szökésben levő román férfit, aki négy társával együtt, még február 18-án – mint arról beszámoltunk – kirabolta egy csanyteleki férfi lakását.

Több mint egymilliárd forintra lenne szükség Csongrádon ahhoz, hogy befejeződhessen a Tisza-parti város árvízvédelmi rendszerének fölújítása. A jelentős összeg a gátfelújítás befejezéséhez, illetve a tavaly megcsúszott folyómeder kitámasztásához kell.
Álló kisteherautónak ütközött segédmotor-kerékpárjával hétfő este egy 60 éves csongrádi férfi: a súlyos sérüléseket szenvedett horgászon már nem tudtak segíteni a kiérkező mentők.

Az egykori Feketevár mintájára néhányan földvárat építenének Csongrádon, hátha a város középkori erődítményének megidézése fellendítené a turizmust. A témát kutató helytörténésznek tetszik a felvetés, részt is venne az előkészületekben. A polgármester szerint viszont a városrehabilitációs programba már nem fér bele egy ekkora beruházás.

Négy csongrádi szórakozóhelyen razziázott egyidejűleg a helyi rendőrség szombat éjjel. A minden eddiginél összehangoltabb és szélesebb körű ellenőrzés során 274 embert igazoltattak. A kocsmákra és látogatóikra panaszkodók állításai némiképp megdőltek, hiszen csupán húsz ember ellen indult eljárás.
A Démász ügyfélszolgálatának visszaállítását szorgalmazták a csongrádi városatyák a képviselő-testület tegnapi ülésén. A grémium elfogadta az önkormányzat 2010-ig szóló gazdasági és munkaprogramját, a sok vitát kavart kocsmarendeletet viszont nem alkotta meg. Volt képviselő, aki ezt teszetoszaságnak tartotta.

A bérlakáshiányt továbbra is a volt laktanya legénységi épületének átalakításával oldanák meg Csongrádon, holott a korábbi katonai objektum évek óta ipari parkként működik. Az önkormányzat 2010-ig szóló gazdasági programjában szereplő elképzelés abszurditása eddig nem szúrt szemet a városatyáknak, de miután lapunk rákérdezett, elismerték, nem ártana újragondolni a dolgot.

Ha a csongrádi városvezetők úgy döntenek, hamarosan visszakerülhet a városgondnoksághoz a gyepmesteri telep üzemeltetése. A sintértelep ügyét – amely fakivágás és önbíráskodás gyanújával is kiegészült – a városgazdasági bizottság vizsgálja.

A következő évtizedben is megmarad a csongrádi fahíd, amit márciusban 26,5 millió forintból újítottak föl. Habár minden évben szárnyra kap az a rémhír, hogy a közútkezelő nem vállalja a tiszai átkelőhely évente közel hatvanmillió forintba kerülő üzemeltetését, valójában csak a nyolcvanas években volt vita tárgya, hogy megmaradjon-e a híd.

Rendelet helyett inkább rendet szeretnének a csongrádi kocsmavita érintettjei. A vendéglátók a hivataltól várnának erélyesebb fellépést az őket rossz hírbe hozó hangoskodók ellen. A nyugalmukat féltő emberek pedig a kocsmárosokat hibáztatják. A fiatalok szerint annál fontosabb dolga is van az elöljáróságának, mint a szórakozóhelyek nyitva tartásának korlátozása. A rendelettervezetről jövő pénteken döntenek.
